Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-02-10 / 6. szám

Nagyon kérem egyházunk őrállóit, hogy egyházunk érdekeit ne rendeljék alá politikai nézeteiknek, nem magának az állami érdekeknek sem. Amaz kész veszedelem, mely már is nyakunkon van. Ez pedig az állami tényezők dolga. Hagyjuk azoknak. Hiszen úgyis elég buzgón és serényen nyirbálják függetlenségünket. Ha tisztán az egyház érdekeit nézzük, más szemmel fogjuk látni a kormány új eljárásának jelentőségét is. Hiszen én magam is vallom, hogy törvényeink jóváhagyása tényében az új gyakorlat, ez alkalommal, semmi tárgy tekintetében nem jelent alterácziót. Azaz: épen azok lettek volna az „észrevételek", ha a kormány a maga megjegyzéseit előbb a királyhoz terjeszti is fel s a király hozzájárulása után küldi a zsinathoz. És törvénykönyvünk, akár a régi, akár az új eljárás mellett, szórói-szóra, betűről-betűre ugyanazon intézkedéseket tartalmazza és ugyanazon jogerővel bír. Csakhogy ebien a kérdésben nem ez a fontos. A fontos, a lényeges, az egyedül számba vehető mozzanat az, hogy a jelenlegi kormány a törvények jóváhagyása körül a régi, a törvényeknek minden tekintetben megfelelő s teljesen kifogástalan alkotmányosságú eljárást, a mely mellett egyházunk államjogi helyzetét, méltóságát, autonomiánk épségét, erejét védve láttuk, a melyben teljesen meg voltunk nyugodva, minden indok nélkül megváltoztatta, mellőzte. Az a fontos, az a lényeges, az az egyedül számba vehető mozzanat, hogy ezen indokolatlan változtatással kapcsolatban olyan új eljárást vezetett be, mely a mi egyházunk s egyszersmind hazánk egyik sarkalatos alaptörvényének eddig közmegnyugvásra elfogadott értelmét megváltoztatta és pedig nemcsak hogy nem előnyünkre, hanem egyenesen hátrányunkra. Hátrány már maga az indokolatlan változtatás, mert benne kifejezésre jut, hogy a kormány egyházunkat nem méltatja arra, hogy köznyugalmával törődjék, hogy az eddigi, megszokott és minden tekintetben korrekt eljárás fentartásával a jogfolytonosságot is fen tartsa. De sokkal nagyobb hátrány az, mit jelen czikkem derékrészében fejtegettem, hogy tudniillik a tételes törvényeken is változtatás esett, hogy ez reánk nézve jogsérelem, mert ily változtatásra semminemű kormány nem jogosult, mert a változtatás által nem csak szabadságunk s jogaink biztosítékához nyúlt, hanem ezt egyházunk államjogi helyzetének és autonomiánk erejének csorbításával is cselekedte. Én nem tudok megnyugodni a zsinati többség állásfoglalásában. Nem tudom helyeselni, hogy a zsinat belenyugodott a kormány eljárásába. De nem tudom azt sem jó dolognak tartani, hogy ebben a semmi tekintetben sem kicsinylendő kérdésben az egyház egyeteme csak akkor nyert tájékoztatást, midőn bevégzett tények előtt állott. Lehet, hogy az elmondottakban tévedtem. Lehet, hogy vannak mozzanatok, melyekről tájékozódást nem nyerhettem. Lehet, hogy szándék nélkül ugyan, de mégis érzékenységet sértettem. Mindazonáltal kötelességemnek tartottam elmondani, a miket elmondottam és elhallgatni több oly dolgot, mely némely talányos kérdésekhez, felfogásom szerint, a helyes megoldás kulcsát adja. Az ellenvetéseket, a felvilágosításokat szívesen fogom fogadni és erőmhöz képest továbbra is hozzá fogok járulni e kérdés alapos megvitatásához, ha erre megfelelő alkalom nyílik. Kolozsvár. Pokoly József. ISKOLAÜGY. Protestáns theologiai fakultást! A közoktatásügyi költségvetés hosszúra nyúlt tárgyalásai véget értek. Ha mérlegeljük az elhangzott beszédeket, bizony sokra ráillik az írás szava: „megméretvén, könnyűnek találtatott". Hallottunk sok mindenféléről. Hallottunk tudományos világunk fogyatékosságairól, sőt botrányairól is. Csak egy nagy visszásságról nem esett szó, a melyet oly nagy megütközéssel hallanak tőlünk a többi protestáns nemzetek. Négy millió protestáns némán tűri még mindig azt a tarthatatlan állapotot, hogy a magyar tudomány szentelt csarnokaiban a „megtisztított tudomány" még mindig hajléktalan! A hosszú vita során követeltek sok mindenfélét protestáns meg r. katholikus részről is. Csak a mi elfeledett voltunk legkiáltóbb bizonyítéka: a négy millió magyar protestáns létét legfelsőbb tudományos oktatásunk terén is kifejezésre juttató protestáns theologiai fakultás kérdése nem jutott senkinek eszébe. Kértek tanszéket a tót, meg az oláh nyelv számára is (bár már mindkettőnek van rendes tanszéke a budapesti egyetemen), hogy a tót és oláh ifjak ne menjenek külföldre tanulni. Csak a nemzeti életünkkel századokon át összeforrott „megtisztított tudománynak" nem kért senki se helyet, ott, a hol annyi igaz és kevésbbé igaz tudomány talál otthont. Csak a mi theologiai tanárainknak nem kért senki sem helyet a százakra menő egyetemi tanárok sorában, hol felényi óraszám és tisztességes javadalmazás mellett egész idejüket tudományuknak szentelhetnék. Már nemcsak a műegyetem, hanem az állatorvosi főiskola is megkapta a doktorátus-adás jogát. De a kálvinista és lutheránus Sión őrállói még mindig csak a külföldön szerezhetik meg tudományuk elismerését: a hittudori oklevelet. A tudományos elismerés eme neme szellemi életünk minden ágának művelőit, búvárait buzdítja már fokozottabb irodalmi munkásságra, csak a protestáns lelkészi nemzedéket nem. így azután közülük többen inkább a tudományok többi ágaiban búvárkodnak. Sok szó esett a vita során a harmadik magyar egyetem helyéről is. Örömmel hallottuk nap-nap után a nemzeti szempont erőteljes kidomborítását. Az a nézet emelkedett túlsúlyra, hogy a harmadik egyetem helyét nem a városok áldozatkészsége, sem a felállítandó egyetem költ-