Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)
1908-01-26 / 4. szám
Sándor Jánostól. Egyszerű, nemes hangú ünnepi beszéd. Hibája, hogy thémáját és azzal összevágó czímét nem határozza meg, hanem az általános — pünkösti egyházi beszéd — czíme.t hordja beszédje, a mi e kötet több beszédjének s általában protestáns igehirdetésünknek, illetőleg prédikácziós irodalmunknak nagyon gyakori hibája. A dispozicziójának hibája, hogy míg az Istennek lelkéről, mint igazságnak (1) ós szeretetnek (2) lelkéről külön szól, addig az utolsó részben mint erőnek és vigasztalásnak lelkéről egybekapcsolva beszél. A következetes rendszer külön részeket kivánt volna itt is. Tartalmi tévedése, hogy a Lukács evangélioma beszél a Szentlélek kitöltéséről. Az apostolok cselekedeteiről írott könyv írja le annak történetét. A XI, „Isten országa" czímű közönséges beszéd dr. Schwarz K. után való átdolgozás, Vajda Ferencztől. Úgy látszik, nagyon szeretik és használják Schwarz beszédeit, hogy e kötetben is hárman is közölnek tőle áldolgozott beszédet. Kettős alapigén (Luk. 17, 20—21. és Máté 13, 31—32.) felépített, tiszta, átlátszó szerkezetű beszéd, mely az Istenországa kettős, belső és külső természetének, a látható és láthatatlan egyháznak tiszta rajzával meggyőz, lelkesít és épít. A XII. aratás utáni alkalomra való beszéd I. Kor. 3, 16. alapigével, „Istené az áldás, emberé a munka" czímmel Sz.-től. Az alkalomnak megfelelő, világos, meggyőző, jó beszéd. Az emberi mnnka szükséges voltának hangsúlyozásánál a túlzás mesgyéit érinti ezen idézetében: „Még az üdvösségre sem vágynám, ha annak megszerzésében nem volna semmi részem" — ós hasonló szellemű kijelentéseiben. * Veress Jenő. (Folyt, köv.) BEI,FÖLD. Vájjon mi lészen ebből? — Az adócsökkentés kérdéséhez. — (Folytatás.) És most szabad legyen megkérdeznem : Mi lesz a lukmás papokkal ? Abban a tudatban, hogy e szó fogalma nem mindenki előtt világos, egy pár odavetett vonással megadom annak kontúrjait. A lukmás papnak (és tanítónak) nincs egy fillérnyi fix fizetése. Ez a fő jellemvonása (ez alól ritka kivétel itt-ott só, faggyú, pénz, vagy a hol a fát egy összegben adják). Ellenben díjlevelében megvan határozva, hogy fizet minden pár (vagy személy) meghatározott összegű pénzt, búzát, kukoriczát, fát, bort, néhol sódart, kendert, tejet stb., akár gazdag, akár szegény, egy ós ugyanazon mennyiségben és minőségben (fiúk 15, leányok 24 vagy 28 év betöltése után). Ha sok és ha növekedik a párszám (az egyke rendszer arra is való, hogy ne növekedjék), örül és jól jár pap is, tanító is; ha kevés a párszám, kevés a fizetés és ha fogy, búsulhatnak, az ő fogyatkozásukat senki nem pótolja. Akkor beszüntetik a hivatalt (pl. Tótkeresztur). Tehát a lukmázó hivatalnok fizetését nincs az az államszámvevő, a ki fixirozni tudná, sem papnál, sem tanítónál. S ha arra utalnak, hogy pótlásért lehet folyamodni, azt .évenként kellene ismételni. Mint a változatoknál, itt sincs két év, mely egyforma mennyiségben tüntetné fel a jövedelmet. Sűrűbb halálozás, kipárosodás, Amerikába költözés érzékeny lyukakat vágnak a belhivatalnokok zsebein. Van ritka eset arra is, hogy jóleső jövedelem szaporulattal örvendeztet. Ma ez már ritka, a fehér hollónál is ritkább kivétel. Tegyük hozzá, hogy 1898-ban a lukma terhe alatt roskadozó népünk tömeges kitéréssel fenyegetődzött (s itt-ott mégis kezdte); ennek elejét veendő, egyházmegyénk javasolta az egyházkerületnek, találjon valami alapot arra, hogy a 20 korona egyenes adónál kevesebbet fizetők 1Ui Vs illetve 2 /3 fizetés - elengedésben részesíthetők legyenek. Egyházkerületünk e nagylelkű határozatot (anélkül hogy egy fillér kárpótlást nyújtott volna) helybenhagyta és erkölcsi kötelezettséggé emelte. Még szerencse, hogy egy boldogult nagy államférfink kieszközölte, hogy ez a kongruába beszámíttassék. (Kuriózumul felemlíteni, hogy én 85 koronát mutattam ki, 41'48 koronát számítottak be s jelenleg — az általános pauperizmus folytán — 145 koronát kell elengednem s így 103 K 52 fillér a tiszta veszteségem. Azt hiszem, másoknál sem rózsásabb az állapot.) És mi lesz most? Arra még csak gondolni sem lehet, hogy az említett termények természetben megmaradjanak ; mert ki fizesse, s milyen mennyiségben? Pedig az alacsony kongruaszámítás mellett (igazolva fentebb) olyan évben, mint a mostani, ez igen tetemes jövedelemtöbbletet eredményezne. A fizetést tehát fixirozni kell és pedig az elmúlt öt év átlaga szerint, ki nem véve a fizetésképteleneket sem, a kiknek terhét az állam vette át. Azonban, ha a miniszter revíziót nem rendel, a mi konventünk pedig a mai — s tegyük hozzá egyre dráguló — méltányosabb árak felszámítását kizárja: ez a lukmázó kongruás papo^ csődjét jelenti, s a kiket a nyugdíjtörvény félig koldussá tett, most már kezökbe vehetik a botot s hátukra a koldus tarisznyát, s napról-napra hallhatják az Övéik siránkozását. A 90-es évek alacsony átlag-árai által leszorított és hozzá még 1 /6 levonásokkal dotált kongruális és a valóságos jövedelem közt levő különbség senki előtt, az intéző körök előtt sem titok; ezt bizonyíthatja egyetlen bepillantás a nyugdíjjárulék alapját képező jövedelem kimutatásba. Ezt el kell oszlatni teljesen. Mert lehetetlen az, hogy valakinek két, hivatalosan megerősített, mégis egymástól lényegesen különböző fizetése, vagy még ezenkívül egy harmadik valóságos legyen. Erre vezető egyetlen eszköz a kongrua revíziója s a jövedelem a mai átlag-árnak megfelelő összegben készpénzben (lukma mellett ez másként lehetetlen, csupán a fát venné az egyház) fixirozása és a költségvetésbe beállítása. Semmi okát nem találjuk annak, miért kellene kétféle mértékké
