Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)
1908-06-28 / 26. szám
Az adócsökkentés ügyéhez. A nyitrai és ruttJcai misszió Jcérvénye. Vettük és adjuk a következő levelet: Nagytiszteletű Uram! Az adóteher csökkentési ügyek most elég aktuálisak. Az egyházi lapokban eddig megjelent idevágó czikkek azonban jobbára csak a falusi gyülekezetek segély igényeivel, díjlevelek, terményszámítások, természetbeli szolgálmányok értékelésének kérdéseivel foglalkoztak. A mi segélykérvényünk azonban oly szempontokat, igényeket vet föl, oly kérdéseket érint, a melyek legalább is vannak oly fontosak, érdekesek, hogy a kör figyelmét felkelthetik. Igen számos nagyhivatású, különösen missziói egyházban lehetnek hasonló viszonyok s igények, melyek méltán ostromolhatják az adóügyi bizottság azon elvi határozatát, mely szerint adósegélyt az egyházi intézmények fejlesztése czimén előálló terhek csökkentésére nem állapít meg. Kétségtelen, hogy ilyen határozat meghozatalára a rendelkezésre álló segélyforrás elégtelen volta sarkallhatta a bizottságot, bár ez nagyon igazságtalan határozat, mert kerékkötője, esetleg sírásója is lehet a nem régi keletkezésű, intézményeiket még ki sem fejleszthetett vagy még az ezután szervezendő egyházainknak. Tökéletlen volt, teljesen hibás alapon indult az előkészítés munkája, mert csak a meglévő adóterheket vette számításba, de a természetszerűen előállható s a fejlődés és kialakulásra mulhatlanul megkívánt szükségletekre nem gondolt. Azt a czélt, hogy az egész országban egyenlővé tegye lehetőleg az adóterheket: egyáltalán nem fogja elérni, ha csak félre nem teszi az álszemérmet s a kormány előtt be nem vallja, hogy hiányos munkát végzett s a segélyösszegnek minden jogos és méltányos igényt kielégítő felemelését erélyesen nem sürgeti! A 10%-os kulcshoz most már szorosan ragaszkodni fognak mindenütt az egyháztagok s a törvényre való hivatkozással nem lesznek hajlandók nagyobb terhet viselni s ha az adósegélyt azon elvi korlátozással mérik: ugyan miből fogják a teljesen vagyontalan, ambuláns elemekből álló városi gyülekezeteink a nélkülözhetlen intézményeket előteremteni?! Pedig éppen az ily helye ken van legtöbb érdekünk veszélyeztetve, ezek körül ólálkodik a legtöbb farkas, ezekben kell éber vigyázattal őrt állani s az anyaszentegyház értékes alkatelemét, a ravasz módon körülhálózott, folytonos csábítással ostromolt értelmiséget a megtizedeléstől megóvni azáltal, hogy feltalálhassák és élvezhessék mindazon intézményeket saját egyházukban, melyeket vallásos igényeik megkívánnak. Adósegély kérvényünkben erre mutatunk rá különösen, a miért talán nem lesz érdektelen azt itt a fentebbiek kíséretében közre adni. Talán lesz hozzá szava másnak is s esetleg adóügyi-bizottságunkat is jobb belátásra bírja vagy további akczióra serkenti. E czélból mellékelem ide kérvényünk teljes szövegét. Kiváló tisztelettel Nyitra, 1908. juuius havában. kész szolgája: Sedívy László, ref. lelkész. A kérvény szövege a következő: Főtisztelendő és Méltóságos Egyetemes Adóügyi-Bizottság! Nyitra missziói anyaegyház és a kebelében 1906. év folyamán szervezett Ruttka missziói fiókegyház az adóterhek csökkentésére rendelt államsegélyben való részesedés igényét bejelenti s annak mennyisége megállapítását becsatolt iratai alapján tisztelettel kérelmezi. Iiogy azonban e két igen fontos, felekezetek és nemzetiség közé ékelt őrállomásnak segélyigényét, — melytől nemcsak a jövő fejlődése, hanem fenmaradása is függ, méltányosan elbírálhassák egyházhatóságaink : tüzetes ismertetését kell adnunk e két egyház keletkezésének, eddigi fejlődésének, jelen helyzetének s a jövőben reá váró feladatainak. Azon reményben vagyunk, hogy ezeknek tudomásul vétele és mérlegelése után a segélyezés előre megállapított és sajnos! épen a mi viszonyainkra kedvezőtlen elveit, nem fogja a teljes betűszerinti rídegségében alkalmazni adóügy -bizottságunk, mert ez esetben onnan zárná el a segélyforrásait, a hol a szükség legnagyobb és legindokoltabb. Mert felette aggodalmas azon elvi határozat, mely szerint az egyházi intézmények fejlesztése nyomán előálló adóterhek csökkentése czéljára segélyt nem állapít meg! Ezen elv megállhat s érvényesítendő is azon gyülekezetekre, melyek az egyház fenállására múlhatatlanul szükséges intézményekkel már bírnak, a minők : templom, iskola, lelkészi, kántori, tanítói állás, hozzávaló lakások, a melyeknek nagyobbméretű fejlesztésére vonatkozlnitik csupán a korlátozás; ámde felette káros hatású és méltánytalan lenne, ha azon gyülekezetekre is kiterjesztetnék e korlátozás, melyek a közölmultban a legexponáltabb pontokon alakulva az egyházat éltető és fenmaradását munkáló, biztosító intézmények egyikét sem, vagy csak némelyikét létesíthették ezideig! Ezeket egy vonalba állítani a régibb keletkezésű, alapítványokkal, ingatlanokkal, biztos jövedelmi forrásokkal rendelkező, a normális intézményeket már megszerzett egyházakkal s a segélyezésnek ugyanazon elveit alkalmazni irányukban igen méltánytalan dolog lenne! Ily eljárás a legszebb reményekre jogosító ifjú gyülekezeteink teljes kialakulásának nemcsak gátat vetne, de valósággal tespedésbe is döntené, melynek vége az elpusztulás! Adóügyi-bizottságunk figyelmét különösen felhívjuk azért arra, hogy tegyen különbséget az intézmények fejlesztése és a még meg nem lévők, de elkerülhetetlenül szükségesek létesítése között, s a hol ez utóbbiak czimén keletkezik újabb és nagyobb adóteher: annak csökkentése igényét tekintse és fogadja el méltányosnak, •— mérlegelve azon sajnos körülményt is, hogy orsz. közalapunknak a misszió szükségletekre juttatott, °/o_sze r ^ osztaléka évtized óta már nem képes kielégíteni a legindokoltabb szükségleteket s ezek miatt nagyhivatású missziói egyházaink nem fejlődhetnek, hitéletükhöz méltó templomhoz nem juthatnak, szűk imaházakban, bérelt vagy esetenként kikölcsönzött helyiségekben szorongnak,
