Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-01-12 / 2. szám

szabadságot, tágabb jogkört biztosított a szabály­rendeletalkotás terén. Hiánya, fogyatkozása, hogy nem mondja meg, mely hatóság vagy bíróság, fórum van hivatva megállapítani vagy ítélni, hogy a „rend­szabály "-ban nem fordul-e elő az „egyetemesen megállapított egyházi törvények s illető felsőbb testületek rendszabályainak sérelme?" E szempontból tehát az új törvény többet mond a réginél; de sajnos, a gyakorlatban az új törvény is tökéletlennek bizonyul s a providentia nagyon csekély mértékben szerepelt annak meghozatalánál. Az első kirívó tökéletlenség mindjárt az, hogy „egyházi fokozatos hatóságok" helyett „egyházi testület"-ékről beszél. Ha csak azért nem történt e változtatás a kifejezésben, hogy a szabályrendelet­alkotási jog a konventnek is biztosíttassák, holott a konventet nem meri a törvény hatóságnak, ha­nem csak testületnek deklarálni. De eltekintve e kifejezéscserétől, elvi fontos­ságú s a régi törvényben hiányzó rendelkezéssel találkozunk e törvényben, midőn kimondja teljes határozottsággal, hogy: „A szabályrendeletek csak a jóváhagyás után hajthatók végre", t i. a felsőbb egyházi hatóság jóváhagyása mellett. A felsőbb egyházi hatóság feladata tehát felülbírálni a szabály­rendeleteket, abból a szempontból, vájjon törvényt, önkormányzati jogot nem sértenek-e? Ennélfogva bármely tárgyban alkotott szabályrendeletek hiva­talból felterjesztendők a közvetlen felsőbb hatóság­hoz, s csak akkor lesznek jogérvényesek, ha a felsőbb jóváhagyást (vármegyei statútumoknál ú. n. „bemutatási záradék") megnyerték. Ha a jóvá­hagyás megtagadtatott, fokozatos felebbezésnek van helye az egyházkerülethez. És itt a bökkenő! Ugylátszik, a törvény csak az egyházközsé­gek körében alkotható szabályrendeletekre gondolt, mikor e rendelkezést felállította. Akkor ugyanis az egyházmegye a jóváhagyó s az egyházkerület a fokozatos felebbezés fóruma. De ha az egyház­megye alkot statutumot s az egyházkerület nem hagyja jóvá, hová felebbezzen az egyházmegye? A konventre ? Sőt, a mi legtöbbször előfordul, hogy az egyházkerület él a szabályrendeletalkotás jogával, akár a törvény világos utasítása, akár saját initiativája szerint, hová fordul az egyház­kerület a törvény szerint nélkülözhetetlen jóvá­hagyás elnyeréséért? S ha nincs hová fordulnia, hogy követelheti meg szabályrendelete végrehajtá­sát, mikor a törvény szerint a szabályrendeletek csak a jóváhagyás után hajthatók végre? Ha a törvénynek e világosan kifejezett köve­telménye nem volna, talán még lehetne úgy gon­dolni a dolgot, hogy az egyházkerület szabály­rendelete a törvényszerűség vagy az alsóbb fokú hatóságuk autonómiájának sérelme szempontjából birói vizsgálat tárgyává tehető, s ez esetben a konventi biróság lehetne az a fórum, mely egyes konkrét esetekben ítéletet mondana. De mivel a törvény világosan előzetes felsőbb jóváhagyást mond, másfelől pedig a konventi bíróságnak közigazga­tási ügyekben nincs jurisdictiója: így a jogorvos­latnak ez a módja is ki van zárva. De hát ez mind csak akadémikus értékű elméletezés, mondhatná valaki. Az egyházkerület bizonyára a törvény és az alsóbb fokú hatóságok autonómiájára tekintettel fogja mindenkor meg­alkotni szabályrendeleteit s így nincs szüksége sem felsőbb jóváhagyásra, sem utólagos bírósági döntésre. E kifogással szemben feleletképen foglalkoz­zunk p. o. a dunamelléki egyházkerületnek leg­utóbb — őszi közgyűlésén — alkotott szabály­rendeletével. Dr. Székely József. Keressük az igazságot.* V. Lássuk végül, hogy az 1907. XXVII. t.-cz.-nek az állami befolyást, felügyeletet és fegyelmi hatalmat illető rendelkezései körében kinek a részén van az igazság? A miniszter válasza, e kérdéseket illetőleg, rá vall az ügyes debatterre. Kiemeli azokat a részleteket, a melyeket senki sem kifogásolt; csak felületesen érinti azokat, a melyek már kényesebbek s teljesen elhallgatja azokat, a melyek a legkényesebbek. Ez az ügyesség meghozhatta ugyan a miniszternek, különösen a néppárti padokról, a zajos helyeslést és a mellette való tünte­tést; — minket azonban egyáltalában nem elégít ki, mert a zajos tetszés és a tüntetés a törvényt jobbá nem teszi és annak sérelmeit nem orvosolja. Az állami felügyelet kérdésénél büszkén mutat reá a miniszter az 1876. XXVIII. t.-czikkre, a mely — a fegyelmi szakaszokat kivéve — mindennemű iskolára érvényes. S reá mutatván erre, diadalmasan veri vissza az 1907. XXVII. t.-cz. ellen ezen a czímen emelt kifogásokat. Azaz: visszaverné, ha emeltettek volna kifogások. Hasz­talan olvasom azonban el, akár br. Bánífy Dezső beszédét, akár az ev. egyet, egyház, akár a tiszántúli ref. kerület feliratát, azokban nem találok semminemű olyan kifogást, a mely az 1876. XXVIII. t.-cz.-ben biztosított felügyeletre vonatkoznék. Ez a törvény, miután az 1907. XXVII. t.-cz. a fegyelmi ügyekre vonatkozó rendelkezéseit meg­változtatta, csupán a pedagógiai szakfelügyeletre vonat­kozik. Hogy pedig a pedagógiai szakfelügyelet tekinte­tében a szerzetes- és apáczaiskolák kivételes elbánásban részesülnének, azt, hasztalan állítja a miniszter, nem mondta senki sem. Csak felesleges munka és mindenek­felett ügyes debatterkedés volt tehát a miniszter részéről az, a mikor a senki által sem emelt kifogásokat diadalmasan visszaverte az 1876. XXVIII. t.-cz-re való hivatkozással. * Az előző közleményeket lásd az 1907. évf. 47., 49., 50., 52. számaiban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom