Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-12-08 / 49. szám

S mindezek helyett mit találunk a miniszter úr válaszaiban? Csak általános szólamokat, csak merő tagadást, csak azoknak a tekintélyes hivatalos egyházi testületek értelmi képességeinek lebecsülését, intenczióik őszinteségének csúnya meggyanusítását. A helyett, hogy konkrét tényeket konstatálna a miniszter úr, magas lóra ül, lekicsinyel, gyanúsít, s mindezeknek tetejébe büszkén hirdeti, hogy ő még álmában sem sérti meg a felekezeti egyenlőséget és viszonosságot, s hogy a kik az ő magatartásában és politikájában retrográd irányzatot látnak, azok csak halluczinálnak, mert az országban minden csendes és a felekezeti békesség nincs megzavarva. A bizonyításnak és czáfolásnak ilyen olcsó és könnyű methódusában mi nem akarjuk követni a miniszter urat. A mikor egy ilyen nagyfontosságú, az ország felekezeti békességét a legközelebbről érintő kérdésről van szó, nem szándékozunk azt mondani, a mit ő mondott: „Ez alkalommal nem szándékozom erre részletesen kiterjeszkedni az idő előrehaladottságára való tekintettel, hanem egyszerűen állítomhanem igenis: részletesen kiterjeszkedünk az egész kérdésre és nem „egyszerűen állítunk", hanem tényekkel fogunk bizonyítani. Legelső sorban is, mint ténybeli dolgot, azt kell megállapítanunk a miniszter úr nyilatkozatai alapján, hogy nem tagadja, hogy a szerzetesrendi tanítókra és tanítónőkre nézve „külön intézkedés vétetett fel" a törvénybe. Elismeri továbbá azt is, hogy ezek a „külön intézkedések" eltérnek a törvénynek a más jellegű tanítókra és tanítónökre vonatkozó dispozicziőktól. De ezeket indokolva látja az általa vallott amaz egyházpolitikai elv alapján, a mely szerint: „az egyenlőség nem jelent egyformaságot. A különböző viszonylatok nem tűrik az egyforma, egységes jogszabály által való elintézést", s „az a tény magában véve, hogy nem egyformák az intézkedések a különböző társadalmi tényezőkre nézve, a jogegyenlőség sérelmét nem képezik". Ezzel az egyházpolitikai elvvel, a mely a 48-as politikai párthoz tartozó s így a 48. XX. 2. §-át igaz és teljes értelmében respektálni köteles miniszter szájából különösen hangzik, most nem akarok behatóan foglalkozni. Megteszem azt majd más alkalommal s le fogom annak logikai következményét vonni a protestáns egyházak javára oly világosan, hogy maga a miniszter úr lesz a legelső, a ki ezt az általa most büszkén hangoztatott elvet meg fogja tagadni, de csak azért, mert az a protestáDs egyházakkal szemben olyan elj aras követésére kötelezné, a melyet, eddigi magatartásából láthatólag, követni egyáltalán nem akar. Most csak a válasz további tenorját követem, a mely így hangzik': „a jogegyenlőség sérelme csak abban foglaltatnék, hogy ha ezen intézkedéseknek érdemében akár valakire nézve hátrány, akár valakire nézve előny foglaltatnék". S ezt az elvét szegezem le a miniszter úrnak, mint olyat, a melyet elvileg teljes egészében akczeptálok, de a melyet a miniszter úr akkor, a mikor a 35. §-t a törvénybe belevitetni engedte s a mikor az erre vonatkozó utasítást kibocsátotta, önmaga tagadott meg. S ennek alapján fogom kimutatni, hogy válaszában épen nem konkrét tényekkel, hanem csak a nekünk tulajdonított „általános szólamokkal" próbált bizonyítani, míg a tények, a szomorú tények a mi panaszkodásaink jogos voltát igazolják. Lássuk tehát a tényeket. Szóljon e tekintetben maga a panaszolt B5-dik paragrafus, a mely így hangzik: A jelen törvényben foglalt rendelkezések a tanítónőkre épen úgy alkalmazandók, mint a tanítókra, nemkülönben kiterjednek a hitfelekezeti népiskoláknál működő szerzetesrendi tanítókra és tanítónőkre a jelen törvényben a tanítók képesítésére vonatkozólag megállapított feltételek, továbbá e törvény 16., 17., 18., 19., 20., 30. és 32. §-ai. Ezen tanítók és tanítónők illetményei, a törvényes kellékek fennállása esetén, a 14. §. intézkedéseinek szemmeltartásával, egyenként szerzeteseknél 900, szerzetesnőknél 700 koronából álló, további változás alá nem eső összeggel egészíttetnek ki, ha azt kérelmezik. Az ezen számítási alapon egyegy iskolára nézve megállapított segély egy összegben, az iskolafentartó kezeihez utalványoztatik ki, A segélyre való igény megállapításának, valamint az eskütétel körüli eljárásnak módját a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendeletileg állapítja meg. Ha ilyen iskolákban a 22. §, 1. a)—c) pontjai alatt felsorolt hibák észleltetnének, úgy azokra, akár élveznek állami fizetéskiegészítést, akár nem, a jelen törvény 26. §-ában körülírt elj aras alkalmazandó". Ezt a nevezetes §-t méltón egészíti ki a végrehajtási utasítás 50-dik §-a. Ez utóbbival azonban majd a részletes bizonyítás során foglalkozom. Most csupán annak megállapítására szorítkozom, hogy mi is foglaltatik a törvény 35-dik §-ában? Benne foglaltatik: 1. hogy a szerzetes tanítók és tanítónők a képesítés tekintetében a többi népiskolai tanítókkal és tanítónőkkel egyenlő törvények alatt állanak; 2. hogy reájok a törvénynek egyéb rendelkezéseiből csak azok érvényesek, a melyek a 16., 17., 18., 19., 20., 30. és 32. §-ban foglaltatnak; 3. hogy fizetésük, a törvényes kellékek fennállása esetén 900, illetve 700 koronáig egészíttetik ki; 4. hogy a kiegészítés egy összegben az iskolafentartó kezeihez utalványoztatik; 5. hogy a segélyre való igény megállapítása és az eskütétel körüli eljárás módját nem maga a törvény,