Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-09-06 / 36. szám

kedvezményre azonban nem, még kevésbbé annak a többi országokban történt, kiterjesztéseire! A Ne temere megszüntette tehát nálunk is a felekezeti viszonyainknál fogva még a róm. kath. egyházjogászok részéről is föltétlenül föntartandónak vélt Lambruschini-féle és a polgári anyakönyvvezető előtt kötött házasságokat hasonló alapon elismerő Rampolla-féle instrukcziókat.1

Az ebből folyó sérelmeinket még inkább tetézi az a körülmény, hogy íme, ugyanaz a pápa, a ki a Ne temerét kiadja, egy évvel előbb Németországra nézve kijelenti s ezt most, mikor az összes régebbi kedvezményeket mind visszavonja, újólag megerősíti, hogy a tridenti forma csak a róm. katholikusokra kötelező, a protestánsokra nézve azonban nem! A római „szent fogoly" a diplomatikus és protestáns létére véle szemben oly kitüntetően előzékeny német császár birodalmáéval megalkudott azon az alapon,, hogy Németországban nem lehet tudni, hol volt a tridentium kihirdetve, hol nem? Hát a hol határozottan tudja, hogy nem volt, ott minő alapon vonja most mégis vissza a még valamelyik elődje által törvényszerűen adott és évtizedek hosszú sorának gyakorlatával is szentesített hasonló konstitucziókat ?! A róm. kath. „Egyházi Közlöny" is megütközik azon, hogy míg Németországban a Provida alapján a tridentinum csak a tiszta róm. katholikus házasságokra vonatkozik, míg a nem róm. katholikusok és a vegyesházasok mentesek a tridenti forma alul, addig másutt. mindenütt az új házassági tör.y,ény ;,a I^ins. forma a tiszta nem róm. kath. házasságok kivételével mindenkire kötelező!2

Hol itt a következetesség, az igazságosság s még inkább ajogalap?! Az csak nem képezhet jogalapot, hogy Németországban kb. kétszer annyi protestáns van, mint róm. kath. ? Hisz vannak országok, hol még nagyobbb a különbség! Az igazság és jog különben is mindig ugyanaz; akkor is, ha egy áll milliókkal szemben ! Ha nem egyforma, akkor megszűnt igazság és jog lenni s önkénnyé, hatalmi erőszakoskodássá válik 1 A Ne temere belenyúl állami alapvető törvényeinkbe, melyek több százados küzdelmek árán jegeczedtek ki jogrendszerünkben. Fölzavarja nemcsak a törvénybiztosította jogaikban többszörösen sértett protestánsok •— a többi nem róm. katholikusok . de a felekezetieskedés béklyóiba nem szorult egész magyar közvélemény nyugalmát. is. Egy állam s így a miénk sem tűrheti, hogy egy ilyen hatalom: a római kúria hívei lelki üdvének 1 L. dr. Huszár Élemérnek „Az új házasságjog" cz. czikkét az „Egyházi Közlöny'' f. évi' 20. számában. „Érvénytelen házasságok szaporítása neö lehet törvényhozási czél — mondja többek között. — pedig a Lambruschini instrukczió törlésének Magyarországon ez lesz az eredménye". Vagy továbbat: „A kényszerűségből protestáns pap előtt, kötött vegyesházasságok érvényességét megmenteni ma is épp oly elsőrendű egyházi érdek, mint 1841-ben". Azután: „A magyar püspöki karnak kérelmezni kell úgy a Lamb rus^chini instrukczió fönntartását, vagy a mi még üdvösébb volna a dispenzáczióknak formális-reverzális nélkül való megadhatásái". a L. Huszár Elemér id. czikkét a 20. szám „Egyházjogász" rovatában. ürügye alatt, voltakép azonban puszta hatalmi érdekből ilyen támadást intézzen az állampolgároknak majdnem felét tevő más vallásúak lelkiismereti szabadsága ellen I Nem tűrheti, hogy határain belül az állami törvényekkel ellenkező jogot statuáljon s az abban szentesített lélekhalászattal az állampolgárok tízezreinek nyugalmát, családi békességét megzavarja! Az állam nem tűrheti, hogy polgárainak nagyobb fele oly egyházi törvények szerint rendezze be az állami életnek is alapját képező családi életét, melyek az állam tételes alaptörvényeivel, így a polgári házasságról szóló 1894: 31. t.-cz.-kel is ellen keznek! Ha az állam 1870-ben, a pápa csalatkozhatatlanságát kimondó bullával szemben szükségesnek tartotta, hogy a ius placetivel éljen, most még inkább élnie kell azzal! 4 '' Dr. Kováts J. István. I • •• l TÁRCZA. „Via dolorosa". (Folytatás.) Az 1900. évi januárban törtem meg a jeget. Protestáns tudósok munkáit kezdtem olvasgatni. Tervszerűen azonban csak az 1900. év őszén fogtam hozzá az akatholikus irodalom tanulmányozásához. Német eredetű ember létemre született könyvmoly vagyok és autodidakta. Elődeimtől átörököltem a könyv szeretetét, a kitartó szorgalmat és az agyvelőnek erőltetett szellemi munkára képesítő energiáját. A tanulás vágya bennem szinte dühöngött. Azt tartottam, hogy jobb semmit sem tudni, mint csak imígy-amúgy. A könyvekben laktam, vagy gondolatokba merülve bölcselkedtem. Persze, még csak nem is sejtettem, hogy ez a szenvedélyem olyan eredményhez juttat, melyet akkor még erélyesen visszautasítottam volna. A szentírástudományok tanára voltam. Nem elégedtem meg a Cornely, Knabenbauer, Vigouroux és Kaulen nyújtotta tudásommal, hanem Holtzmann, Jülicher, Wellhausen munkái és a Cheyne-féle angol Encyclopedia biblica alapján belemélyedtem a kritikai irányú exegézisbe. Bernheim, de Smedt ós Böckh művei nyomán beleéltem magam az igazi történeti módszerbe. Az angol tudományos nyelvezet megismerése végett Martineau, J. St. Mill és Huxley vallásbölcseleti munkáit olvastam. Új világ tárult fel szemem előtt. A fenn már kifejtett motívumok hatága alatt megpihentettem elmémet a friss eszméken. Megálltam rajtuk és merészen végig gondoltam. A rkatnolikus tanítás ügyvédjeként fogtam hozzá e munkák tanulmányozásához. Vádat akartam belőlük kovácsolni a szabad gondolat ellen Ébredező szkeptikus voltam, mikor félretettem. Derengeni kezdett bennem az a fájó tudat, hogy csak szerecsent szappanozok, hogy düledező falhoz támaszkodom. A kételkedések tömege azon egy talajból fakadt, az átöröklött és a kedvező körülmények között ébredező szabad gondolat talajából. A homokszemek lassan-lassan összegyűltek és idővel a rákövetkező években blokká tömörültek. A hegyről leguruló kő lavinává nőtt. A hegybe rejtett parányi forrás idővel mint patak napfényre került.