Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-07-19 / 29. szám

Előtted egy nap óh be semmi, Egy emberöltő mily kevés ! Sok ezerévnek elmúlása Csak egy rövid kis perczenés. Mégis, mégis lehajlasz hozzánk, Ránk néz igazlátó szemed, Áldó karod bizton vezérli A porban csúszó férgeket. Pedig szegény, bűnös szívünkre Hányszor lesújtod ostorod? Orökmélységű nagy szerelmed Tőlünk de sokszor megvonod! S ha elvakulunk a tudásban Hitetlenül Reád törünk, Irgalmadat készen találjuk Ha hittel hozzád megjövünk. Leomlok hát Atyám, elődbe Es sírván könnyem hullatom. Nagy fényességed elvakított, Szent orczádat nem láthatom; S úgy érzem : nagy siralmam árán A bánat vérző súlya veszt . . . S mintha áldó kezed segítné : Könnyebbül rajtara a kereszt. (Losoncz.) Baja Mihály. BELFÖLD. A lelkész szocziális munkája. Felolvastatott a pesti ref. egyházmegye értekezletén. Egyházkerületünk érdemes főgondnoka közelebb tartott egyh. ker. gyűlést megnyitó beszédében többek között így szólt: „A lelkészek érintkezésben vannak tősgyökeres magyar népünkkel. Vezéssék ezt a népet necsak az egyháziakban, hanem a világiakban is. Századunk a szocziális munka jelében indult meg. A kik a munka jelentőségét megértik, azok fenn fognak maradni, a kik nem értik meg el, fognak pusztulni ..." Megszívlelendő szavak ezek. Nagy igazság van bennök. Tudtuk ugyan ezt mi lelkészek magunktól is, de szívesen halljuk, hogy főgondnokunk időszerűnek látta felhívni a kerület lelkészeit; s jónéven vehetjük tőle, mert látjuk, hogy abban a nagy munkában, melynek első napszámosa, figyelmét kiterjeszti reánk, lelkészekre is, sőt az orsz. magyar gazdaszövetség által tavaszszal rendezett ú. n. szocziális kurzuson hangsúlyozta is, hogy ő a lelkészeket munkatársainak tekinti, kikre neki nagy feladatai megoldásában szüksége van. Hát csakugyan valami nagy munka vár reánk lelkészekre? Valami különös teendő kívántatik tőlünk főgondnokunk szavaiban? Igen is, kívántatik. Ámde nemcsak ő, a földmív. miniszter, hanem híveink érdeke, gyülekezeteink boldogulása, anyaszentegyházunk jövője kívánja, követeli tőlünk, hogy szeressük népünket, híveinket, necsak az egyházi, hanem a világi dolgokban is. Nekünk lelkészeknek, lelkipásztori munkánkat a parochia szűk irodájából ki kell vinnünk a külső világba ; abba a látható világba, hol az emberek, mint a polgári társadalmat alkotó elemek élnek s jelentkeznek. De vájjon ily irányú munkálkodásunk nem lesz-e eltávozás lelkipásztori tisztünktől, nem ellenkezik-e annak természetével ? Nem. Sőt, ezzel még inkább betöltheti a lelkész rendeltetését, mely nem más, minthogy legyen a pap a világ világossága és a földnek sava. Necsak a lelkivilágban legyen világosság, hanem a testivilágban is. Legyen igazán a földnek sava, hogy izesüljön, termékenyüljön még inkább az a föld, melyet népünk verejtékezve munkál, hogy kenyere legyen. Gondoljon a lelkipásztor a földi emberre is; de ne abból a czélból, hogy azáltal az ö földi érdeke mozdíttassék elő, hanem, hogy hívei boldoguljanak az anyagi élet terén és azok, tapasztalva azt, hogy vannak személyek, kik az ő érdekükben is fáradoznak, azokat annál inkább becsüljék, tiszteljék. A múltban a lelkészek nem foglalkoztak a hívek anyagi boldogulásának feltételeivel. Talán nem is kellett. A megélhetési viszonyok egyszerűbbek voltak. Munkája gyümölcséből könnyen eltarthatta családját magyar népünk, levén legnagyobb része jobbágyi helyzetben, mely biztos kenyerét megadá. Ma már, az emberszaporodás nagyobbmérvű korszakában, a közlekedési eszközök fejlődésével, az idegen nemzetekkel való érintkezés folytán előállott mind több és újabb kívánalmak jelentkezésével, a jólét és kényelem vágyának erősödésével a nézetek és felfogások a társadalmi rend alapjairól változást szenvedtek. Új tanok keletkeztek az emberi boldogulás eszközeiről, az ú. n. szocziálizmus iskolájában. A szocziálizmus sok helytelen és túlzott tanának megváltoztatásában, illetve kiküszöbölésében kell, hogy a lelkészek is közreműködjenek. Ez a czél azonban nem elvont tanok és elvek által, mint inkább a gyakorlati téren kifejtett szereplés által érhető el; vagyis főgondnoknnk szavaival élve : vezessük híveinket a viláyi dolgokban is, mert a szocziálizmus is a földi világ emlegetésével birt oly nagy hatalomra vergődni. Régi egyházi törvényeink világi dolgokban való szereplést nem engedtek a lelkésznek, csakis a hit és erkölcs dolgainak sáfárlását köté az egyház szolgájának szívére. Miniszteri ecclesiarum alienis et secularibus negotiis seipsos emplicare nullo modo debeant rendeli a komjáti kánon. Ma már egyházi törvényeink is másként beszélnek. Tavaly megerősített egyh. törvénykönyvünk 143. §.-a a lelkész társadalmi kötelességeiről emlékezik, megengedvén minden oly foglalkozást, mely hivatala méltóságát nem sérti, hivatalos teendőinek végzésében nem akadályozza és a hallgatóival való viszonyt meg nem zavarja. Ha már a lelkész a szocziálizmus túlzott tanai ellen föllép, ha annak társulati szervezettségével szemben ő is társulási úton kezdi meg a munkát; ha a nép hiszékenységét kizsákmányoló szocziálisták ellenében a lelkész olyan társulatot bir szervezni, olyan tényleges állapotot képes felmutatni, melyek szintén a népnek javát, boldogulását mozdítják elő, akkor a hívek serege, a község lakossága be fogja látni, hogy