Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)
1907-05-26 / 21. szám
eddigi alkalmazást tanúsító bizonyítványokkal felszerelt, a mathematika-fizikai tanszékre a nm. vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz, a magyar és német nyelvire a budapesti Deák-téri ág. h. ev. testvéregyházak képviselőtestületéhez intézett kérvényeket f. évi június hó 15-ig kell a főgimnázium igazgatójánál benyújtani. Személyes bemutatkozás kívánatos. Budapesten, 1907 május 18. Dr. Mágócsy-Dietz Sándor sk., Góbi Imre sk., első iskolai felügyelő. igazgató. Pályázati hirdetmény. A tiszántúli ref. egyházkerületi népiskolai tanügyi bizottság pályázatot hirdet egy fonomimikai módszer szerint készítendő ábéczére. A fonomimikai módszer alkalmazásában a bizottság teljesen szabad kezet enged a pályázóknak. Kivánja azonban, hogy az ábéczének a betűk tanítására vonatkozó részében, mihelyt csak a betűk ismerete, valamint a már ismert szókincs megengedi, mondatok, rövid elbeszélések, közmondások, gyermek - versikék, gyermek-játékok mondókái és népköltési versek foglaljanak helyet, melyek alkalmasak legyenek a gyermek nyelvérzékének felébresztésére és fejlesztésére, szókészletének és forgalomkincsének gyarapítására, gondolatkörének tágítására. Az ábéczé olvasókönyvi részében mesék, elbeszélések, leírások, versek, imádságok foglaljanak helyet, melyek az I. osztály beszéd- és értelemgyakorlati, valamint vallásoktatási anyagát figyelembe vegyék s a ref. szellemű valláserkölcsi és hazafias irány bennök kifejezésre jusson. Az ábéczé 8 (nyolcz) ívig terjedhet. Az elfogadott ábécze a tiszántúli ref. egyházkerület tulajdonába megy át. Szerző a megállapított terjedelemig az első kiadáskor nyomott ívenként 100 (száz) koronával jutalmaztatik. A Il-ik és következő kiadások alkalmával minden kiadás után 240 korona díjban részesül, tekintet nélkül a kiadás példányszámaira mindaddig, míg a kiadásnál szükséges korrekturát és a tanügyi bizottság által kivánt javításokat maga végzi, illetőleg végezheti. Nem záratnak ki a pályázatból a már nyomtatásban megjelent ábéczék sem. Ezekre nézve a pályázat nyilt, míg a nyomtatásban meg nem jelent művekre nézve zárt. Felhivatnak tehát a pályázni akarók, hogy műveiket, a kéziratokat tisztán leírva, bekötve, lapszámozva, szerző nevét rejtő levél kíséretében, 1908. márczius l-ig Kábára, nagytiszt. Dávidházy János esperes úrhoz, mint az egyházkerületi népiskolai tanügyi bizottság elnökéhez küldjék be. Pályázat. A kiilső-somogyi ref. egyházmegyébe kebelezett s lemondás folytán üresedésbe jött tolna-némedi-i ref. lelkészi állásra, melynek javadalma 855*22 kor. kongruával van kiegészítve 1000 koronáig, pályázat nyittatik. Pályázók, kellőleg felszerelt kérvényeiket Kálmán Gyula espereshez, Ságvár (Somogymegye), f. évi június 16-ig adják be. A megválasztandó lelkész tartozik állását azonnal elfoglalni. Kelt Kunszentmiklóson, 1907 május 20. KÜLÖNFÉLÉK. Látványosságszámba megy az a dús óra- és ékszerraktár. a mi Polgár Kálmán budapesti műórás VII. ker., Erzsébet-körút 29. sz. a. telepén található. Mindenki, a társadalom bármely rétegéhez tartozó egyén, egyaránt óhajának megfelelő, akár órát, akár pedig ékszert, ezüst evőeszközöket, alkalmi ajándéknak való dísztárgyakat találhat ott, melyek a Magyar Védőegyesület tanúsítása szerint honi készítményűek. A jóhírű mester most állította össze a raktárán levő órák és ékszereknek fényképek után készített, sok száz képpel tarkított katalógusát és ezt az érdeklődőknek direkte hozzá intézendő kívánságára díjtalanul és bérmentve megküldi. Tavaszi gyógyítások. Az életet ébresztő tavasz meleg napsugaraival földünk minden élő szervezetére hihetetlen hatással van. Eletet ad és életet vesz ! Utóbbit sok beteg embertársunk szomorú kimúlása bizonyítja, a kik áldozatai a márcziusi nagy ébredésnek. Mert a tavasz melege nemcsak a test élettani sejtjeit szaporítja, hanem ilyenkor a testet emésztő kóros sejtek is rohamosan fejlődnek és pusztítják a szervezetet Ez okból ép tavaszkor szorul az emberi test leginkább az orvosi tudomány támogatására, mely hivatva volna ellenálló-képességét öregbíteni, a kóros folyamatok rohamos fejlődését vagy egészen megakadályozni, vagy legalább körülhatárolni, visszaszorítani. A most uralkodó gyógyirányok között ezen hivatást legtökéletesebben teljesíti dr. Kovács J. fővárosi orvos új gyógymódja, a vérgyógyítás, Hemopatia. Ezen gyógymód kizárólagosan a vér vegyi tisztítását, a vérkeringés rendezését és új élettani tökéletes vérkópződést szorgalmaz. Ezáltal emeli a test összes szerveinek munka-és ellenálló-képességét. Ez úton elért eredményei valóban megragadok és különösen feltűnők görvélykór, csúz, astlima, ideg, gyomor- és bőrkiütésekkel járó vérbajoknál. Dr. Kovács most kezdi meg tavaszi kúráit. Mindazon szenvedő embertársaink, a kik a fent felsorolt bajokban szenvednek, el ne mulasszák dr. Kovács fővárosi orvos intézetét (Budapest, V., Váczi-körút 18. I.) felkeresni, mielőtt valami fürdőhelyre, vagy gyógyintézetbe mennének, mert a hemopatiai kúrák kellemesek, könnyen betarthatók, hivatási zavarokkal nem járnak, a beteg saját lakóhelyén végezhetők és ezáltal tetemes idő- és költségmegtakarítással járnak. Felelős szerkesztő: Hamar István. N YILTTÉR, * A Bór- és hithíon-tartalmú, természetes és vasmentes Salvator-forrás kitűnő sikerrel használtatik vesebajoknál, a húgyhólyag bántalmainál és köszvénynél, a czukorbetegségtiél, az emésztési és lélegzési szervek hurutjainál. Szili i/e- lApőczi Siilviilorforvús-vállalat liudupest, V„ Itudolj'rakpart 8. Baksay Sándor. * E rovatban foglaltakért nem vállal felelősséget a Szerk.