Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-08-02 / 31. szám

— Intern átusi díj, teljes ellátásért és állandó tanári fel­ügyeletért, egész évre 600 K s ez négy egyenlő rész­letben előre fizetendő. Jelentkezési határidő aug. 31-ig. — Lakások, élelmezéssel vagy anélkül, az igazgatóság által engedélyezett és folyvást ellenőrzött magánházak­nál jutányosán kaphatók. — A prot. növendékek általá­ban ünnepi (legációi) jótéteményre jogosítottak. Jelesebb tanulók úgy az akadémián, mint a főgimnáziumban szor­galmi jutalmat kapnak az év végén. Ezenkívül nagy­számú pályadíjak az akadémián is, a főgimnáziumban is. A betegek ingyen gyógykezelésben és ápolásban része­sülnek. Gazdag könyvtárak és gyűjtemények, olvasókörök, önképző és atlétikai egyesületek, tornacsarnok, nagy kert, fürdők stb. Bővebb adatokkal szívesen szolgál vagy Értesítőt küld: a főiskolai igazgatóság. Pótló- és javító érettségi vizsgák. A dunamelléki ref. egyházkerület területén levő budapesti, halasi, kecske­méti és nagykőrösi ref. főgimnáziumokra nézve, a pótló-és javító érettségi vizsgálatok szeptember havában sor­rend szerint a budapesti főgimnáziumban lesznek. A kecske­méti ref. főgimnáziumban az iskolai év szeptember 1-én kezdődik. A beiratás szeptember 1— 5 napjain délelőtt 8—12 óráig és délután 3—5-ig történik és pedig szep­tember 1—3. napjain a helybeli, 4—5. napjain pedig a vidéki tanulók iratnak be. A magántanulók szintén köte­lesek a fent jelzett napokon beiratkozni. A beiratás az alább jegyzett mellékdíjaknak egy összegben és az I. félévi tandíjak lefizetése mellett történhetik meg. Az iskolai év megnyitása szeptember 6-án történik, az elő­adások 7-én veszik kezdetüket. A szeptember 8—15-ig jelentkezők felvétele a tanári testület engedélye, a 15-én túl jelentkezők pedig — a főgimnáziumi igazgató-tanács­hoz intézett s az igazgatóhoz benyújtott indokolt kérvény alapján — csak az igazgató-tanács, illetőleg a püspök engedélye mellett történik. Az I. osztályba felvétetnek azon tanulók, kik 9-ik életévüket betöltötték és a 12-őt még túl nem haladták, ha a 4-ik elemi osztály sikeres elvégzéséről szóló szabályszerű bizonyítványt mutatnak fel, vagy ennek hiányában a felvételi vizsgálatot sikerrel leteszik. A 12 ik életévüket betöltött tanulók csak a tanáritestület engedélye alapján vehetők fel. A javító-, pótló- és magánvizsgálatok a következő rendben tartat­nak : Augusztus 31-én, hétfőn d. e. 7—12-ig azon tanulók vizsgálata, kik egy tárgyból utasíttattak javító vizsgálatra. Augusztus 31-én, hétfőn d. u. 2—6-ig azon tanulók javító vizsgálata, kik két tantárgyból kapott elégtelen jegyeik javítására főtiszt, és mélt. püspök úrtól engedélyt nyer­tek. Szeptember 4. és 5-én, pénteken és szombaton az I—VIII. o. tanulók pótló- és magánvizsgálata ós pedig akként, hogy 4-ón reggel 7 órakor jelentkezvén, zárt helyen elkészítik írásbeli dolgozataikat s ennek sikeré­hez képest 5-én d. e. 7—12-ig és d. u. 3—6-ig leteszik szóbeli vizsgálataikat. Azon tanuló, kinek egy tantárgy­ból van elégtelen osztályzata, a tanári testülethez inté­zett kérvényeiket augusztus 25-ig az igazgatósághoz tar­toznak benyújtani. A javító vizsgálatért fejenként és tárgyanként 4—4 koronát fizetnek a javító tanulók a „Tanulmányi kirándulási alap" javára. A pótló- és eset­leg magántanulók szabályszerű kérvényeiket augusztus 25-ig nyújtsák be az igazgatósághoz. Az intézetbe föl­vételre jelentkező minden tanuló az előző osztályról szóló bizonyítványon kívül születési és védhimlőoltásról, a 12 évesnél idősebbek újraoltásról szóló bizonyítványt és az elhagyott gimnázium nyomtatott Értesítőjét tartoznak bemutatni. Felvételre minden tanuló atyjának, anyjának vagy gyámjának, illetőleg ezek helyettesének kíséretében tartozik jelentkezni. Vidéki szülők és gyámok csak az igazgatóság által helybenhagyott tisztességes magánházak­nál és családoknál helyezhetik el fiaikat, illetőleg gyá­moltjaikat. Szállást és ellátást adó családok végett min­denekelőtt az igazgatóságnál jeletkezzenek, hol ilyenek nagyszámmal vannak előjegyezve. Teljes ellátás csalá­doknál az igényekhez képest 30—100 korona havi díj mellett kapható. A tápintézetben étkező tanulók, mert bentlakás nincs, a városban kötelesek szállást fogadni, a mi: fűtés, világítás, tisztogatással havi 8—12 koro­náért, mosással, esetleg reggelivel együtt havi 20—-30 koronáért kapható. Áz intézetbe felvételre először jelent­kező tanuló felvételi díj czímen fizet egyszer és minden­korra 4 koronát; továbbá minden tanuló fizet bizonyít­ványdíj czímen 2 koronát; értesítődíj czímen 20 fillért; országos nyugdíj- és gyámegyleti díj czímen 6 koronát; ifjúsági könyvtár díj czímen 2 koronát, hittani díj czímen a görögkeleti tanulók 4 koronát, az izraeliták pedig 6 koronát. E mellékdíjak a beiratáskor feltót­lenül egy összegben lefizetendők. A tandíj a következő : a) helybeli illetőségi reform, vallású tanuló fizet egész évre 30 koronát, b) vidéki illetőségű reform, vallású tanuló fizet egész évre 40 koronát, c) más hitfelekezetű tanuló, illetőségre tekintet nélkül, fizet egész évre 48 koronát. E tandíj felerészben a beiratáskor, fele részben pedig február 1—8-ig fizetendő. A kik tandíj­elengedésben óhajtanak részesülni, kérvényeiket — a nagytiszteletű és tek. egyháztanácshoz czímezve — iskolai bizonyítvány és új keletű szegénységi, illetőleg vagyoni bizonyítványnyal felszerelve, a beiratáskor az igazgatósághoz nyújtsák be. A kik tápintézeti jótétemény1 ben — úgynevezett szolga-tanulóság, vagy tápintézeti díjelengedésben — óhajtanak részesülni, e végett kér­vényeiket — a nagytiszteletű és tek. egyháztanácshoz czímezve — iskolai bizonyítvány és szegénységi bizo­nyítványnyal ellátva, augusztus 25-ig az igazgatósághoz nyújtsák be. Úgy tandíjelengedésben, mint tápintézeti jótéteményekben csak oly tanulók részesülhetnek, kik­nek általános jeles vagy legalább jó, az erkölcsi vise­letből pedig jó osztályzatuk van. Kecskemét, 1908. július hó. Katona Mihály, igazgató. GYÁSZROVAT. Dr. Pfleiderer Ottó a berlini egyetem prot. theol. fakultásán a rendszeres theologia nagy hírű, tudós

Next

/
Oldalképek
Tartalom