Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)
1907-09-29 / 39. szám
foglalkozott. Zsilinszky Mihály felügyelő, megnyitó beszédében úgy nyilatkozott, hogy őt szinte kétségbeejti az a körülmény, hogy újabban olyan irányzat mutatkozik, a mely a 48. XX. végrehajtására vonatkozó reményeket mindinkább elhalványítja. Scholtz Gusztáv püspök, évi jelentésében sajnálattal panaszolta fel, hogy a 48. XX. végrehajtása még mindig késik, az államsegélyeztetés körében pedig olyan intézkedések tétetnek, a melyek egészen aláássák az egyházi és az iskolai autonómiát. Erélyesen sürgetendőnek jelezte a püspök a lelkészi kongruának 2400 koronára felemeltetését és a lelkészi korpótlékok rendszeresítését, s a közgyűlés, Veress József indítványára el is határozta, hogy ebben a dologban felír a kultuszminiszterhez. Veress József indítványára elhatározta a gyűlés továbbá azt is, hogy felír az egyet, gyűléshez az államsegély felosztási kulcsának megváltoztatása tárgyában. Az első napi ülés második felét és a második napot szinte egészen a pánszláv törekvések visszaszorítása foglalta le. Ennek során az alföldi pánszlávvezérnek, Szeberényi Lajos Zsigmond békéscsabai lelkésznek fegyelmi vizsgálat alá vonatása rendeltetett el, s egyszersmind a szabályrendeletkészítő bizottságnak feladatává tétetett ama módozatok megkeresése, a melyek mellett a kerületi elnökség a notórius pánszláv papokat és tanítókat a választhatók közül kirekeszthesse. Hosszabb vitát idézett fel az Abaffy Miklós szlavóniai esperes által vezetett elszakadási törekvés. A vita során világosan kiderült, hogy Abaffy egyenesen félrevezette egyházmegyéjét, hogy nem törekszik egyébre, csak a püspökségre és hogy a horvát-sziavon egyházmegye gyülekezetei épen nem kívánják az anyaegyháztól való elszakadást. A gyűlés nem hozott végleges határozatot, hanem a püspököt bízta meg azzal, hogy a horvát-szlavón egyházmegye gyülekezeteiben személyesen szerezzen a helyzet felől felvilágosítást. A harmadik napon megint Abafty esperes egy olyan tényével foglalkozott a gyűlés, a mely azt mutatja, hogy az esperes úr nemcsak törekszik püspökké lenni, de már annak is képzeli magát, mert minden felhatalmazás nélkül felszentelte a belgrádi evang. lelkészt, Miután azonban ez ellen a szerb kormány nem tiltakozott, a gyűlés csak helytelenítette Abaffy eljárását, de ellene keresetet nem indított. A pénzügyi bizottság és a kerületi árvaház jelentése után a gyűlés kimondta egy templomalap létesítését; az egyházi tisztviselők pragmatikájáról szóló tervezetet leküldte az egyházmegyékre, és rendbüntetési szabályzatot állapított meg. A tanügyi bizottság jelentése során megválasztották a bizottság elnökeit és előadóját, azután pedig részletesen konstatálván az 1907. XXVI1. t.-czikknek az egyházi autonomia és a viszonosság tekintetében való sérelmes voltát, kimondták, hogy kérik az egyetemes gyűlés útján a törvény revízióját. A jogügyi bizottság javaslatára elhatározta a gyűlés, hogy megkeresi az egyet, gyűlést az iránt, hogy intézzen felterjesztést a törvényhozáshoz a vásároknak vasár- és ünnepuapokon való eltiltása és a lelkészi fizetések ós korpótlékok rendezése tárgyában. A tiszai evtmg. egyházkerület f. hó 18—21. napjain, Miskolczon tartotta meg közgyűlését. A