Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1908 (51. évfolyam, 1-52. szám)

1908-03-15 / 11. szám

a Nagypénteki Társaság*, a Belmissziói-, a Lorántffy Zsuzsánna-, Bethania-, Bethlen Katalin-, Bethlen Gábor- stb. egyháztársadalmi egyesületek nemcsak nem törekesznek egyesületi függetlenségüket az egyház struktúrájának megbontására felhasználni, hanem jótékonysági és szakszerű működésűkkel az egyház belső megerősödését czél ózzák és a hivatalos szervek működésén kivül is igyekeznek az evangéliomi világosságot, lelkiismereti szabadságot terjeszteni és a krisztusi szeretet munkáit végezni: úgy akár az ORLE., akár a megalakítandó orsz. prot. szövetség sem bontja meg az egyház történeti struktúráját, sem pedig egyesületi függetlenségét nem arra használandja fel, hogy veszedelembe sodorja az egyházat, a melynek tagjait kebelébe fogadja. Hogy olyan kérdéseket is tárgyal, a melyek az egyház hivatalos szerveinek zöld asztalára nem szoktak kerülni, s ezekben a kérdésekben, mint egyháztársadalmi' és hivatalos, végrehajtó hatalommal nem rendelkező szervezet állást foglal: ezzel még egyáltalában nem bontja meg az egyház történeti struktúráját, sőt ellenkezőleg: azt a történeti struktúrát és annak hivatalos szerveit bátrabb állásfoglalásra és a jövendő czéljainak kijelölésére segítheti. Ezzel az elvi álláspontommal azonban elvi ellentétbe kerülök a Sárospataki Ref. Lapok általam igen tisztelt főszerkesztőjével és a vele hasonlóan gondolkozókkal. Radácsi György igy ír a Sárospataki Ref. Lapok f. évi első számában: „Sohase mertük volna se hinni, sem hirdetni, hogy mindezekre a mi hivatalos egyházunk alkalmatlan, ügyetlen, tehetetlen és képtelen volna. Ma itt hagynám a magyar ref. egyházat, ha azt kellene róla tudnom, vagy csak feltennem is, hogy ez jóra tehetetlen, hogy ez csúfolható, s hogy ennek kereteiben nem fér meg a szabadság, a szentséges tettvágy, az alkotó erő, s hogy ezt kívülről kell kényszeríteni magasabb kötelességeinek teljesítésére." Vallottam s vallom, hogy Radácsi György a stilus mestere. Vallottam s vallom azt is, hogy lelke tele van a legnemesebb idealizmussal. De mindennek daczára is azt kell mondanom az idézett szavak hallatára, hogy Radácsi György és a vele egyenlően gondolkozók és Ítélők kétféle szemüveget viselnek. Az egyik üvegje a szemüvegnek tiszta fehér, a másik rózsaszínű. A tiszta üvegen át nézik egyházi életünk tényleges jelenségeit, a rózsaszínűn a hivatalos egyház munkáját. íme, az a czikk, a melynek végső passzusai közül idéztem a fentebbi szavakat, végigtekintve egyházi közéletünk jelenségein és egyházunknak az államhoz és más felekezetekhez való viszonylatain, nem tud konstatálni egyebet, mint ezt: „Csupa szomorú jel mindenfelé!" De a mikor az egyház hivatalos szerveinek működésére tekint, akkor már a rózsaszínű üvegen át néz s lehetetlennek tartja még a feltételezését is annak, hogy ezeket a hivatalos szerveket kívülről kellene figyelmeztetni magasabb kötelességeik teljesítésére S ennek a kétféle szemüvegnek a használatában van a gyökere annak az egyoldalú megítélésnek, a melyben úgy Radácsi György, mint a vele egyenlően gondolkozók előtt részesülnek, akár az ORLE., akár az alakítandó orsz. prot. szövetség. Teljesen aláirom ugyan Radácsival együtt, hogy a magyar protestáns egyház keretében megfér a szabadság, a szentséges tettvágy és az alkotó erő; de nem hunyhatok szemet azok előtt a tények előtt sem, a melyeket Radácsi György is jól lát a tiszta szemüvegen keresztül. Ismerem, mert ügyelemmel kisértem, úgy konventi és zsinati tudósításait, mint a Sárospataki Lapokban megjelent czikkeit. Nem egyszer mutatott reá ezekben arra, hogy a mi hivatalos egyházi életünk tele van merő sablonnal, gyűléseink nem állanak egyébből, mint az akták száraz, adminisztratív elintézéséből. S a ki a tiszta szemüvegen át így látja a dolgokat, vájjon miért tekint mindjárt a rózsaszínű üvegen át, a mikor akár az ORLE -ről, akár az orsz. prot. szövetségről van szó? Az a rózsaszínű üveg talán kedvezőbb színeket mutat; de magokat a tényeket nem változtatja meg. Hiába, a mint a Sárospataki Ref. Lapok f. évi 7. számának vezérczikke (s alighanem Radácsi György tollából) konstatálja: „Tornyosulnak a fellegek hazánk felett!" Elismerem, hogy ezekre hűségesen felhívta a kerületek és a konvent érdeklődését a Sp. Lap. Elismerem azt is, hogy „reámutatott a fenyegető veszedelmekre s kérte az egyház vezérférfiait és minden őrállásra hivatott tényezőjét, hogy résen legyenek, ébren legyenek s a kerítéseink körül ólálkodó, prédára leső farkasokkal szemben használjuk fel mi is a rendelkezésünkre álló fegyvereket". De kérdem : mi lett mindennek az eredménye? Az, a mit konstatál a hivatkozott vezető czikk: hogy (bár a hivatalos adminisztráczió elég simán megy) nyakunkon a Regnuin Marianum, vagy ha úgy tetszik, a Regnum Maria Theresianum! S miért? Talán mert a klerikalizmus ereje egyszerre száz grádussal emelkedett? Nem, hanem mert a hivatalos adminisztráláson kivül mi nem tettünk semmit sem! S ilyen helyzetben feltenni a kérdést: „a jelek láttára mit tegyünk?" — s ezt felelni reá: „Hát csak azt, a mit eddig is és mindig is tennünk kellett volna. Vigyázzunk és dolgozzunk!" — s valójában, mint eddig, úgy ezután sem tenni semmit, ez nem volna egyéb, mint a hivatalos egyházi szervek mindenható hatalmában és mindenre kész tevékenysége felől való bizakodásban az egyház halálos íteletének aláírása.