Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-12-01 / 48. szám

imádsággal. Ennek elhangzása után feszült figyelemmel várta a gyűlés gróf Degenfeld József főgondnok megnyilatkozását, mert biztosra vette, hogy a mai nehéz viszonyok között, főként a testvérkertiletek és az evang. egyetemes gyűlésen elhangzott elnöki megnyitók után, gróf Degenfeld is ki fog terjeszkedni az egész protestáns egyházat foglalkoztató fontos ügyekre. Gróf Degenfeld meg is felelt a várakozásnak, s elmondhatjuk, nemcsak a közvéleményt foglalkoztató nagy kérdéseknek beszéde keretébe bevonásával, hanem azzal a higgadtsággal is, a mellyel a kérdéseket tárgyalta. Megemlékezett a lelkészi nyugdíjintézetről és sajnálatát fejezte ki a felett, hogy a kifogások csak a törvény megalkottatása után hangzanak fel. A konvent megtette mindazt a könnyítést a végrehajtásnál, a mit csak megtehetett, s a kertilet is kész mindent megtenni a végre, hogy a lelkészek terhén könnyítsen. A debreczeni bölcsészeti fakultás fejlesztésére jelentékeny lépés történik az által, hogy a bizottság újabban ismét két tanszék felállítására nézve tesz javaslatot a közgyűlés elé. Majd rátért az egyházpolitikai téren feltünedező s egyházunkra nézve kedvezőtlen jelenségekre és az orsz. ref. lelkészegyesület megalakulására, s ezeket illetőleg a következőket mondotta: „Már legutóbbi közgyűlésünk megnyitása alkalmával felemlítettem a mostani időknek ref. egyházunkra, sőt az egész protestantizmusra kedvezőtlen irányzatát. Ezen kedvezőtlen irányzat azóta csak öregbedett. Több újabb intézmény, kormányi és törvényhozási intézkedések s társadalmi mozzanatok bizonyítják ezt. Ennek folytán egyházunk kénytelen valóságos védelmi álláspontra helyezkedni azon támadások ellen, a melyek az irántunk való jóindulat leplébe burkolva, annál fájdalmasabban érintik egyházi közéletünket s egyházunk békekötések és törvények által biztosított autonómiáját. A lelkészi javadalom óhajtott emelésén kivül, az időknek ezen reánk kedvezőtlen irányzata volt egyik főoka annak, hogy lelkészkarunk egy tekintélyes része az őszön Budapesten tartott lelkészi kongresszuson országos lelkészi egyesületté tömörült. Egyházunk jogainak és érdekeinek minden oldalról való megvédése kétségtelenül legelső sorban hivatalos egyházi testületeink feladata és kötelessége. Azonban ezen hivatalos egyházi testületeknek is szükségük van, különösen a mostani nehéz időkben, hogy minden oldalról támogatásban részesüljenek. Ily támogatást várok én az újonnan alakult lelkészegyesülettől, s azon reményben, hogy ezen támogatásra mindenkor és minden körülmények közt feltétlenül számíthatunk, hogy a lelkészegyesület a túlzásoktól ezentúl is tartózkodni fog, hogy oly hatáskört, mely csak a hivatalos egyházi testületeket illeti meg, magának vindikálni nem fog, hogy egyházi életünk két főtényezője, a lelkészi és világi elem közt annyira szükséges jó egyetértést és együttműködést zavarni nem fogja, csak örömmel üdvözölhetem az országos lelkészi egyesület megalakulását, mely egyelőre az 1848. évi XX. t.-cz. teljes végrehajtásának jogosult jelszavát tűzte ki zászlajára." Gróf Degenfeld eme higgadt s minden szélsőségtől tartózkodó nyilatkozatait teljes elismeréssel honorálta a a gyűlés, mikor kimondotta, hogy az elnöki megnyitó beszédet egész terjedelmében jegyzőkönyvébe foglalja. Megvalljuk, hogy gróf Degenfeld dolgaival sokszor nem voltunk megelégedve; most azonban szívesen hozzájárulunk ahhoz a honoráláshoz, a melyben megnyitóbeszédét a tiszántúli közgyűlés részesítette. Beszéde, főként annak az egyházpolitikai helyzetre és a lelkészegyesületre vonatkozó része, nemcsak komoly, higgadt, hanem helyes politikai érzékre is mutat, a mit, sajnos, eddig megnyilatkozott főgondnokainknál nélkülöztünk. Az egyházpolitikai kérdésekben harczra nem tüzel, de komolyan reámutat a kedvezőtlen jelenségekre és figyelemre, a védekezés előkészítésére int. A lelkészegyesület megalakulása indító okait tudja méltányolni és kellőleg honorálja azokat a szolgálatokat is, a melyeket az egyesület a hivatalos egyház akeziójának támogatásában nyújthat, ha megmarad abban a körben, a melyben maradnia kell, és hozzátehetjük, ha abból a hivatalos egyház merev és elutasító magatartása által ki nem veretik. S hogy miként nem veretik ki, arra nézve megmutatta a lehetőséget gróf Degenfeld, a ki pedig erős egyéniségéről és a hivatalos egyházhatóságok jogainak nem egyszer nagyon is merev védelmezéséről ismeretes. Megmutatta azáltal, hogy nem tört felette pálczát, hanem elismerte benne azt, a mi jogos. A többire nézve pedig a jó reménység álláspontjára helyezkedett. Az a sokképen megvádolt lelkészegyesület egyelőre nem is kiván többet ennél a hivatalos egyház részéről. Csak annyit nyújtsanak neki, mint gróf Degenfeld nyújtott, akkor meg fog maradni az egyházszervezetünk által részére természetesen kijelölt körben és hatalmas, de békességes faktorként fog működni a hivatalos egyháznak minden jószándékú és az egyház javát czélzó törekvései támogatásában ! A világi elnök, megnyitó beszédében melegen emlékezett meg az épen azon a napon 93 évét betöltött, de betegsége miatt távol maradt Kiss Áron püspökről is, s azokhoz a jó kivánatokhoz, a melyek e megemlékezéshez az elnök részéről hozzáfűzettek, a legszívesebb indulattal hozzájárult az egész közgyűlés is. A gyűlés megnyitása és a tagok igazolása után sajnálattal vette tudomásul a gyűlés Ujfalussy Bélának a világi főjegyzőségről történt lemondását, s 1908. jan. 1-ső napjára elrendelte a szavazatok beküldését. Sass Béla szintén le akart mondani a lelkészi aljegyzőségről, a gyűlés azonban a lemondást nem fogadta el és felkérte Sass Bélát tiszte továbbvitelére. Kisebb fontosságú ügyek elintézése után a pénzügyi bizottság jelentése került napirendre. Ennek során, hogy csak a nevezetesebbeket említsük, a gyűlés kimondta, hogy a tanítóképző intézeti tanárok fizetéskiegészítésére, addig is, míg az államsegély, az autonómiát erősen nem