Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)
1908-04-19 / 16. szám
földesurak, gyülekezetek, iskolák mily szép áldozatokat hoztak, hogy a leendő lelkészek és profeszszorok külföldi tanulmány útjait lehetővé tegyék; de ha a múlttal szemben a jelent tekintjük s hasztalan keressük a külföldi tanulmányútra vágyó ifjaknak eme régi patronusait és patronált, könnyen elvonhatjuk magunknak a tanulságot a magunk mulasztását illetőleg. S azután, szólván a latin nyelvnek a tudomány csarnokaihói való kipusztulásáról s annak helyébe a nemzeti nyelvek belépéséről, mint izoláltatásunk egyik okáról, ezt a tanulságos megjegyzést teszi: „A nyelv különbözőségével, s azzal, hogy az ez által okozott nehézségek ellen oktatásügyünkben sikeres eszközökről nem gondoskodunk, mintegy magunk izoláltuk magunkat; s főkép a református egyház nem tett kísérletet arra, hogy a külfölddel való közvetlen érintkezést a módosult viszonyok mellett is fentartsa s a külföldi eszméknek a magyar prot. egyházra való hatását előmozdítsa". Bizony, bizony, nemcsak az antiprotestáns állami hatalom izolált bennünket, magyar protestánsokat, különösen reformátusokat, külföldi hitrokonainktól, de izoláltuk és izoláljuk magunk magunkat is, áldozatkészségünk hiánya és középiskolai és theologiai képzésünknek a modern nyelvtanításban feltűnő fogyatékossága által. Sőt hozzávehetünk ezekhez még egyet, a mi csak okozata ugyan a külföldi protestantizmus életétől s nagy problémáitól való izoláltságunknak, de a mely a legújabb időben okká nőtte ki magát közöttünk. Nem ismervén ugyanis mást, mint a saját sablonos, adminisztráló egyházi életünket, s szinte teljesen izolálva levén a külföldi protestantizmus valláserkölcsi, tudományos, missziói és szocziális életétől: a protestantizmus lényege és hivatása felől oly szükkörű felfogás ,gyökereződik belénk, hogy nemcsak nem érdeklődünk a nagyvilág protestantizmusának élete s tevékenysége iránt, hanem szinte féltjük iíjainkat annak hatásaitól, s nemhogy elő nem segítjük őket külföldre menetelükben, sőt épen visszatartani igyekszünk őket, abból a félszeg felfogásból kifolyólag, hogy az, a mit ifjaink külföldön láthatnak, tapasztalhatnak, az lehet, hogy jó a németnek, francziának, angolnak stb., de a magyarnak nem való! S mindeme mulasztások és szűkkörü felfogás eredményei? Lelkészeink tudományos színvonalának sülyedése, az érdektelenség és a közöny minden evangéliomi mozgalom iránt, tudományos theologiai irodalmunk szinte teljes hiánya, hivatalos egyházi életünkben a világi elem szellemi túlsúlyának érvényesülése, a paragrafus-gyártás, a minden lélek nélkül való, sablonszerű adminisztráczió és a teljes hiánya minden magasabb és távolabbra néző evangéliomi konczepcziónak! Hejh! bizony szomorú igaza van dr. Antal Gézának, hogy a külföldtől való izoláltságunk nemcsak az evangéliomi protestantizmus élő vizeinek felénk irányult csatornáit tömte el, de beletört bennünket egy olyan Prokrusztes-ágyába is a sablonszerű egyházi életnek, a melyben vergődve, képtelenek vagyunk az önálló s élő magyar protestantizmus megteremtésére! S ne feledjük az izoláltságnak ama káros eredményeit sem, a melyek a külföldi protestantizmusnak felőlünk való ismeretében és ítéletében mutatkoznak! Mert nemcsak az a baj, hogy mi nem igen tudunk a külföldi protestantizmus életéről, hanem ott jár ennek nyomában az is, hogy a külföldi protestantizmus sem tud mi rólunk, vagy ha tud is, ítélete felőlünk minden más, csak nem kedvező. A ki megfordult külföldi protestáns körökben, sajnálattal tapasztalhatta, hogy édes keveset tud az újabb generáczió arról, hogy Magyarországon majdnem négy milliónyi protestáns él, vagy ha tud is, úgy tudja, hogy ezek a protestánsok Ausztriában élnek Ha pedig magyarázatainkból tudomásul veszik, hogy mi nem osztrák, hanem magyar protestánsok vagyunk, akkor pedig azt az arczpirító kérdést teszik fel, hogy: mit művel ez a négy milliónyi magyar protestáns, hogy életéről, működéséről semmit sem tud a világ? Egyházunk csaknem ötszázados története a theologusok által forgatott egyháztörténeti könyvekben szinte a századoknak megfelelő sorszámba van komprimálva, s a mit felőlünk tud a külföld, csak a XVII. század végéig tudja attól kezdve pedig történetünk, fejlődésünk, életünk teljesen ismeretlen előtte. Az amerikai magyar misszió ügye egyedül az, a mely élettevékenységünkről szólana a külföld előtt. Sajnos azonban, hogy ezt az ügyet is úgy kezeltük eddigelé, hogy az amerikai protestáns közvélemény mindinkább arra az ítéletre jut felőlünk, hogy mi, magyar protestánsok s közelebbről reformátusok, nem annyira evangéliomi egyház vagyunk, mint inkább a magyar állam kitartottjai és annak külföldi politikai ágensei! Vonjuk el azért a tanulmányoknak az első részéből a tanulságokat, s értsük meg, hogy nem magunknak a külföldi protestantizmustól való izolálására kell törekednünk, hanem sokkal inkább arra, hogy külföldi érintkezéseink minél sűrűbbek és közvetlenebbek legyenek. Ez érintkezésnek áldásos hatásait éreztük a múltban, s csak azokat érezhetnénk a jelenben is s a jövőben is! H. I.