Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)
1907-12-15 / 50. szám
melyen, egyebek között dr. Hegedűs István mondott nagyhatású felköszöntőt. Tanítóképesítő vizsga. A nagykörösi ref. tanítóképzőben a pótló tanítóképesítő vizsgálatok f. hó 19. és 20-dik napjain fognak megtartatni. Iskolai aranykönyv. Gecsey Péter, tarczali ref. lelkész, a ki már több szép alapítványával bizonyította meg lelke nemességét, legújabban a sárospataki főiskolának, tápintézeti alapítványul 3000 koronát adományozott. — A jókedvű adakozót szereti az Isten 1 EGYESÜLET. A budapesti Ref. Ifjúsági Egyesölet f. hó 8-án tartotta meg évi közgyűlését és utána, a Kálvin-téri templomban hálaadó istentiszteletét. A közgyűlés az egyesület Erzsébet-körúti helyiségében folyt le, B. Pap István theol. igazgató elnöklete alatt. Izsák Ferencz katecheta imádsága és az elnök rövid megnyitó beszéde után Forgács Gyula titkár számolt be az egyesület működéséről. Az egyesület tagjainak száma, miután a csak névleges tagokat a mult évi közgyűlés határozata értelmében törölték, erősen megfogyatkozott, A kik azonban megmaradtak, azok igyekeztek is arra, hogy magokat és egymást erősítsék a hitben és az egyházszeretetben. Hetenként kétszer összejöttek, hogy Isten igéjét olvassák és tanulmányozzák; fentartottak egy vasárnapi iskolát; terjesztettek evangéliomi szellemű iratokat; külön foglalkoztak a studensekkel; kiadták az Ébresztő cz. folyóiratot s általában megtettek minden lehetőt arra nézve, hogy az egyesületnek aktiv tagjai legyenek. Az egyesület vagyoni viszonyairól Hamar István theol. tanár és pénztárnok tett jelentést, a melyből bizony az a sajnálatos körülmény derült ki, hogy a rendes évi bevételek a rendes kiadásokat nem fedezték és az egyesület kénytelen volt korábban gyűjtött tőkéjéhez is hozzányúlni. Az a felhívás, a melyet az egyesület támogatása tekintetében a protestáns nagyközönséghez intéztek, ha nem volt is teljesen eredménytelen, de nem járt azzal a sikerrel, a mellyel járnia kellett volna ; mert hiába tornyosulnak felettünk a klerikális veszedelemnek és a hitetlenségnek fellegei, a protestánsok még mindig nem ébrednek és nem értik meg kötelességeiket. Az Ébresztőről és az iratterjesztésről szóló jelentések meghallgatása és tudomásul vétele után megalakították a választmányt, s kimondták, hogy a studensek missziói szövetségének liverpooli gyűlésén Pongrácz János végzett theológus és ifj, Victor János theológus által fogják az egyesületet képviseltetni. — A gyűlés után a Kálvintéri templomban volt a hálaadó istentisztelet, a melyen, a templomot zsúfolásig megtöltőit közönség előtt Petri Elek lelkész imádkozott, a vallástanítók kara énekelt, B. Pap István theol. igazgató prédikált, Kónya Gábor, a magyar ker. ifjúsági egyesületek szövetségének utazó titkára pedig az ifj. egyesületek jelentőségét mutatta fel. A Lorántffy Zsuzsánna-Egyesület a Kálvin-téri reí. templomban f. hó 11-én este orgonahangversenyt rendezett a következő műsorral: 1. Bach J. S.: Ábránd és fuga G-Moll. Orgonán előadta Degel Frigyes. 2. a) Glück: Andante, b) Hándel F.: Largo. Hegedűn előadta Hubay Jenő. 3. Ária Hándel „Messiás"-ából. Énekelte B. Sándor Erzsébet úrnő, a m. kir. Opera tagja. 4. Saint-Saens C.: Ábránd. Orgonán előadta Degel Frigyes. 5. a) Guilinant A.: Priére. b) Guilmant A.: Offertoire sur deux noels. Orgonán előadta Degel Frigyes. 6. a) Hubay Jenő : Elmúlt (gyászinduló), b) Hubay Jenő: Erdei hangulat. Hegedűn előadta a Szerző. 7. Boellmann L.: Suite gothique (Introductio — Menuette gothique — Priére -— Toccata). Orgonán előadta Degel Frigyes. A templomot nagy és előkelő közönség töltötte meg és a hangverseny szép anyagi jövedelemhez juttatta a tiszteletreméltó nőegyesületet. GYÁSZROVAT. Lukács Antal borbátvizi ref. felkész, életének 68-ik, lelkipásztorkodásának 40-dik esztendejében elhunyt. Legyen áldott emlékezete! KÜLÖNFÉLÉK. Az Első Leánykiházasító-Egylet mint szövetkezethez (Gyermek- és életbiztosító-intézet Budapest, VI. ker., Teréz-körút 40—42. Alapíttatott 1863-ban.) folyó év november havában 1,709.200 korona értékű biztosítási ajánlat nyújtatott be és 1,489.900 kor. értékű új biztosítási kötvény állíttatott ki. Biztosítási összegek fejében 112.142 kor. 78 fillér fizettetett ki. 1907. január 1-től november 30-áig bezárólag 20,936.330 kor. értékű biztosítási ajánlat nyújtatott be és 16,922.530 kor. értékű új biztosítási kötvény állíttatott ki. Biztosított összegek fejében a folyó évben 1,114.219 korona 61 fill. és az intézet fennállása óta 12,317.465 korona 52 fill. fizettetett ki. Ezen intézet a gyermek- és életbiztosítás minden nemével foglalkozik a legolcsóbb díjtételek és legelőnyösebb feltételek mellett. Felhívjuk az érdeklődök figyelmét Magyarország legnagyobb tanszerraktárának, Calderoni és társa czégnek hirdetésére. Ez a czég honosította meg hazánkban a tanszeripart ős ma már több nagyobb műhelyt foglalkoztat, hol már a legnagyobb precziziót igénylő műszerek is készülnek. Egy régi jó hírnevű czég. Több mint 50 esztendeje áll fenn az általánosan ismert és becsült Kwizda Ferencz János czég, cs. és kir. udvari szállító és körgyógyszerész Korneuburgban. Ezen czég három főkészítménye, ú. m.: a Kwizda-féle korneuburgi marha-táppor, Kwizda-féle Restitutiofluid és Kwizda-féle szab. gummi horzsszalagok lovak részére, általános közkedveltségnek örvend, a minek bizonyítéka az állandóan növekvő kereslet. A czég árjegyzéke igen gazdagon illusztrált és nagy szilkértelemmel van összeállítva, — ennek megtekintése minden ló- és állattulajdonos érdeklődését fogja felkelteni. A czég ezen árjegyzékét kivánatra ingyen és bérmentve megküldi. A gyógytudomány a reá háramló feladatot, hogy a betegségek bonyolult jelenségeiben az általános törvényszerűségeket felkutatva a természet pusztító elemei ellen sikeresen harczoljon, csak úgy képes betölteni, ha ismeri azon módokat, melyekkel a szervezet a betegségek ellen önmaga védekezik. Nem áll módunkban a megfigyelések óriási tömegét felsorolni, itt csupán a legújabb irányra szorítkozunk. Dr. Kovács J. fővárosi orvos majdnem két évtizedre terjedő tapasztalatából merítve megállapította, hogy a vér alkaliczitása a legjobb védőszer és a legerősebb természetes gyógyszer. Ezen elsőrangú