Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-10-04 / 40. szám

térjenek el ettől az áldásos tradicziótól és térjenek viszsza hozzá, a mennyiben eltértek tőle. Én azt hiszem nemcsak a magyar nemzet, de első sorban a római katholikus egyház érdeke kívánja tőlük ezt. Ez volna az a hivatás, főtiszteletű egyházkerületi közgyűlés, a mely a magyar kormányra és a magyar katholiczizmusra vár. Adja Isten, hogy a magyar kormány is kellő nyomatékkal tudja hallatni szavát ebben a kérdésben; és adja Isten, hogy legyenek ismét Lonovicsaink, a kik egyházuk szolgálatát ebből a nemesebb, magasabb, tisztultabb szempontból fogják fel. Én meg vagyok győződve, hogy az ő szavuk nem találna Rómában siket fülekre. Én meg vagyok róla győződve, hogy azt, a mit a protestáns Németország Rómában elérhetett, azt a magyar katholiczizmus irányadó tényezői is meg tudnák szerezni a magyar nemzet számára. Ez az ő hivatásuk; a siker az ő kezükben van. Részünkről csak legjobb kívánságaink kísérhetik őket e törekvésben. Mi ennek a kísérletnek, ha megtétetik, csak jóakaró, de tétlen szemlélői lehetünk, ós bármint alakuljanak a viszonyok, bármit hozzon ránk a jövő, akár elkerüljük ezt a küzdelmet, akár belekényszeríttetünk: miránk más feladat nem várhat, mint rendületlen lelki nyugalommal, hideg vérrel, de egyházunk iránti törhetetlen hűséggel és ingadozást nem ismerő kötelességtudással teljesíteni a szinte ránk erőszakolt küzdelemben kötelességünket. És ha ezen az úton megmaradunk, ha egyházunk szent ügyét bárminő viszonyok és bárminő viszályok között híven szolgáljuk tovább, de azon a valóban tisztultabb, nemesebb keresztyén állásponton, a mely biztosítja számunkra az egész magyar felvilágosodott társadalom rokonszenvét és támogatását: akkor, ha nem is aggodalom nélkül, de ne reménytelenül nézzünk a jövőbe, akkor bízzunk egyházunk erejében, bízzunk abban, hogy a mint a múltnak sokkal nagyobb veszélyei között sikerült fenntartanunk magunkat, úgy daczolni fogunk a jelenkor nehézségeivel, bajaival és veszélyeivel is. Ettől a meggyőződéstől áthatva, üdvözlöm a közgyűlés tisztelt tagjait és a közgyűlést megnyitottnak nyilvánítom. BELFÖLD. Elnöki megnyitó az 0. R. L. E. 1908. szept. 29-iki gyűlésén. Szeretettel üdvözlöm az 0. R. L. E. egybesereglett tagjait, a kik eljöttek, anyagi gondokat, fáradságot leküzdve, bizonyságot tenni az igazság mellett. Beszámolni állottam a közgyűlés elé, magam s tiszttársaim nevében, a kikre egy évvel ezelőtt a legkényesebbnek, sőt veszélyesnek bizonyult vezéri tisztet ruházni méltóztattak. Beszámolni állottam ide nyugodt lelkiismerettel, mert tudom, hogy az adott gyarló talentum a buzgalom lehető fokáig ki lett erőltetve a vállalt magasztos feladat megvalósításának érdekében. Isten segedelmével, az akadályok sokszor leküzdhetetlennek látszó torlaszán keresztül sikerült kiépíteni egyesületünk országos szervezetét, akként, hogy ma már a tagok, az egyházmegyei egyesületek útján, eleven összeköttetésben vannak az országos szervezettel. Hatalmas szervezet, a melyben másfélezer magyar kálvinista lelkész egységes, önkéntes ereje védi és érvényesíti anyaszentegyházunk és hazánk érdekeit. Védi és érvényesíti azzal a hatással, a minek a lényegét az igazság ereje, biztos sikerének kulcsát pedig a magyar kálvinista papság eredetének és összeköttetésének, hivatásának és munkájának demokratikus karaktere képezi. A kiépült hatalmas szervezetre mindamellett is vegyes érzelmekkel tekinthetünk. Öröm a sikert látni; míg másfelől fájnak az okok, a melyeknek közvetlen hatása alatt szervezkedni és a cselekvés terére lépni kényszerültünk. Csak az ítélet komolyságán magát túltevő felületesség mondhatná ma már azt, hogy itt divatos áramlatok, üres jelszavak, egyéni hiúság viszketegje a mozgató és alkotó tényezők. Ez ellen komoly tiltakozás volna a magyar kálvinista papság hagyományos jelleme, mely csak a hosszútűrésben képes végletekre, de illegitim eredetű, korrupt természetű, kétes értékű, egyéni czélú kalandokra nem volt kapható soha. Az életnek nagyon is reális kényszere : nélkülözés ; a haboknak a párkányig nőtte: az ellen reformáczió által felkorbácsolt pusztító áradat; a sebek szaggatásának folytonossága ; az örvény torka és a belőle fölfelé ásító végveszély az, a mi felriasztott bennünket az álomból, a mi összekényszerítette a szétszórt csontokat, reájuk rakta a cselekvés erejének izomrostjait, megmozdította a vérkerkeringést, a mely a szeretet szívéből viszi, hajtja a tagokba az életösztön pirosságát és a kölcsönös vonzódás melegét. A szervezés és erőgyűjtés munkája foglalta le az elmúlt év legnagyobb részét. Békés viszonyok között, a mikor a közhangulat a könnyű megértés és türelem számára tartja készen a lelkek talaját, semmi különös nehézségei nem járna az ilyen munka. De a mikor egyházunkon belül valami érthetetlen indulat ostroma zúdul azokra, a kik az elkövetkezett baj és veszély okára rámutatnak s az eddigi hibás uyomokat elhagyva, a szabadulás irányát más ösvényen keresik; egyházunkon kívül pedig egy, a mult sötétjéből visszatérő világ a rajtakapottnak dühével támad a titkon formálódó czirkulusok zavaróira: ilyen időkben a szervezés és erőgyűjtés munkája is a nyugalom és a külső tisztesség koczkázatát jelenti a vezérekre nézve. Tudunk is felmutatni sebeket bőven, a melyek azonban nem fájnak, mert állandóan hatmatoz rájuk a szent czélért teljesített kötelesség öntudatának jótékony balzsama. Nem is csoda, ha egyesületünk, mely az energikus cselekvés programmjával indult és bizonyos megzavart egyensúly helyreálltának lehetőségével fenyeget: egyházi