Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-04-05 / 14. szám

még csak a vallástanitókat illető rendelkezésekhez van egyneháhy szavam. A hitoktatók három kategóriáját elfogadhatónak tartom. A mi azonban a javadalmazás megállapítását illeti, abban aránytalanságot látok, egyfelől a nem állandósított és az állandósított katecheták, másfelől ez utóbbiak és a rendes lelkészek javadalmazása között. Ám legyen, hogy a budapesti egyház jogosítva van arra a bőkezűségre, hogy a nem állandósított jellegű, segédlelkész-hitoktató törzsfizetését egy évi sikeres működés után 1600 koronáról 1800 koronára emelhesse; azt azonban már korainak tartom, hogy az illető, ugyancsak egy évi sikeres működés után II. osztályú állandósíott hitoktatóvá legyen választható, 2400 kor. törzsfizetéssel. Ez az ugrás igen nagy; épen azért, az emelkedés természetessége szempontjából megfelelőbbnek tartanám, ha a segédlelkész-hitoktató csak két évi szolgálat után volna II. osztályú állandósított hitoktatóvá választható. Ha azonban az egyház már állandósított hitoktatójává választott valakit, akkor továbbmenőleg gondoskodnia is kell arról, hogy annak, mint okleveles és a lelkésszé választhatóság szempontjából a rendes lelkészekkel egy kategóriába eső (II. t.-cz. 61. §) gyülekezeti alkalmazottnak tisztességes megélhetéséről gondoskodjék; mert hiszen az az állandósított vallástanító lelkész nemcsak azzal a kvalifikáczióval, társadalmi állással rendelkezik, a mellyel a gyülekezet parókhus lelkészei, hanem egyházépítő munkája sem csekélyebb fontosságú. Ezeket a nem kicsinylendő szempontokat azonban nem igen látom érvényesítve a tervezetben Vegyünk pl. egy legjobb esetet. Egy ember, egy évi sikeres hitoktató segédlelkészkedés után — a tervezet szerint — II. oszt. hitoktatóvá választatik. E minőségben eltöltött öt évi működés után I. oszt. hitoktatóvá lesz, 2600 kor. törzsfizetéssel és 800 kor. lakáspénzzel. Szolgálati éve tehát: 6. Mint I. oszt. hitoktató, ilyen minőségében eltöltött 5—5 esztendőnként, öt ízben kap 200—200 kor. korpótlékot. Szolgál tehát az egyháznál 6 -f- 25 = 31 évig, a míg törzsfizetésével és korpótlékaival együtt összesen 3600 korona javadalomhoz jut, a mely külön presbiteriális határozattal 3800- 4200 koronára emelhető. Eltekintve attól, hogy ma és a jövőben még inkább egy intelligens, családos ember — már pedig feltételezhetjük, hogy az állandósított katecheták családot alapítanak — kaphat-e megfelelő lakást 800 s a legmagasabb fokon juttatott 1000 koronáért, — nem kirívó ellentét van-e abban, hogy a mikor a rendes lelkészek 4000 kor. törzsfizetésben, szabad lakásban, vagy annak ellenértékeképen 1800, öt éven túl 2000 kor. lakáspénzben és 800 koronás ötödéves korpótlékban részesülnek, tehát 25 évi szolgálat után 8000 kor. fizetést és megfelelő lakást, vagy annak ellenértékeképen 2000 kor. lakáspénzt élvezhetnek, ugyanakkor a hasonló kvalifikácziójú és nem csekélyebb fontosságú szolgálatokat teljesítő katecheta-lelkészek, 31 évi szolgálat után sem érhetik el a rendes lelkész kezdő törzsfizetését és csak kivételes presbiteri határozattal a rendes lelkész lakbérilletményének felét?! Tisztelet, becsület a tervezet készítőjének, de ennél a pontnál nem tett számvetést sem a kétszer-kettővel, sem a saját nemes lelkével, hanem csupán a budapesti egyház szűkös anyagi viszonyaival. Tervezetének ez a része azonban így nem maradhat meg, ha a pesti egyház nem arra akar törekedni, hogy esztendőnként változó segédlelkészekkel experimentáljon — a valláserkölcsi nevelés nagy veszedelmére — a vallástanítás körében, hanem