Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-03-29 / 13. szám

Ne vakítsa el önöket az a kis fény, a mi a római katholiczizmus egén az újabb időkben támadt. Nem a napnak, csak a — holdnak fénye az ! Mihelyt fölkél a nap, rögtön elhomályosul! Egy nemrégiben hazatért „csavargó'1

. Az új agendás-könyv ügyéhez. Nyílt levél a biráló-bizottsághoz. A legmélyebb tisztelettel a következőkre bátorkodom nagybecsű figyelmét felhívni: A mult óv végén méltóztatott meghirdetni nyilvánosan a pályázatot az új agendás-könyvre. Sokaknak fölében milyen közönyösen, megszokottan hangzik e pár szó: új agendás-könyv. Pedig nagyjelentőségű dolog az. Abban nyilatkozik meg a közegyház hite; mert hiszen gyülekezetileg az emberek idvességét. Istennek dicsőségét ezzel szolgáljuk. Általán a kultura Isten és az emberek szent érintkezésének kifejezője, beszélő szája, zengedező hárfája. Bizony mennyei beszéd ez. Ha az Isten, miként igéjét, épen úgy kijelentette volna az egyház liturgiáját, agendás-könyvének részletes tartalmát is: bizonyára az tökéletes, változás alá nem ejthető volna. De az istentisztelet rendjét részletesen tartalmazó kijelentést nem nyervén, ellenben a gyülekezeti istentisztelet bizonyos tartalmat és formát követelvén: természetesen emberi műveknek kellett előállaniok. A mi pedig emberi, az nem tökéletes és azt a folytonos tökéletesedés isteni parancsa folytán tökéletesíteni tartozunk. E tökéletesítés a czélja a munka alatt lévő új agendának. Az ismeretek és alkotások minden terén az alaposság és tökéletesedés feltételezik a megelőző ismeretek és alkotások ismeretét. A keresztyén anyaszentegyház a Krisztusé, mégpedig mint az 0 legdrágább kincse: véren szerzett menyasszonya. Az ő teste az és az ő Lelkével táplálja. Kérlelhetetlenül következik tehát — bármennyire ellenkezik is már vérünkbeoltott előítéletünkkel—a keresztyénség egyességének egyenesen jézusi követelménye, kivétel nélkül mindazon jelentős vagy kevésbbé fontoskülső vagy belső dolgokban, a melyek igazak, szépek és jók. Ám az Úr a konkolyt együtt hagyja felnövekedni a búzával a nagy aratásnak napjáig. A mint a paradicsomi bukáskor, úgy a földi küzdő egyházban is meghagyta a szabadakaratot s így a tévedések lehetőségét is s ezzel együtt a felekezetekre való szakadást. De neui ám az ellenségeskedést (a miben a római egyház járt mindig elől) és nem a jót eltanulni, elfogadni s még az adiaphorákban is engedni nem akaró elszigeteltséget (a miben meg mi kálvini irányúak kitünősködiink), hanem, ismétlen), akarja az Úr, a tévedések kikerülésével, igazi reformáczióval, a hol csak lehet az egyességnek kötelékét, úgy a mult, mint a jelen kitűnőbb alkotásainak kiválasztásával, eszélyes felhasználásával és fejlesztésével erősíteni. Ezen elméleti, elvi fejtegetésről az új ágendás-könyv gyakorlati kérdésére áttérve, mindenekelőtt meg kell említenem, hogy a bölcs Luther igazán nem akart okosabb lenni a mindeneket megpróbáló és a jót megtartó szent Pálnál. Az évszázadok alkotásait, a történelmi ala pot nem rúgta el lábai alól momentán, szubjektív alkotással. Még Zwingli is hű maradt a történelmi kifejlettséghez, a minek köszönheti a zürichi formula a lélek fárasztó elzsibbasztása nélkül való épületes voltát. így a kálvini irányúak közül is többen megtartották, legalább részben, a klasszikussá fejlett régebbi kornak utánozhatatlanul ihletett alkotásait. Igazán a „hetedik égben1

' járó s amellett egyszerű, biblikus alkotások ezek.*) A mai kor gyermeke írhat kápráztató szép irálylyal, de még leghíresebbjeink is csak profanizálják a keiietteljességet azokhoz képest. Isten ellen és az anyaszentegyház ellen, való bűnnek te untem, hogy mi látókörünket miniatűr, specziális magyar körünknél tovább nem igen terjesztjük s agendáinkban megelégszünk a „magasabb" stílusgyakorlatokkal, annyira, hogy agendás-könyveink olyanok, mintha Krisztus óta keletkezésükig soha egyetlen liturgiái alkotása se lett vtlna a ker. anyaszentegyháznak. Ez nem egyéb, mint a kisebb vagy nagyobb tehetségű egyén stilizálásának, újdonsült szubjektív alkotásának a századok Összesége felé való helyezése. Olyan ez, mintha egy, különben kitűnő költői tehetség, a versírás szabályainak teljes ismeretével, de a mult és jelen jelesebb irodalmi termékeinek ismerete nélkül akarna valami abszolút értékűt, vagy ugyanígy egy építész valami műremeket alkotni. A legnagyobb tisztelettel bár, de őszintén és nyíltan kijelentem, hogy ilyen felette nagyterjedelmű tanulmányt feltétlenül követelő és egész anyaszentegyházunkra hosszú ideig kiható, nagy horderejű munkára, mint az új agendás-könyv, a kiszabott idő igen rövid. Hiszen, ha lelkiismeretes és alapos akar ez a munka lenni, éveket igényel az. A kiszabott rövid idő alatt egyéni termékek akár több kötet számra alkothatók ; de a fenti módon—aliturgia szempontja szerint áttanulmányozva az egész szentírást és kezdettől máig az összes korok és irányzatok liturgiáit, — az agendás-könyvnek csak egy része is több időt igényel. Annyival is inkább, mert a pályázók nem gondtalan, hivatal- és családnélküli kolosrorlakók, a kik minden idejüket legkedvesebb tanulmányaiknak és foglalkozásaiknak szentelhetik, hanem az ecolesia militansban ugyancsak elfoglalt s a földi élet terén is ugyancsak küzdő emberek. Pedig a rövid idő miatt félbemaradt munkálatok minden bizonnyal nyereségei lehetnének az anyaszentegyháznak, még az esetben is, ha a bírálat tárgyát tevő választékot gyarapítják s ezzel a látókört szélesítik. Mert hiszen nem is a pályázók várnak valamit az egyháztól, hanem az anyaszentegyház vár ajándékokat, szellemi termékeket a pályázó munkásoktól. És ha hang emelkedik az iránt, hogy a beszolgáltatandó kincseket gyűjtő bíráló-bizottság várni kegyeskedjék az adományra: az észszerüség is parancsolja a várakozást. Minélfogva én #

és bizonnyal többen is kérjük a tisztelt biráló-bizottságot, hogy a pályázatot a lehetőség végső határáig megnyújtani az anyaszentegyház érdekében okvetlenül kegyeskedjék. E. IÁturgos. *) Ilyen liturgia-írók voltak: Ambrózius Nagy-Bazilius, Chrysostoinos, Metaphrastos, Damaskenos stb. Nem ártana, ha hittudósaink, papjaink mind megismernék e klasszikusan egyszerű és kenetteljes alkotásokat, melyek csak úgy lehel lik a ma már eltűnt ihletet Nem liitezikkelyekröl. hanem kultuszról van szó. Ott a hol kell, lehet reformálni e klasszikus alkotásokat.