Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)
1907-11-10 / 45. szám
belépési járulék és az öt évi tagsági díjból hiányzó résznek az özvegy évjáradékából két év alatt visszatartását. A törvényhozásnak e szörnyű tévedését a konvent helyreigazította. A másikra nézve nem tartja magát illetékesnek. Nem vitatkozás lévén a czélom, csak kifejezést adok annak, hogy nem tudom megérteni, mikép magyarázhatta, módosíthatta a konvent a 19. § 2-ik bekezdését, holott ez parancsolólag kijelenti, hogy a belépési járulék és öt évi tagsági díjból a férj elhalálozásakor „hiányzó összeg az özvegy évjáradékából két év alatt egyenlő részletekben törlesztetik le, illetőleg tartatik vissza" és illetéktelennek, jogosulatlannak jelentette ki magát a 20-ik § módosítására, holott e szakasz e kijelentésével : „ ... a mely összeg (500 kor.) az intézet fejlődésének eredményéhez képest feljebb is emelhető" még magában foglalja a lehetőségét annak, hogy a konvent a törvényhozás ezen intézkedését megváltoztassa. Dehát a konvent ezt nem tette. Hanem nékünk lelkészeknek ebbe belenyugodnunk nem lehet. Úgy hogy én soha sem tudtam megérteni azt a nagy zajt, lármát, melyet lapokban, gyűléseken a nyugdíjtörvény felett általában ütöttek, holott e törvénynek a befizetésekre vonatkozó szakai nagyjában ugyanazokat kívánják tőlünk, melyeket p. o. az állami nyugdíjtörvény megfelelő szakaszai — hiszen egyenesen innen van a mienk átvéve — míg a jogainkat körülíró szakaszok alig nehézményeztettek, holott itt szenvedünk rendkívül súlyos sérelmeket, erre kellett volna teljes erővel ráfeküdnünk. Ilyen a 9. § 2-ik bekezdése, mely a lelkészek nyugdíjigényét zárt számhoz köti, kimondván, hogy „a nyugdíj összege 4000 (négyezer) koronánál magasabb nem lehet", holott az állami tisztviselők ugyanolyan, sőt esetleg kevesebb hozzájárulási kötelezettség mellett 30 év után fizetésük teljes összegével mennek nyugdíjba. De legrettenetesebb, mint mondám, az özvegyek évi 500 koronája. Egy lelkész özvegyének 500 korona gyámdíj I !.. . Hiszen ez olyan megalázó a lelkészekre, hogy ezt a gondolatot kimondani sem, még kevésbé lett volna szabad leírni valaha. De ne érzékenykedjünk. A hol számok beszélnek, ott a szívre hivatkozással nem érvelünk. Hát beszéljenek a számok! A tanítók belépési járulék czírnén befizetik nyűgdíj- és gyámintézetükbe egyszersmindenkorra egyéni fizetésüknek 5%-át; évi járulékul fizetnek 2%-ot a törzsfizetésbŐl. Ezenkívül fizetésemelkedés (p. o. korpótlék) esetén ennek 50%-át egyszersmindenkorra. A tanárok belépési járulék czímén beszolgáltatják egy évi fizetésük 33%-át, tehát úgy, mint a lelkészek, úgy azonban, hogy 600 korona után %-ot nem fizetnek, £IZ£IZ cl 33% csak a 601. koronánál kezdődik. Évi járulékul fizetnek 2%-ot-Ezen befizetésekért a magok személyét illetőleg a tanítóík teljes fizetéssel nyugdíjba mennek 40 évi, a tanárok 30 évi szolgálat után ; az özvegyek amott nyerhetnek 1200 kor. évi nyugdíjat, emitt a következő ellátásban részesülnek: 1200 koronáig a fizetés 50%-át (tehát 600 kor.), azontúl korlátlanul 20%-ot; e mellett a tanárok özvegyeinek fenn van tartva az a jog, hogy ujabb férjhezmenetel esetén vagy 2 évi nyugdíjjal végkielégítést kérjenek, vagy fenntartsák első férjök után rájok maradt nyugdíjigényüket második özvegységük esetére. Mennyivel több jogot biztosit tehát az állam az ő alkalmazottainak és intézete mennyivel több koczkázatot visel érettök sokkal kevesebb befizetés ellenében, mint az egyház! Mi lelkészek fizetünk 33%-o t : majd évi 3V2%~o t És nyugdíjat nyerhetünk legfeljebb 4000 koronát 40 év után (tanárember 30 év után kaphat 5600—6000 koronát); az özvegyek évi 500 koronát s férjhezmenetelök által ezt is feltétlenül elvesztik. (23. § a) Hát mi ez ! ?... Ennek megváltoztatását sürgessék a lelkészek teljes erővel. Nem kegyelmet kérünk vele, hanem jogot követelünk. A mi ott lehet, miért ne lehetne itt is! ? A szám szám ott is, itt is. Avagy talán a fenntartó testület hozzájárulása több ott, mint itt! ?... Hát akkor járuljon többel az egyház is a nyugdíj- és gyámintézethez! Az intézet létesítésének a szükségességét bizonyosan nem a papok iránt érzett kegyeletes érzés, hanem a közegyházi érdek láttatta be a vezetőkkel. Kisújszállás. Nagy István ref. lelkész. * * * Közre adjuk e czikket, bár megvalljuk, hogy a konvent ismeretes és lapunk jelen számában egész terjedelmében közölt, könnyítő határozatai után jobban szeretnénk, ha a lelkészi karban a megnyugvás érzetét konstatálhatnánk. Elismerjük, hogy kedvezőbb tételű nyugdíjintézetet is lehetne létesíteni, ha erőnk volna hozzá, mint a milyen lesz, jelen alkotásában, a lelkészi nyugdíjintézet. De a mikor ehhez nincs erőnk, azzal kell megelégednünk, a minek megvalósítására képesek vagyunk. Mindnyájan tudjuk, hogy a lelkészi özvegy-árvagyámintézetet, a mely nem a kétszer kettő, hanem a hangulat szerint eszközölt alapszabály-változtatás következtében válott bankrottá, az utóbbi években csak a közalap újabb, nagymértékű segedelmével lehetett csak úgy ahogy fenntartani, — most pedig a nyugdíjintézet van hivatva arra, hogy azt a teljes bukástól megóvja. Ilyen körülmények között, a mikor nem csak egy új intézetet kell megteremteni, hanem egy, a bukás szélén állott másik intézményt is megmenteni, bármint óhajtanánk is, nem lehet megvalósítani mindazt, a mit szeretnénk, s a mit tehetünk, csak az, hogy várjuk az egyesített intézetek megerősödését, a mi ha megtörténik, magától eljön az ideje annak, hogy az alapszabályok revízió alá vétetvén, kedvezőbb tételek állapíttassanak meg.
