Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-09-06 / 36. szám

imponáló magyar hazafias érzés, hanem csak vagy a tehetetlen meghunyászkodás vagy a mártírokat gyártó erőszakoskodás. Politikai és társadalmi közéletünk jelenségei sem örvendetesebbek. Pártok, osztályok tülekedéséből van elég osztályrészünk, de az elvek nemes harczából édeskeveset láthatunk. Az eszmék, az ideálok, a jelszavak, a melyek a zászlókra fel vannak írva, a legtöbb esetben csak silány pingálmányok, a melyeket elmos az első záporeső, hogy a szélfordulással forduljon a párt is s a zászlóra új, hangulatos, de üres jelszavak kerüljenek. Ennek, a nemzetet megemésztő széthúzásnak, tehetetlenségnek és elvteleuségnek megszüntetői legelső sorban iskoláink lehetnének, ha feladatukat nemcsak az ismeretek közlésében éreznék határozódni, hanem ott lebegne előttük a hazafias érzésre, a magyar nemzeti jellemre nevelés magasztos czélja is ! Ott és pedig nemcsak legalant, az elemi iskolákban, hanem fent a legmagasabb fokon, az egyetemeken is; mert csak elszomorító lehet minden nemzetét igazán szerető magyar előtt, ha azt lát] a, a mit az utóbbi években látnia kellett, hogy nemzetünk jövő és vezető szerepre hivatott intelligencziáját nevelő egyetemek csarnokaiban a nemzeti történelmet, jogot, tradicziót semmibe sem vevő, azt gúnyoló és ócsárló kozmopolitizmus jutott a kathedrára. Ismerje azért kötelességének minden magyar pedagógus ne csak az ismeretek közlését, hanem a hazafias szellem és a magyar nemzeti jellem kifejlesztését is! Protestáns iskoláink, kezdettől fogva máig kifogástalanok voltak úgy az első, mint a második tekintetben. Kifogástalanoknak kell azonban lenniök egy harmadik tekintetben is: a protestáns valláserkölcsi jellem kifejlesztése tekintetében! Hajdan híresek voltak e tekintetben is. Az utóbbi évtizedek azonban sajnálatos visszaesést mutattak, míg a legújabb idők ismét kezdenek reménységre jogosítani. Reménységünk meg ne csalatkozzék! A jó irányban megkezdett munka meg ne akadjon, hanem inkább fokozódjék! Mert az idő, a melyben élünk: gonosz! A kierikáiizmus sötét rémként terjesztgeti ki szárnyait a hazai közoktatás és köznevelés fölé is, hogy hatalmába kerítse az ifjúság eszét és szívét,— s már látjuk is munkája szomorú eredményeit a kezei alól kikerült ifjúság tudományos elfogultságában s felekezeti. társadalmi türelmetlenségében. Nemcsak ki van adva a Regnum Marianum jelszava, hanem viszik is azt bele az elmékbe és szívekbe a gombamódra támadó klerikális intézetek. S fájdalom! a jelek úgy mutatják, mintha nem csupán a klerikális buzgóság áldozatkészségével, hanem a kormányzó hatalmak támogatásával is! 8 a mint a nemzetiségi fészkelődésekkel szemben nemzetileg, úgy a klerikálizmus terjeszkedésével szemben felekezetileg közönyösöknek, tehetetleneknek bizonyulunk. Igen, mert nem elég szilárd bennünk a protestáns öntudat, nem elég bőforrású a protestáns áldozatkészség és nem elég erős a protestáns tudás! De mindezeket pótolnunk kell! S pótlásukra legelső sorban protestáns iskoláink hivatottak, igazi komoly, bensőleges valláserkölcsi nevelésükkel, hogy valóban az egyház veteményes kertjeinek bizonyítsák magukat. A mikor tehát Isten áldását kérjük a megkezdett iskolai esztendőre és e hazának minden hazafias iskolájára, — azt kívánjuk, hogy azokban ne taníttassék egy pillanatra sem más, mint csak az igaz tudomány; ne foglaljon bennük helyet más, mint az igaz nemzeti érzés; — protestáns iskoláinkat pedig hassa át mindezeken kívül a hamisítatlan evangéliumi szellem, hogy az az ifjúság, a mely abból kikerül, eszében, szívében e hazáé s a protestáns egyházé legyen — s így a jövő is a miénk lehessen! H. I. A ,,Ne temere" és a ius plaeeti. III. . Nem a hívek lelki üdve lebegett a Vatikán előtt a „Ne temere" kiadásánál, hanem azt a veszteséget szerette volna helyrehozni, a mi attól háramlotfc reá, hogy Lainez jezsuita generális javaslatára a törvény kötelező erejét annak kihirdetéséhez fűzték s így — mint láttuk — igen sok országban kiszaladt a kezéből a házasságkötésekből és az azok fölött való bíráskodásból származó hatalom. Nem is azok a kicsinyes okok szülték a Ne temerét, a melyeket bevezetésében említ, hogy t. i. „sokszor támadt kétely az iránt, ki az illetékes plébános" vagy az, hogy „sokszor nehéz az ideiglenes tartózkodási hely megállapítása s e miatt sok házasság ki volt téve az érvénytelenség veszélyének." Hogy fájhatna ez annak a „szentséges atyának", ki ezzel a dekrétumával a nem r. kath. papok előtt kötött vegyesházasságok ezreit és ezreit nyilvánítja érvényteleneknek ?! Nem is a mai kifejlődött közlekedési viszonyok folytán a házasságkötések terén egyre gyarapodó visszaélések késztették a Vatikánt a Ne temere kiadására. Nem is az volt az ok, a mit a dekrétum bevezető része szintén említ, hogy „Európa ós több világrész püspökei sürgették azoknak a visszásságoknak a megszüntetését. melyek az eljegyzésekből, azaz a házasságkötésre vonatkozólag magánúton tett Ígéretekből származtak." Ezen aligha segíthetnek azzal, hogy ezentúl írásba foglaltatják az eljegyzést vagy a jegyesekkel erre a czélra szolgáló űrlapokat iratnak alá s — a r. kath. papok nagyobb örömére -— az anyakönyvek számát