Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-12-29 / 52. szám

egyházi szervezetökből folyó és csakis egyházi ügyekre vonatkozó összeköttetései nem érintetnek. Ezeket az intézkedéseket, mondja a miniszter úr, senki sem kifogásolta, s épen azért csodálatos előtte, hogy az 1907. XXVII. 35. §-a meg akkora botránkozásnak okozója. Pedig a miniszter úrnak semmi oka sincs csodálkozni, sem a korábbi hallgatáson, sem a mostani panaszkodáson. Az 1883. XXX. t.-cz. említett kivételes intézkedései csakugyan a szerzetesrendü tanárok helyzetéből folynak; nincs bennök másokra nézve sem erkölcsi, sem anyagi tekintetben semmi hátrány, — épen nem csodálandó tehát, ha ellenök kifogás nem emeltetett. De ugyebár, mihelyt a miniszter úr a középiskolai tanárok legutóbbi fizetésrendezése alkalmával a szerzetesrendű tanárokat is a „felekezeti tanárok" gyűjtő neve alá foglalta s ennek folytán azoknak is megadta a személyi pótlékot, szóval, mihelyt a belkörű kormányzási és fegyelmi ügyekhez hozzákapcsolta az anyagi természetű dolgot, azonnal felhangzott az ellen a prot. tanárság kifogása és pedig nem irigységből, hanem azért, mert a miniszter úr olyan intézkedést tett ezáltal, á mely törvényben nem gyökerezett. Ha az 1907. évi XXVII. t.-cz. is csak anyagi és olyan természetű kivételes intézkedést foglalna magában a szerzetesrendü tanítókra nézve, mint az 1883. XXX. a szerzetesrendű tanárokra, — nem emelne ellene kifogást senki. Mert abból, hogy a szerzetesrendű tanítót vagy igazgatót maga a rend alkalmazza és hogyan, miként alkalmazza, — hogy ezek, rendi dolgokban a rend fegyelmi hatósága alatt állanak: másra nézve jogsérelem nem származik. Az 1907. XXVII. t.-cz. 35. és az Utasításnak hozzá tartozó 50. §-a azonban nem ilyen, a rend belső ügyeire tartozó kivételeket állít fel, hanem olyanokat, a melyek egyfelől az anyagi ügyekre s a más iskolákkal való versenyre, másfelől pedig az állami ellenőrzésre vonatkoznak. Ezen a téren azután már könnyen juthat valaki jogtalan előnyhöz, más pedig szenvedhet méltatlan károsodásokat. A mi az állami felügyelet és fegyelem dolgát illeti, arról majd későbben szólok. Most csak maradjunk meg az állami anyagi támogatás kérdése mellett. S itt, elöljáróban egy igen fontos dologra hívom fel a figyelmet, épen az 1883. XXX. t.-cz. alapján, a melyre, mint praecedens alkotóra, a miniszter úr hivatkozik. 1883. XXX. t.-cz. 71. §-a kimondja, hogy: „Idegen állam, külföldön élő nem magyar állampolgár, úgyszintén nem magyar állampolgárokból alakult vagy külföldön székelő testület, akár ennek az országban lévő elágazásai, melyek külföldön székelő testülettől, illetőleg annak főnökétől függésben vannak, semminemű középiskolát sem állithatnak, sem el nem láthatnak." Továbbá kimondja, hogy a középiskolák külföldi államoktól segélyt sem nem kérhetnek, sem el nem fogadhatnak, s egyesektől és társulatoktól is csak abban az esetben, „ha a segélyező az intézet vezetésére, tanrendjére semminemű befolyást sem tart fenn magának, sem feltételt nem köt ki." S végül, hogy: „Ezen határozatok által a hazai, törvényesen bevett és oktatással foglalkozó róm. kath. szerzetesrendeknek, egyházi szervezetökből folyó és csakis egyházi ügyekre vonatkozó összeköttetései nem érintetnek." A középiskolai törvény megalkotásakor tehát világosan láthatólag az volt az intenczió, hogy a magyar középiskolai oktatás függetleníttessék mindenféle idegen állami és testületi hatalomtól s annak befolyásától. S hogy az ilyen „testületek" alatt a törvényhozás a vallásos testületeket (kongregácziókat) és a szerzetesrendet is értette, látszik abból, hogy fölemlíti azoknak „főnökét" és szükségesnek látta egy pontban külön intézkedni a hazai, törvényesen bevett tanító-szerzetrendek némely, ele csak egyházi összeköttetéseinek épségben tartását illetőleg. Az 1883. XXX. t.-cz. eme ratiója minden erőltetés nélkül alkalmazható a népiskolákra és az azokban működő tanítószemélyzetre is. S ha alkalmazzuk a ratio legist, egyenesen azt kérdezhetjük a miniszter úrtól, hogy ha már részesíteni kivánta az állam támogatásában a szerzetesrendek által ellátott iskolákat, miért nem látta szükségesnek biztosítani ezekben a tanításnak és nevelésnek a „külföldön székelő testülettől, illetve annak főnökétől" való függetlenségét, s miért nem foglaltatta bele a törvénybe, hogy az állami támogatás csak „a hazai, törvényesen bevett és oktatással foglalkozó" szerzetesrendek iskoláinak, illetve az ezen rendek tagjai által ellátott iskoláknak nyújtható ? Miért nem köttette ki feltételül a szerzetrend állami elismertetését? Nem kötözködések, nem oktalanok ezek a kérdések, annyival kevésbbé, mert hiszen az újabb időben külföldről egész rakás női kongregáczió és női szerzetrend költözött be hazánkba, s ezeknek legelső dolguk az. hogy iskolákat nyissanak és főként a leánynevelést hatalmuk alá kerítsék. Ki adott ezeknek jogot a letelepedésre ? Ki adott jogot iskolák nyitására ? Tudtunkkal a magyar törvényhozás nem. Tehát a ratio legis alapján egyenesen azt kell mondanunk, hogy iskoláik törvénytelenek. S miután az 1907. XXVII. 35. §-a egyáltalában nem határozza meg közelebbről, hogy milyen férfi- és női szerzetrendek iskoláinak, illetve általuk ellátott iskoláknak adható államsegély, hanem csak általában szól a hitfelekezeti népiskoláknál működő szerzetesrendi tanítókról és tanítónőkről, világos dolog, hogy bármely, eddig törvényhozásilag bevettnek ki nem jelentett férfi- és női szerzetrend iskolája, illetve az általuk ellátott iskola igényelheii az államsegélyt, ha az az iskola egyébként megfelel a törvényben felállított általános követelményeknek. A törvénynek eme hiányossága épen az, a mely bennünket, protestánsokat, azzal az aggodalommal tölt el, hogy hazai népnevelésünk egy jó részben olyan kezekbe kerül, a mely kezek sem a felvilágosodás fáklyáját nem lobogtatják, sem pedig a felekezeti békesség oltár tüzét nem táplálgatják. S ebből az épen nem alaptalan aggodalomból kél ki azután az a panasz, hogy