gyűlésről már megkaptuk a tudósítást, azonban helyszűke miatt csak a jövő héten közölhetjük. Egyházmegyei gyűlések. A yörgényi ref. egyházmegye okt. 3-án, — a dési ref. egyházmegye okt. 13-án, — az erdővidéki ref. egyházmegye okt. 14-én fogja megtartani közgyűlését. Orgonaavatások. A napokban lett a tiszaszentimrei és tiszaszalóki ref. templom új orgonája ünnepélyesen felavatva és a használatnak átadva. Mindkét mű a legújabb csőrendszer szerint készült, külsejük impozáns és díszes, hangjuk kellemes és erőteljes, szerkezetük a legpontosabban működik. Az orgonákat Országh Sándor, rákospalotai (Budapest mellett) orgonagyáros készítette. ISKOLA. A sárospataki főiskola új konviktusi helyiségeit f. hó 24-én vette át és adta át hivatásának a felettes hatóság. Egy kis helyreigazítás. A Sárospataki Ref. Lapok legutóbbi száma, megemlékezvén arról, hogy a sárospataki főiskola közigazgatója táviratilag üdvözölte a pusztasz ?ri ünnepélyen megjelenteket, azt írja, hogy ez volt a hazai ref. egyház és iskolák részvételének egyetlen megnyilatkozása. A történeti igazság szempontjából megjegyezzük erre azt, hogy laptársunk téved, mert ha más iskolák talán nem is, de a budapesti ref. theol. akadémia és főgimnázium tanári kara hivatalosan képviseltette magát az ünnepélyen. A zilahi Wesselényi-kollégium új épületét f. hó 22-én avatták fel szép ünnepély kíséretében. Magyarosodó iskolák. A mint olvassuk, a soproni felső (vang. egyházmegye elrendelte, hogy a területén levő evang. felekezeti iskolákban, a folyó iskolai évtől kezdve, magyar legyen a tanítás nyelve. KÜLÖNFÉLÉK. Tavaszi gyógyítások. Az életet ébresztő tavasz meleg napsugaraival földünk minden élő szervezetére hihetetlen hatással van. Eletet ad és életet veszi Utóbbit sok beteg embertársunk szomorú kimúlása bizonyítja, a kik áldozatai a márcziusi nagy ébredésnek. Mert a tavasz melege nemcsak a test élettani sejtjeit szaporítja, hanem ilyenkor a testet emésztő kóros sejtek is rohamosan fejlődnek és pusztítják a szervezetet. Ez okból ép tavaszkor szorul az emberi test leginkább az orvosi tudomány támogatására, mely hivatva volna ellenálló-képességét öregbíteni a kóros folyamatok rohamos fejlődését vagy egészen megakadályozni, vagy legalább körülhatárolni, vissza zorítani. A most uralkodó gyógyirányok között ezen hivatást legtökéletesebben teljesíti dr. Kovács J. fővárosi orvos új gyógymódja, a vérgyógyítás, Hemopatia. Ezen gyógymód kizárólagosan a vér vegyi tisztítását, a vérkeringés rendezését és új élettani tökéletes vérképződést szorgalmaz. Ezáltal emeli a test összes szerveinek munka-és ellenálló-képességét. Ez úton elért eredményei valóban megragadok és különösen feltűnők görvélykór, csúz, asthma, ideg, gyomor- és bőrkiütésekkel járó vérbajoknél. Dr. Kovács most kezdi meg tavaszi kúráit. Mindazon szenvedő embertársaink, a kik a fent felsorolt bajokban szenvednek, el ne mulasszák dr. Kovács fővárosi orvos intézetét (Budapest, V., Váczi-körút 18. I.) felkeresni, mielőtt valami fürdőhelyre, vagy gyógyintézetbe mennének, mert a hemopatiai kúrák kellemesek, könnyen betarthatók, hivatási zavarokkal nem járnak, a beteg saját lakóhelyén végezhetők és ezáltal tetemes idő - és költségmegtakarítással járnak. Felelős szerkesztő • Hamar István.