Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-11-17 / 46. szám

evangélikusok egyetemes gyűlésén a Zsilinszky kerületi felügyelőé és Zelenka püspöké volt. Hasonlóan alaptalan ez a támadás is. A világi tanítók és szerzetes-tanítók felett való állami felügyeletről már 1876. évi XXVIII. t.-cz. intézkedik, nem pedig a most alkotott. Az új törvény 35-dik szakaszának támadói nem olvasták el sem a törvényt, sem a végrehajtásra vonatkozólag kiadott utasítást. Pedig az utasítást megküldtem minden egyházi főhatóságnak s igy alkalmuk nyilt annak megismerésére. Azon nem csodálkozom, ha a protestánsok készpénznek veszik mindazt, a mit egyházuk vezető férfiaitól egyházi gyűléseken hallanak s természetesnek találom, hogy ily riasztó beszédek rájuk hatással vannak. Annál inkább kell hibáztatnom azok eljárását, a kik alaptalan előadásaikkal riadalmat keltenek. Az ő fellépésük rosszindulatú (a rektifíkáczió szerint: Az ő fellépésük politikai indulat jellegével bír). A mi Bánffy főgondnok vádjának azt az állítását illeti, hogy a szerzetes-tanítóknak szabad elhanyagolni a magyar nyelv tanítását, eltekintve attól, hogy ezidő szerint az én tudtommal nincs is egyetlen szerzetesi iskola sem, a melyben nem magyar lenne a tannyelv, az a 35-dik szakasz világosan intézkedik, a mikor utolsó kikezdésében megemlíti a miniszter közvetlen rendelkezése alá tartozó fegyelmi esetek között a 22. szakasz 1. a) pontját, a mely a magyar nyelv tanításának elhanyagolásáról szól s az eljárás a szerzetes-iskolákra nézve még súlyosabb, mert az iskola bezárását vonhatja maga után. Ismétlem, hogy a szerzetesrendit tanítók és tanítónők által vezetett népiskolák, illetve maguk ezek a tanítók és tanítónők tehát, tanítói működésük tekintetében ép úgy az állam felügyelete alatt állanak, mint a világi tanítók és tanítónők. Kár tehát ebben a szakaszban jogosulatlan előnyöket keresni, a melyek a szerzetesrendű tanítók és tanítónők számára biziosíttattak volna; ha valamiről, úgy (eltekintve a sokkal csekélyebb íizetéskiegészítéstől, a melynek végösszege 100, illetve 300 koronával marad el a világi tanító és tanítónő kezdő fizetésétől) inkább hátrányokról, mint előnyökről lehet beszélni. Magából abból a tényből pedig, hogy a szerzetesrendű tanítókra nézve, helyzetük természeténél fogva, némely különleges intézkedés történt, ép oly kevéssé lehet a jogegyenlőség elvének megsértésére következtetni, a mint nem tekintetett soha ilyennek az az általános intézkedéstől hasonlókép sokban eltérő szabályozás, a melyet a szerzetesrendű középiskolák az 1883. évi XXX. törvényczikkben nyertek. Jogegyenlőség olyan országban, a mely történelmi alapon fejleszti tovább intézményeit és a mely a dolgok természetén nem akar eröszakot ejteni, nem jelentheti minden egyes esetben a jogszabályok egy formaságát: csak azt zárja ki, hogy akár létező jogok elismerésében, akár új. jogok és kedvezmények vagy kötelességek megállapításában részrehajlás, kedvezés, vagy háttérbeszorítás érvényesüljön. A jelenlegi kormányzat minden ilyen hibát gondosan kerül, át van. hatva a jogegyenlőség és a paritásos eljárás szellemétől és azt érvényesíteni akarja, úgy az általa kezdett törvényhozási intézkedésekben, mint az igazgatásban. Az 1848. évi XX. törvényczikk 2. és 3. szakaszának fokozatos végrehajtása terén erős lépésekkel akar előre haladni. Ezt a tények már eddig is igazolták és a közeljövőben még inkább igazolni fogják. Nem tartunk tehát attól, hogy a vallási béke megzavartassék. Sokkal magasabb véleményünk van minden illetékes tényező méltányossági érzetéről és hazafiúi lelkiismeretességéről, semhogy azok bármelyikéről is föltételezhetnők, hogy minden tárgyi ok nélkül, politikai vagy tisztán szubjektív érzelmek, vagy czélok szuggesztiója alatt, a nemzet súlyos helyzetét felekezeti viszályok fölkeltésóvel még súlyosabbá, tenni képes volna. Látszik, hogy azok, a kik a protestánsokat mégis föl akarják izgatni, mennyire hiányában vannak minden izgatáskeltésre alkalmas anyagnak, hogy ilyen alaptalan támadásokkal lépnek föl". * * * Eddig tart a kultuszminiszter úr nyilatkozata. Jellemzője neki egyfelől a tagadás, másfelől a már nem is először hangoztatott ama vád, hogy a magyar protestantizmus, a mikor kifogásolni meri a kultusz- ós kultúrpolitika azon irányzatát, a mely gróf Apponyi minisztersége alatt vált határozottan kiélezetté és feltűnővé: politikai rejtett czélokat szolgál; valamint az a merész állítás, hogy a mikor az 1907. XXVII. t.-cz. 35. §-át kifogásoljuk, azt a nélkül tesszük, hogy a törvényt és annak végrehajtási utasításait elolvastuk volna. Nem tölthetvén meg lapunk hasábjait ennek a különben nagyon fontos kérdésnek tárgyalásával, most csak közöljük a kultuszminiszter úr nyilatkozatát; de vissza fogunk térni reá legközelebb. Eleve is vissza kell azonban utasítanunk azt a vádat, mintha titkos politikai érdekek szolgálatában állva panaszkodnánk gróf Apponyi egyház- és iskolai politikája ellen; valamint azt is, hogy a törvény és a végrehajtási utasítás kellő mérlegelése, pláne elolvasása nélkül hangoztatnánk panaszainkat. Ha ebben a tekintetben valaki mulasztást követett el, azok nem mi, a panaszkodók vagyunk, hanem inkább a miniszter úr, a ki talán a hírhedt 35. §. sebtiben való megszerkesztése és ugyanolyan elfogadása mellett nem igen jött tisztába annak a fogásnak a jelentőségével és értelmével, a mely Molnár János apátúrnak törvénnyé vált javaslatában csempésztetett be a magyar iskolai politikába. Bármint hangoztassa is tehát a miniszter úr, hogy a szerzetesrendű tanítók és tanítónők által vezetett népiskolák, illetve magok a tanítók és tanítónők épúgy állami felügyelet alatt állanak, mint a világi tanítók és tanítónők, ki fogjuk mutatni, mind a törvény, mind a végrehajtási utasítás alapján, hogy ez nem úgy van, hanem igenis az a tény, hogy a szerzetesrendű tanítókkal és tanítónőkkel ellátott és ellátandó iskolák és