Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-10-04 / 40. szám

rénításunk ellen intézett felháborító támadás, betetőzését a jezsuita-rend tervbevett reczepcziója képezi, mely csúcshoz azonban — kéznél fekvő szónoki kép szerint — nem lehet feljutni a meredeken, hanem csak a csavargós utakon. Mindezek a szomorú és megdöbbentő jelek előbbutóbb az 1848- XX. t.-cz. teljes és tökéletes végrehajtásának elvi álláspontjára kell, hogy állítsák e hazának minden igaz fiát. Ezért hangoztattuk és hangoztatjuk pedáns következetességgel, hogy a jelen és jövő egészséges egyházpolitikájában az 1848. XX. t.-cz.-beli teljes és tökéletes viszonossági ós egyenlőségi elvek becsületes végrehajtására törekvés kell, hogy képezze a támadó és védelmi stratégia központi jelentőségű eszközét, és pedig nélkülözhetetlen alkotórészével, a szekularizáczió -val együtt. E mellett a meggyőződésem mellett megmaradok minden belső és kiilső gáncsok és üldöztetések daczára is. Ultramontán oldalról — a minek protestáns részről is érthetetlen, sajnos visszhangja kél — azt mondják, hogy a szekularizáczió a magántulajdon megsértése, holott a szekularizáczió tárgyát képező állami adományi javak az állam tulajdonába tartoznak s csak a haszonélvezetük más jogalanyé. S kérdem : vájjon az-e a magántulajdon megsértése, ha a tulajdonos, t. i. az állam, érvényesíti a maga tulajdonjogát a szekularizáczió esetén, vagy pedig az, ha a haszonélvező a haszonélvezeti jog szűkebb körét a tulajdonjog szélesebb körére akarja abuzus útján kiterjeszteni, az autonómisták törekvése szerint? A magántulajdon sértői nem a szekularizácziónak, hanem az idegen tulajdonjogra vadászó római katholikus autonómiának a hívei. Az ilyen kérdések területét szívesen engednénk át más illetékesebbeknek ; de míg egyfelől a politikai katholiczizmus mindnyájunkban elébb-utóbb kikényszeríti a politikai protestantizmust, úgy, hogy még a köveknek is kell kiáltani, másfelől meg a protestántizmus oldalán még most alig akad, a ki szántsa, vesse és arassa a liberálizmus árván maradt területét. Fájdalom, úgylátszik, hogy nálunk a nagy veszély idején is az illetékesség feletti meddő vitákban és dicstelen embervadászatokban merül ki minden erő, a helyett, hogy segítségére sietnénk annak, a ki cselekedni akar. Pedig áruló vezér és hűtlen katona az, a ki a veszély idején nem az ellenség, hanem a bajtársak felett vitézkedik. Kétségtelen, hogy alapszabályunk széles mezőt ölel fel. De reformirányban induló egyesületnek szabad kezet biztosító széles mező kell. A szabadkéz azonban csak a közvélemény érlelésére, irányítására, jogoknak védelmére, kivívására, nem pedig gyakorlására vállalkozik. Éppen ebben rejlik egyesületünknek egyháztársadalmi minősége s ebben különbözik lényegileg a hivatalos egyháztól, melynek szerepét annál kevésbbé akarhatja bitorolni, mert arra egyáltalában nem vágyakozik. Az eleven egyháznak, a mely a völgyek termő talaját gondozza, nem a terméketlen csúcsot aranyozza, a lelkek egyházának akar integráns tényezője lenni, a magyar kálvinista felfogás és typus melegágya. Ezzel kívánja szolgálni az anyaszentegyházat és a magyar hazát. Hogy pedig sikerrel szolgálhassa, erőssé kell magát tenni egészében és egyéneiben, anyagilag és szellemileg. Hiszen korrelativ dolgok ezek. Anyagilag a lelkészi fizetés rendezésének törvényben biztosított korszerű mértékével, a melynek garancziája a pártok, osztályok, felekezetek, áramlatok, hangulatok felett álló fejedelem, a legalkotmányosabb koronás király, a ki megtartja és megtartatja, a mire odaadta legfelsőbb kézjegyét; szellemileg a fokozott önképzés s a jövő generácziót tekintve a gyökeresen megformált lelkészképzés hathatós eszközeivel. Nékünk pedig ki kell szállani a nyílt tengerre s mélyre bocsátani a hálót. A reform, egyház demokratikus egyház. Benne nem a nép felett, hanem a néppel, annak részesítésével, jogosításával, egyháztársadalmi evangelizálásával lehet erős hitéletet és a pokol kapuin is diadalmaskodó autonómikus közszellemet teremteni. Általánosságban legyen elég beszámolóm és megnyitóm keretében ennyit befoglalni. A fontos kérdések részletezve is előjönnek a bőséges programm sorain. Tisztelt közgyűlés! A zászlót, a mit egy évvel ezelőtt kezembe adott az előlegezett bizalom,, mocsoktalanul hajtom meg a kongresszus előtt és bocsátom rendelkezésre. Vezettem vele reménységben, bátran; küzdöttem alatta hitben, lelkesült erőfeszítéssel; titkos könnyeimet letöröltem, forró homlokomat Jegyezgettem, szenvedésem sebeit kötözgettem vele panasz nélkül. A sok nehézségen és erőm fogyatékosságán, nem buzgóságomon és hűségemen mult, hogy több siker magaslatára nem tűzhettem fel. Annyi bizonyos, hogy gyarló erőmmel is Pál apostol nemes önérzetének magaslata felé törekedtem, a hol önteltség nélkül kérdezhetni: „az igazság szolgál-e? inkább én! a fáradságokban bőségesebb, a sebekben feljebb azoknál". Most pedig egy a kérésem.. Sok szem tekint reánk. Irigyek, gyűlölködők, jóságosak. Nagy dolgok küszöbén állunk. Egymás erejét ne emésszük, hanem gyarapítsuk. Tanácskozzunk bölcseséggel, bátor mérséklettel. Erre felelősségünk kötelez. Tanácskozzunk szeretettel, egyetértéssel, egyesületünk létalapjának megfelelően. Ha így tanácskozunk, bizonyára sikerrel fogunk végezni. Isten segedelmében bízva, a gyűlést megnyitom. Dr. Baltazár Dezső, Az Országos Református Lelkész-Egyesület második kongresszusa. A bátor és igazságos egyházpolitikát inauguráló, a védő és építő egyháztársadalmi munkát felkaroló és a lelkipásztorokat egységes szervezetbe foglalt új egyesület a kemény ostromot kiállotta. Az idén második kongreszszusát tartotta meg és pedig sokkal nagyobb érdeklődés mellett, mint a mult évben. Az egyesületnek már több mint másfélezer tagja van, a kik közül több, mint hatszáz vett részt az idei kongresszuson. Az egyház