Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-12-01 / 48. szám

volna bennünk az a lélek, a mely Őseinket áldozatokra serkentette s nemcsak ellenállásra, hanem építésre is képessé tette. S a mikor megrövidült bennük ez a lélek: megcsappant az evangéliom fáklyájának fénye, ereje igehirdetésünkben is! Bízni kezdtünk a szabadságban és az egyenlőségben, bízni a törvények védelmében, s hiú öröm töltött el bennünket, a mikor a liberális álfára anyagi tekintetben is kinyújtotta segítő kezét felénk. S a mint teltek-multak az évek és évtizedek, ez a bizalom bizakodássá erősödött lelkünkben. Nem gondoltunk többé a veszélyre, nemcsak, de arra sem, hogy régi ellenfelünk munkáját figyelemmel kisérjük és falainkat épségben tartsuk. A hosszas harczok után édesnek éreztük a pihenést. S ez a pihenés lethargikus álommá erősödött felettünk, a mely elvette nemcsak régi vitézségünket, de megfosztott bennünket az evangéliom által reánk rótt kötelességek tiszta öntudatától is. Eletünk nem állott másból, mint sablonból, adminisztrálásból, egyházszervezetünknek mindinkább bürokrata és czentralizáló kifejtéséből; — abból azonban, a mi evangéliomi egyház mivoltunkból természetszerűleg folyt volna, hogy a világosságot terjesszük gyülekezeteinkben, társadalmi és állami életünkben, — hogy résztvegyünk hazánk újabb életének elveink szerint való intézésében, vagy politikai és társadalmi problémáink megoldásában, — vagy hogy az evangéliom fényét ragyogtassuk hazánk határain kívül is, — azt lehet mondani: semmit sem valósítottunk meg. S mi lett az eredmény ? Az, hogy önmagunkban, hitünk szilárdságában, annak alkotó erejében belsőleg úgy elernyedtünk, hogy immár a magunk lábán megállani képtelenek vagyunk s csak a mindenható állam az, a kiben reménykedünk; kifelé, mint nemzeti és társadalmi tényező pedig olyanokká váltunk, .a kiknek számbavétele szinte felesleges! De hajh! a míg mi így szenderegtünk s ilyen sorsra jutottunk, — nem aludt az a hatalom, a melyet teljesen megsemmisültnek képzeltünk. A békesség és a szabadság idejét mesteri ügyességgel használta fel arra, hogy elvesztett poziczióit visszaszerezze ! Hogy minő eredménynyel ? — láthatjuk világszerte, s láthatjuk közelebbről a magyar hazában is! Hatalma mesteribb ma, mint valaha. Ereje megnövekedett úgy, hogy dominálni tud minden téren. Fortélyossága szinte kiszámíthatatlan, s ujjai oly ügyességgel szövögetik a hálót a belső és külső élet minden terén, hogy abból kimenekülni még a Iegeszesebb emberek sem látszanak képeseknek. De minek folytassam tovább ? A kiknek vannak füleik a hallásra s szemeik a látásra, hallhatnak s láthatnak az elmondottakból is; a kik pedig erre képtelenek, azokkal szemben úgyis hiábavaló minden beszéd és minden fáklyagyújtás! Csak azt kivánom azért, hogy azok, a kiknek fülei még teljesen meg nem süketültek s a kiknek szemei végleg el nem vesztették látó képességüket: hallják meg, nem az én panaszos hangomat, hanem a készülődő harcznak zaját, s lássák meg, nem az én mécsesemnek pislogó és bizony-bizony fogyatkozó lángját, hanem a Krisztus által elhozott örök evangéliomnak fényességét, hogy hallván és látván, megérthessék: mi az, a miben újjá kellene születnünk, hogy a Megváltó állandó lakozást vehessen közöttünk s a mostani nehéz idők nyomasztó és sorvasztó téli borulatát a jobb idők szabadságának, boldogságának felvidító és életet adó tavaszi ragyogása válthassa fel! H. I. ISKOLAÜGY, A soproni lyeeum jubileuma. A soproni evang. egyház és a dunántúli evang. egyházkerület örömünnepet ült f. hó 21-én. Megülte Isten kegyelméből a soproni evang. lyeeum fennálásának 350 éves jubileumát. Protestáns iskoláink közül az utóbbi években többen ültek jubileumi ünnepeket. Ha az idők viharos járása nem nehezült volna meg felettünk, s ha épen azoknak a régi időknek, a melyekben jubiláló iskoláink alapjai levettettek, ujabban ismét feltünedező köde el nem homályosította volna a lelki szemeket, ezeknek a jubiláris ünnepeknek szélesebb körökre kellett volna kiterjedniük, mert hiszen a protestáns iskolák jubileumai tulajdonképen a magyar kultura jubileumai volnának igazában. Ott, azokban a protestáns iskolákban készíttettek el a magyar kultura melegágyai; ott, azokban gyújtattak fel nemcsak a ludományok és ismeretek örökké égő fáklyái, hanem a hazaszeretet oltárai is. Azok a protestáns iskolák árasztották ki a tudomány fényét a nemzetre s nevelték szerény falaik között a nemzedékek szakadatlan soraiból ezreit és ezreit azoknak a férfiaknak, a kik tudásukkal, emberi és hazafias erényeikkel a hon hűséges munkásaivá lőnek. Ezeket a szolgálatokat egy jobb kor készséggel ismerte el. Ma azonban gondosan igyekszik azokat elfedezgetui a múlt idők feltünedező köde, s iskoláink jubileumi ünnepei a nélkül zajlanak le, hogy figyelmet keltenének s megfelelő méltatásban részesülnének. A soproni 350 éves jubileumról is csupán egyetlen napilapban láttunk némileg részletesebb tudósítást; a többiek legfelebb pár sorban emlékeztek meg róla, nagykegyesen. Emlékezzünk meg hát róla mi magunk, s lelkesítsük a mult nagy emlékei által Önmagunkat. A soproni lyeeum 350 éves történetét, a jubileum alkalmából Pciyr Sándor írta meg egy érdekes könyvecskében, a mely nyomról-nyomra mutatja fel az intézet életében előfordult nevezetesebb mozzanatokat. Rósz-