Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-01-12 / 2. szám

ban és ugyanannak az államnak bejegyzett polgára, magához hivatott, a ki akkor, testben ugyan betegen, de szellemére nézve egészségesen, kinyilvánította, hogy szándéka végrendeletét elkészíteni és végső akaratának határozatát előadni; és kérte tőlem, hogy azt vegyem föl és a hogyan nyelve ünnepélyesen kimondja és diktálja, úgy jegyezzem föl. A mit hogy azonnal megtettem: bizonyítom és a mint kimondta és diktálta, szórói-szóra úgy jegyeztem fel; annak szavaihoz sem semmit nem tettem, sem azokból el nem vettem, hanem az általa diktált formulát követtem. Az Úrnak nevében. Amen. Én, Kálvin János, az Úr igéjének szolgája a genfi ecclesiában, különböző betegségektől sanyargatva, hogy könnyen megnyugodjam abban, hogy az Úr Isten elvégezte e világból nemsokára kivezéreltetésemet: elhatároztam, hogy végrendeletemet elkészítem és utolsó akaratomat írásba teszem, abban a formában, a mint következik: Mindenekelőtt hálákat adok az Istennek, hogy megszánván engem (a kit teremtett és e világra hívott), a bálványimádás feneketlen sötétségéből, a melyben elmerülve voltam, nemcsak kiragadott a végre, hogy engem evangéliomának világosságára kivezessen és az üdv tudományának tanításában részeltessen, a melyre a legméltatlanabb voltam és ugyanazon könyörületessége és jóságossága által az én sok vétkemet és bűnömet, a melyekért pedig- megérdemeltem tőle való elvettetést és elűzetést, nemcsak jóságosan és kegyelmesen eltűrte, hanem oly nagy kegyelemmel és irgalommal volt irányomban, hogy az én munkámat méltónak találta arra, hogy azt evangélioma igazságának prédikálására és hirdetésére felhasználja. Tanúságot teszek arról, a mi lelkemben él, és vallom, hogy életem hátralevő részét ugyanazzal a hűséggel és lelkiismeretességgel élem le, a mint ő nekem azt evangélioma által tanította és az üdvösségnek sem lesz más segítsége és menedéke számomra, mint az ő ingyen örökbefogadása (adoptio gratuita), a melyen egyedül nyugszik az én üdvöm; és egész lélekkel ölelem körül a kegyelmet, a mellyel a Jézus Krisztusért irántam viseltetett, kiegyenlítvén az én vétkeimet az ő halálának ós szenvedésének érdemével, hogy ezen számadása által minden bűneimért és vétkeimért eleget tegyen és azoknak emlékezete megsemmisíttessék. Vallom és ki is nyilatkoztatom, hogy én alázatosan kértem tőle, hogy engem úgy mosson és úgy tisztítson meg ama tökéletes megváltó vére által, mely kiontatott az emberi nem vétkeiért, hogy nekem az Ő saját széke mellett, magának a Megváltónak színe előtt legyen szabad megállanom. Nemkülönben bizonyságot teszek arról is, hogy a kegyelemnek oly mértékéért, melyet az Isten velem szemben tanúsított, serényen buzgólkodtam. Hogy úgy beszédeimben, mint írásaimban és magyarázataimban az ő Igéjét becsületesen és tisztán prédikáltam és az ő szentírását hűséggel magyaráztam. Vallom és állítom azt is, hogy az evangéliom ellenségeivel való összes beszédeimben ós vitatkozásaimban soha semmi csalással, gonosz módszerekkel vagy szofisztikával nem éltem, hanem az igazságért való harczban tisztán és őszintén forgolódtam. De jaj nekem ! mert az az én törekvésem és féltékeny őrködésem (ha ugyan méltó erre a névre) annyira kicsiny és gyenge volt, hogy meg kell vallanom: az én hivatalomnak kitűnően elvégzésére még igen sok hiányzott belőlem. És ha az Isten mérhetetlen jósága nem lett volna jelen, az én egész törekvésem üres és elenyésző lett volna, mert még azt is elismerem, hogy ha engem csak az a bőkezűség támogat, mellyel Isten lelkem javaiban oly pazarul megajándékozott: bizony inkább úgy kellett volna az ő ítélőszéke előtt megállanom, mint a bűn és tunyaság vádlottjának. A miért is egész lélekkel vallom, hogy semmi más segedelmet nem remélek az üdvre, csak azt az egyet, hogy Isten, a ki a kegyelem Atyja, velem szemben, a ki nyomorult, bűnös voltomat elismerem, atyaként viseltetik. A többi dolgokat illetőleg úgy akarom, hogy az életből való eltávozásom után, testem azon szertartással és módon, a mely ebben az ecclesiában és államban szokásban van, bizassék rá a földre, a míg a boldog feltámadás napja elkövetkezik. Jelentéktelen örökségemre nézve, a mely bő ajándék volt számomra Istentől, a szétosztást illetőleg így határoztam ebben a végrendeletben: örökösöm az én kedves testvérem, Kálvin Antal legyen. De tisztesség okáért mégis csak azt az ezüst csészét vegye át és tartsa meg magának, a melyet nekem Varannius adott ajándékba ; a mellyel, óhajtom, hogy elégedjék meg; többi hátramaradó hagyatékomra nézve pedig azt kérem tőle és hűségére úgy bízom, hogy azt, midőn meghal, gyermekeinek hagyja hátra. Ugyanezen testvérem útján hagyományozok vagyonomból az iskolának 10 aranyat; ugyanannyit az idegen szegényeknek s ugyanannyit egyenlően az én féltestvérem és Costan Károly leányának, Johannának ; Sámuelnek és Jánosnak, ugyanezen testvérem fiainak, halála után 40 aranyat akarok adatni hagyatékomból. Leányainak: Annának, Zsuzsannának ós Dorottyának pedig 30 aranyat. Ezek testvérének: Dávidnak, könynyelműsége és fiatalos vásottsága miatt 25 aranyat. Ez a summája az egész örökségnek és a javaknak, a melyeket nekem az Isten bőkezűen osztogatott, a mennyire épen felbecsülhettem, megállapítván a könyvtárnak, a bútoroknak, a közönséges házi eszközöknek, minden dolgaimnak és vagyonomnak értékét; a mi ha véletlenül többnek mutatkoznék, határozottan úgy akarom, hogy az testvérem mindeme fiai és leányai között osztassék fel. Dávidot sem zárom ki, ha az Isten jóságossága által megjavul. De ha valami lenne is, a mi a fentírt összegből kimarad, úgy hiszem, azzal nem sok baj lesz, különösen mihelyt a tartozás kifizettetik, a minek baját gondosan rábíztam arra a testvéremre, a kinek hűségében és jóakaratában bízom. Ezért úgy akarom és határozom, hogy ő legyen ezen végrendeletem végrehajtója is, s vele együtt Laurentius Normandius kiváló férfiú; egészen rájuk bízván javaim leltárának elkészítését, minden túlságos szigorú