hogy arravaló és állandó vallástanitó-lelkészekre tegyen szert. Nem vagyok illetékes reá a pesti egyház belső életében, hogy propozicziót tegyek a tervezet eme pontjainak megfelelő átalakítására, mert hiszen helyem s szavam nincs az egyház tanácsában, s messze is vezetne az általam különben összeállított tervezet ismertetése és indokolása; annyit azonban talán nekem is, mint a budapesti egyház egyik tagjának, a ki szolgáltam egykor az egyházban mint katecheta, azt a tiszteletteljes kívánalmat felállítanom, hogy a budapesti egyház, ha már feljebb nem teheti is, de legalább addig a mértékig becsülje meg állandósított vallástanító lelkészeit, hogy állandósításukból számított 25 évi szolgálat után juttassa őket abba az anyagi helyzetbe, a melyhez rendes lelkészeit már az első évben hozzájuttatja. Azt hiszem, hogy ezzel a kívánalmammal nem óhajtok sem olyat, a mi méltánytalan. sem olyat, a mi lehetetlen! De talán a „lehetetlen" szó az, a mi szavamra visszhangzik. Hát erre is adok én olyan feleletet, a mely ha a budapesti ref. egyházban visszhangot kelt, akkor a ma még lehetetlen is lehetővé válik. Tudom nagyon jól, hogy azok az óhajtások, a melyeket a kőbányai és zuglói lelkészek és a katecheták javadalmazását illetőleg kifejeztem, újabb terheket rónának a budapesti egyházra. Tudom azt is, hogy ezeket a tehertöbbleteket az egyház, jelenlegi anyagi viszonyait tekintve, csak önmaga nagy megerőltetésével vehetné vállaira. Azonban azt is tudom — és azt a magyar kálvinista egyház egyetemének is el kell ismernie 1 — hogy a budapesti egyház olyan helyzetben van és olyan missziói feladatok megoldására van, nemcsak hivatva, de kötelezve is, a melyeknek keresztülvitelében joggal kell, hogy számíthasson az egyetemes egyház anyagi támogatására. A budapesti ref. egyház helyzete olyan, hogy évenként ezreit kell befogadnia a vidékről a fővárosba özönlő kálvinistáknak és pedig olyan kálvinistáknak, a kik minden vagyon nélkül jővén, két kezük munkájából remélnek megélni, s a kik, mint ilyenek, az egyházi közterhek viselésére meg nem nyerhetők, de a kik lelki gondozás nélkül nem maradhatnak. A statisztikai adatok mutatják, hogy Budapesten a reformátusok száma az utóbbi húsz esztendő alatt csaknem megháromszorozódott, anélkül azonban, hogy általuk az egyház jövedelmei megfelelő arányban növekedtek volna. A budapesti egyház, hogy a lelkigondozás szükségleteinek csak a legelemibb mértékben is megfelelhessen, szaporította a lelkészek, a katecheták, az imaházak számát, s szaporítani kész a lelkészeket az új szabályzat szerint is. Azokat az anyagi terheket azonban, a melyek a rohamosan fejlődött újabb igényekkel jártak és járnak, egymaga viselni képtelen. Kérte a terhek könnyítését legközelebb a főváros tanácsától, a felekezeti és hitoktatási segély megfelelő felemelésével; de az egyházéhoz sok tekintetben hasonló helyzetben levő főváros csak részben teljesíthette a jogos kívánságokat. Mi lehet itt a megoldás? Az egyházi adóteher azokon, a kiket sikerül az alá bevenni, alig-alig fokozható. Pedig az újabb és újabb szükségletek kiáltólag követelik kielégíttetésíiket. A segítség csak az egyetemes egyházban lehet ! A mikor a budapesti egyház megalapíttatott, az egész magyar kálvinista egyház gyülekezetének minősíttetett, s a kerületek anyagi segítséggel járultak fenntartásához. Jelentősége, missziói hivatása ma sem más a budapesti ref. egyháznak, mint a mi volt alapíttatásakor, sőt .jelentősége és hivatása azóta csak fokozódott. Kell tehát, hogy hivatása betöltésében gyámolítást nyerjen az egész magyar ref. egyháztól!