Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-02-03 / 5. szám

illetékes és jogos formában állítja. Hogy ezt tette, ebben igen is jogsérelem van. Jól tudom, hogy a zsinati álláspont védelmezői hol keresik és találják az eddig előadottakban foglalt álláspontom gyöngéjét. Ott t. i., a hol az elnökség által kifejtett nézet ellenvéleményét keresték és ostromolták is, t. i. a „királyi jog" s a király emlegetésében, mivel szemben a „felelős minisziérium" intézményére hivatkoznak, mint a mely intézmény törvény szerint képviselheti s képviseli is — felelősség mellett — a felséget. Ezért mondhatta a zsinati elnökség is, hogy „a kormány jelenlegi eljárása református egyházunknak a törvényben biztosított közjogi helyzetét egyáltalában nem érinti, az 1848. évi III. t.-czikk 6. szakaszában megállapított felelős kormányzat elvének pedig jobban megfelel, mint az eddig követett gyakorlat, mely beleillik a dikaszteriális rendszerbe, de az alkotmányos felelős kormányzati rendszerrel nehezen illeszthető össze." (Zsinati jegyzőkönyv 763. 1.) Hát legyünk tisztában mindenekelőtt azzal, hogy mikor királyi jogról szóltak, a kik szóltak, nem a királynak valamelyes ú. n. fentartott jogát értették, hanem az alatt a magyar állam szuverénitásából folyó felségjogot kell értenünk, mely jog, a nemzet akaratából a szent koronához s annak viselőjéhez, de nem valamely fizikai személyhez, hanem a magyar állam szuverénitásának megtestesítéséhez fűződik. A királyról is szintén ebben az értelemben van és lehet szó. Csak félreértés szülhetett olyan kifejezést, avagy felfogást, mintha a kormány eljárásának kifogásolása valamely „királyi jog" megvédelmezése érdekében történt volna. Hasonlóképen félreértés következtében lehet a királynak a mi protestáns egyházunkkal szemben fennálló bármely külön jogo sítványáról s ennek oltalmáról beszélni. Eszünk ágában sincsen a király jogait védelmezni a felelős minisztériummal szemben. Még kevésbbé akarunk a királyra hivatkozással egyházunknak valamely, a magas összeköttetésből eredő fényt, tiszteletet, vagy ilyenre való jogokat bevezetni. Amaz nem a mi dolgunk ; erre pedig szükségünk nincs. Hanem igenis sértetlenül fenn kívánjuk tartani minden eshetőségre nézve autonómiánk épségét s meg akarjuk oltalmazni egyházunk méltóságát azzal, hogy jelenlegi törvény szerinti államjogi helyzetét devalváltatni nem engedjük. Hogy álláspontunkat az olvasó tisztán láthassa, vissza kell térnünk a legfőbb felügyeleti joghoz s erről kell egyetmást elmondanunk. Pokoly József. (Folyt, következik.) Országos Református Lelkészi Egyesület. III. Szólani akarunk még a módozatokról is. A Lelkészegyesület megalakítása iránt a munkálatok folyamatban vannak. Az alapszabály készül s azon leszek, hogy azt minden érdeklődő megismerhesse, ahhoz mindenki hozzászólhasson. Hibáznék azonban mindenki, a ki e nemes mozgalomban várakozó állást foglalva, mindent a buzgó, de végre is erőben korlátolt indítványozóktól várna s álláspontját a megalkotandó alapszabályoktól vagy a májusi kongresszus sikerétől tenné függővé. Hiszen maga a kongresszus sikere attól függ, minő mértékben támogatják azt a lelkészek, hogyan s minő alakban alakul ki ott a közvélemény. Mint minden szövetkezetnek, a mi egyesületünknek is a tagok száma az életfeltétele, azok buzgósága és lelkesedése: éltető szelleme. Jobban mondva, azok nélkül egyesület létre sem jöhet s a legnemesebb törekvés is meghiúsul. Azzal nem kecsegtethetjük magunkat, mintha — a, mi legkívánatosabb volna — összes lelkészjellegű testvéreink az első felhívásra táborunkba állanának; de annyit merünk remélni — s talán nem is csalódunk — ha azt várjuk, hogy öt egyházkerületünk lelkészjellegű egyénei közül tekintélyes számú sereg gyűl kitűzött zászlónk alá. Azért akarunk a kivitel módozatairól egyet-mást elmondani, a mi — természetesen — nem zárja ki azt, hogy más, esetleg czélravezetőbb módok ne vétessenek alkalmazásba. Én ezt az ügyet első sorban a már meglevő egyházi vagy lelkészi értekezletek jóakaratú figyelmébe ajánlom. Karolják föl az eszmét és hívják össze kora tavasszal az értekezleteket és alakuljanak át, bevonván lehetőleg minden lelkésztársainkat, lelkészegyesületté (köri vagy egyházmegyei). A kitűzött — vagy hasonlókkal bővített — irányelvek alapján csináljanak alapszabályt, állapítsák meg a köri vagy egyházmegyei egyesületi tagsági díjakat (az orsz. egyesület mérsékelt tagdíjától eltekintve), s tanulmányozzák és vitassák meg a czélul kitűzött vagy általuk kitűzendő hasonló kérdéseket, hogy a kongreszszus ideje készületlen ne találja. A kongresszusra meghívást nyer ugyan minden lelkészjellegű egyén (ha az alakuló gyűlés is így határoz), de a mi nézetünk az, hogy az a harmadfél ezer ember soha se jő össze, annyi ember tanácskozása szinte lehetetlen s a mellett óriási áldozatokat róna az egyes megjelentekre, a mi helyzetünkkel arányban nem állana. Másfelől, ha csak azok jelennének meg, a kikre nézve az áldozatnak nem tekinthető, kik e kirándulást maguknak nehézség nélkül megengedhetik, ez a legjobb szándék mellett is gátul szolgálna a valódi közvélemény kialakulhatásának. Mi a leghelyesebbnek tartanok a képviseltetés elvét. Azért tettük első helyre a tagdíj megállapítását és a kérdések megvitatását. Mert az bizonyosnak vehető, hogy bármely egyesület küldötteinek megválasztásában arra néz, hogy ki foglalkozott a szőnyegen forgó kérdéssel legalaposabban s főként kinek elfoglalt álláspontja áll legközelebb a többségéhez. A maga nézetének tolmácsolását s szavazatával érvényesítését bizonyosan az ilyenre, vagy ilyenekre bízza. Úgyde a kérdésekkel nem mindig a legjobb módúak foglalkoznak a legalaposabban; miért is a szellemi munka bajnokától