Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)
1907-11-03 / 44. szám
egyszerűen csak azt feleljük, hogy a tények beszélnek. A tények pedig, a melyek Apponyi kultusz- és kultúrpolitikáját jellemzik, sajnálatosan magukon hordják a klerikálizmus bélyegeit. Ha azok miatt felekezeti viszálykodás támad, bizony annak nem mi; hanem azok az okai, a kik azt a sötét bélyeget reá iitik az új idők kultusz- és kultúrpolitikájára. Persze, ha a protestánsok sérelmeiket panaszolják, mindjárt felekezeti harczot és gyűlölködést támasztanak ; de azt a Méltóságos hirlap vezetői egyáltalában nem látják és nem akarják tudni, hogy kik okozzák ezeket a sérelmeket, és hogy kik azok, a kik százféle szövetkezettel, egyesületekkel, kongregácziókkal fanatizálják a népet és szítják a gyűlölködést az emberek lelkében. Ezekkel szemben nincs soha egyetlen kárhoztató szava sem a Méltóságos hírlapnak. A mi pedig a megrovása végén nagyon emlegetett nemzeti haladást illeti, hát majd megláthatja nemsokára a Méltóságos hirlap, hogy mi lesz abból, csak foglalják el az 1907. XXVII. t. cz. 35. §-a alapján kiváltságoltak elemi iskoláinkat, s hadd terjesszék azokban, a német és franczia nyelv és kultura mellett az általuk hirdetni szokott felekezeti türelmet és békességet. Hanem hát akkor is majd mi leszünk okai a felekezeti pártokra való szakadozásnak ! EGYESÜLET. Két férfias nyilatkozat. A „Christian Endeavor" élőkeresztény szövetkezet központi titkára, Shaw, a következő jellemző szavakkal üdvözölte a szövetséget hivatalbalépésekor: „Én hiszek a Christian Endeavor"-ban. Nem valami különös módszerben, nem is a szavaknak változatlan formájában, hanem abban az eszmében, a mely huszonöt év óta módszerekben es szavakban keresett kifejezést. A Christian Endeavor ugy született és nem úgy készült. Megvannak benne a növekedésnek és terjeszkedésnek föltételei. A szavak és módszerek csak ruhák, a melyekbe öltözködik; a ruha kicsiny lesz, időjártával kinő belőle, meg kell a ruhát újítani. Ez persze időbe,, pénzbe, fáradságba kerül, de megéri. Egy franczia baba is szép, kevesebb fáradságba és költségbe kerül, mint az eleven csecsemő; de van-e atya és anya, a ki megnövelje? A Christian Endeavor 25 évvel ezelőtt csecsemő volt; ma pedig izmos ifjú, a ki ugyan még nem érte el a czélt, de törekszik feléje. Hibái azok voltak, a melyek együtt járnak a gyermekkorral; sikerei pedig arányban állottak a kínálkozó alkalmakhoz é& a rendelkezésére álló eszközökhöz. Ismerve a múltját, még jobban a jelenét, merem állítani, hogy a jövője méltó lesz mind a kettőhöz s nagy áldása lesz az ifjúságnak ós egyháznak. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy a megelőző titkárokkal szoros barátságban dolgozhattam eddig, kiknek egyike felállította az elveket, másika kezdte világszerte terjeszteni, harmadika pedig a jelen kor szükségeihez alkalmazta. Az ő nyomdokaikban most én folytatom a munkát, nem azért, mintha magamat különösen alkalmasnak érezném rá, hanem, mert az Isten hívásának tartom ezt, épen úgy, mint sok más dolgot, a melyek gyökeres változást idéztek elő életemben. Az én szándékomat a szövetséges fogadalom első szavai fejezik ki legjobban, melyek eddig is oly nagy befolyással voltak életem intézésére : „Bízva abban, hogy az Úr Jézus Krisztus erőt ad, megfogadom 0 neki, hogy törekszem azt cselekedni, a mit 0 kiván tőlem". Roosewelt Tivadar, az Egyesült-Államok népszerű elnöke, a következő levelet írta ugyancsak Shaw titkárnak, a ki meghívta őt az idei C. E. világgyűlésre: „Fehér ház, Washington, 1907. június 2. Kedves Shaw uram! Nagyon köszönöm levelét és az ön útján legszívesebb jókívánságaimat küldöm a Christian Endeavor szövetségnek nagyszerű munkájához, melyet végez. Legyen szabad különösen kifejeznem azt a biztos reményemet, hogy a világgyűlésnek egyik fő tárgya lesz annak a hangsúlyozása, hogy a C. E. tagjainak a hazafiság dolgában is vezető helyet kell elfoglalniok. Előre is jó sikert kívánok munkájukra, mert a C. E. olyan dolgokért küzd, melyek a léleknek életbevágó szükségei, és hiszem, hogy sokat tehetnek a hazafiság ügyének is; mert végelemzésben a hazafiság alapkövetelménye az, hogy az emberben meglegyenek azok a tulajdonságok, melyek valódi értéket adnak neki, a családban, az egyházban és az életnek minden magasabb gondolkozásában. Kész híve Roosewelt Tivadar ". GYÁSZROVAT. Grátz Mór, a kolozsvári evang. gyülekezet lelkipásztora, 63 éves korában elhunyt Sátoraljaújhelyen. Temetése okt. 29-én Kolozsváron ment végbe, nagy részvét mellett. Nyugodjék békével! KÜLÖNFÉLÉK. Uj erőt ad a SCOTT-féle Emuisió akkor is, mikor más szer már nem használ. Mindig veszélyes kétes értékű szerekkel kísérletezni, amikor az ember egészségéről van szó. Gyengeség esetében különösen lábadozóknál vagy vérszegénység, tüdőbaj, túlterhelt munkából származó betegségek folytán az elővigyázatos ember azonnal ahhoz a szerhez folyamodik, mely számtalan epetben, kivétel nélkül hatásosan és biztosan gyógyítja a gyengeséget. Ez a szer " a SCOTT-féle Emulsio. Az Emulsio vásár^tr5 lásánál a SCOTT-féle módszer véd- _ . .. r n „ r n jegyet - a halászt Egy eredeti üveg ara 2 K 50 fill. - kérjük figyea lembe venni. Kapható a gyógyszertárakban.