Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-01-05 / 1. szám

1. szám. valamit az utóbbi évek alatt; történtek kezdeményezések egy és más irányban, hogy lendítsünk valamit egyházunk belső és külső életén, — de az egyetértés, az egy akarat hiánya miatt vagy eredménytelenekké váltak a kezdeményezések, vagy pedig csak a bizalmatlanságnak, a gyanúnak magvait szórták közénk. Adjon hát a kegyelemnek Istene anyaszentegyházunknak e tekintetben is boldogabb újesztendőt, hogy elvégre egymást megértve és megbecsülve, komolyan hozzáfoghassunk anyaszentegyházunk építéséhez! Csak ébredjünk hivatásunk, kötelességeink tiszta tudatára, s csak legyen meg közöttünk a Lélekben való egyakarat: munkánkról nem marad el Istennek áldása s reánk derül már ebben az évben is az Isten jókedvének esztendeje! S boldog újesztendőt szeretnénk kívánni a Protestáns Egyházi és Iskolai Lapnak is. Boldogabbat, mint a milyeneket élt az utóbbi időkben. Bevégezte pályafutásának félszáz esztendejét s az új évvel immár ötvenegyedik évfolyamába lép. Hosszú a pálya, a melyet megfutott, s futása nem volt dicstelen. Voltak idők, a mikor egymaga állott a magyar protestantizmus egyházon átzúgott viharban s egyetlen fóruma volt a közvéleménynek. Azóta támadtak társai minden kerületben; de bár nem egymagának kellett is tartania a magyar protestantizmus zászlaját- szolgálata, hűsége, becsületessége akkor sem hanyatlott meg, s egy pillanatra sem tévesztette el szeme elől a czélt: a magyar protestáns egyház és intézményeinek javát. Úgy hiszem, úgy érzem, hogy a czélt nem tévesztette szeme elől azóta sem, a mióta a nagynevű elődök után én vállalkoztam szerkesztésére S a míg vezetésem alatt marad, nem fogja a czélt eltéveszteni ezután sem. De a mikor ezt a fogadalomszerű kijelentést leírom, érzek valamit, a minek hangot adni nem szeretek, de a mit meg kell vallanom : érzem a megfáradást e lapnak mind szellemi, mind anyagi fentartásában. Érzem, mert — sajnos — nem nyúlnak felé a segítő kezek oly számmal, a mint talán megérdemelné. S a mi a leglehangolóbb: nem nyúlnak a segítő kezek épen a dunamelléki kerületből, a melynek pedig ez a lap legelső sorban organuma volna. A többi egyházi lapok is nehezen élnek, látszik a többször felhangzó panaszokból, de legalább ott tudhatják oldaluk mellett kerületük lelkészi karának túlnyomó többségét, világiaik díszes seregét s nem szűkölködnek a munkatársak szellemi támogatásában sem. A Protestáns Egyházi és Iskolai Lap — fájdalom! — ezzel nem dicsekedhetik, s ha csak a dunamelléki kerület támogatása állana mellette, bizony-bizony nem érte volna el pályafutása ötvenedik mértföldmutatóját! Óh! bár adna azt a kegyelemnek Istene e lapnak is boldogabb ú jetendőt a szellemi és anyagi támogatók seregének n^szaporításával, hogy kevesebb levén a szerkeszt gondja, annál több kedvvel lobogtathatná anní zászlaját! Egyházunk mai szonyai között én úgy ítélem, hogy a sajtóra ilkülözhetetlen szükség van. Harczoknak, küzdelmeiek nézünk elébe, a melyeket egyfelől a reakczi másfelől a még meg nem higgadt és csak a robolásra törő szoczializmus támaszt. Ezekben a hjczokban a sajtóorgánumok, mint vészjelző kürtök mint védő és támadó fegyverek, nélkülözhetetleek. Egyházi életünk terén több irányban történk fontos kezdeményezések. Ezeknek bírálatra, tistításra van szükségük általában, hogy az egyltf javára szolgáló intézményekké lehessenek. Jol történhetnék meg ez a bírálat, ez a tisztítás sikeresebben, mint a sajtó hasábjain ! Munkánk Egyöntetűsége szempontjából szükség van arra, h<?y tudjunk egymásról s hogy az irányokat egyértenűleg megjelöljük. S e czélt is a sajtó szolgálhala a legsikeresebben. Hogy megkeressük egyházpítő munkánkban a legjobb módokat és eszközöbt, eszméket kell cserélnünk. S hol történhetik ez sikeresebben, nagyobb nyilvánossággal, mint a sajtó hasábjain?! Mindezeknek tdása kötelez arra, hogy bár temérdek munkával, súlyos anyagi gondokkal, az 51-dik esztendőben is fenntartsam ezt a tisztes lapot. S a mikor annak elit számát a második félszáz esztendő kezdetén útník indítom, csak azt kivánom, hogy Isten adjon erőt a további munkához s adjon e lapnak az egész migyar protestáns egyházban, különösen pedig a dinamelléki kerületben olyan sereg anyagi és szelMni támogatót, hogy az én szerkesztői munkám le csak terhes, de gyönyörűséges is lehessen. Adjon a kegyelennek Istene mindnyájunknak boldog újesztendőt! Hamar István, szerkesztő. TÁRCZA. Kálvin betegsége végrendelete és halála. Irta: Béza Tódor; fordította: Sebestyén Jenő. Ez a fordítás Béza Tódornak „Johannis Calvini Vita ..." czímű munkájából való. A czímben foglaltakon kiviil magában foglalja Kálvin utolsó beszédeit is, melyeket a genfi tanácshoz és lelkésztársaihoz intézett, melyek klasszikus zárókövei voltak rendkívüli életének. Ezek után Kálvin rövid jellemzése következik, melynek érdekességét különösen aina körülmény emeli, hogy Béza Tódor írta, az a férfiú, ki 16 évig élvezte e csodálatos embernek baráti és atyai szeretetét s látta munkáiban, har-