Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-09-22 / 38. szám

parancsa folytán azt a nehéz, de — érzem — egyházi életünkben korszakot alkotó, nyom nélkül semmi esetre sem maradó, hitem szerint, lelkészi testületünk életében egy új s messze időkre áldást, lelki munkásságot, apostoli tevékenységet s ennek következtében valláserkölcsi, evangéliomi megújhodás eszközlésére hivatott magyarhoni Orsz. Reform. Lelkészegyesület megynyitásában egyszersmind édes kötelességül reám bízott, s mint hajdan Mózes, én is remegve tusakodtam az én Uram Istenem előtt: „Kérlek uram, ne küldj engemet oda, mert nem vagyok ékesen szóló". (2. Móz. 4, 10.) De hozzám is szólt a parancsoló szózat: „ Valamire küldtek téged, el menj és valamiket -parancsolok neked, megmondjad". (Jer. 1, 6.) Első szavam legyen hát szeretett testvéreim, a mélyen érzett hála szózata, melyet Istenhez bocsátok e nagy pillanatban ; mert bizonyára 0 bocsátotta ki az 0 szent lelkét, egyetértésre, összetartásra, nagy czélok kezdeményezésére, kivívására buzdítva, bátorítva az ő kicsinyeinek seregét, hogy saját hatalmát dicsőíthesse meg az ő erőtelenségükben. A másik szó legyen a testvéri szeretet szava, a mellyel szívből köszöntve üdvözöllek benneteket, szeretett testvéreim, a kik a kezdeményezők erőtlen szavaiban, az általunk elhintett magvakban megtaláltátok az eddig tespedésre kényszerített magyar ref. papság új, munkás s a lelki, erkölcsi élet felvirágoztatására hivatott életének termékeny csiráit; s annyi oldalról, oly különféle alakban és érdekből megnyilatkozott ellentét, kárhoztatás, sőt aknamunka daczára, azokat a széles magyar hazából meglepő számmal megjelenésiekkel a lelkésztestület közvéleményévé, közmeggyőződésévé emeltétek. A magyar haza ref. lelkészei közül minden negyedik ide jött, hogy nevet adjon az újszülött csecsemőnek s Jézus ölébe téve, áldását esdje reá, hogy előkészítse, biztosítsa jövőjét s őrködjék az újszülött bölcsőjénél, támogassa első, bizonyára tántorgó lépteit. A kik otthon maradtak is, feszült figyelemmel kisérik az eseményeket s nagyobb részben sikert, áldást esdenek a nemes czélra, szent törekvésre. Rajtunk áll, hogy ellenségeink is — ha a kétkedőket ide sorolhatjuk — a czél tiszta, nemes és áldásos volta által meghatva, kevés idő múlva velünk kezet fogva munkáljanak a magyar haza fenmaradásában magának érdemei által örök emléket biztosított régi magyar kálvinista erkölcsi tisztaság és vallásos kegyesség s ettől elválhatlan magyar hazafiság visszaállításában, ebben az új s nélkülözhetetlen reformáczióban, melyet ha csak részben megvalósítanunk sikerül, a legméltóbb s legszebb jubileumi ünneplés lesz a reformáczió 400-ados évfordulóján. Van-e szükség a lelkészek egyesületére ; mi a czélja, rendeltetése; melyek a czél elérésére kellő eszközök? E kérdések fejtegetése messze vezetne s idejét is multa. A felelet a tettekben van. A feleletet megadta 527 lelkésztársam, a ki az első felhívásra, a közölt alapszabálytervezet alapján tagul jelentkezett. Megadta ez a tiszteletreméltó gyülekezete a magyar ref. papságnak, a minőt 400-ados egyházi életünk története felmutatni nem tud. Ez a tény, bennünk, a kik ez egyesület eszméjét felvetettük, azt az édes önbizodalmat erősíté meg, hogy jó nyomon jártunk, hogy lelkésztestvéreink közvéleményének ütőerét sikerült ujjainkkal megtapintanunk, hogy közszükségnek, közkivánalomnak tettünk eleget, midőn a tervezett Egyesület eszméjének hangot adni merészeltünk ; de egyszersmind erősíti reményünket — mely hiszem mindnyájunk keblét dobogtatja — hogy ez az egyesület új erőket viend be úgy evangéliomi egyházunk, mint tekintélyes számú lelkésztestületünk eddig tespedőnek méltán nevezhetett életébe. S mert így vagyok meggyőződve, lelkem teljességéből üdvözölve a megjelenteket s áldást kívánva a szent ügyre, van szerencsém az Orsz. Ref. Lelkészegyésiilet alakuló gyűlését megnyitottnak nyilvánítani. Az Orsz. Ref. Lelkészegyesület megalakulása és az egyesület első kongresszusa. Lezajlottak a komoly napok, a melyeknek végzendő dolgai s eredményei felé a legkomolyabb érdeklődéssel fordult az egész magyar ref. egyház. Feszült figyelem szegeződött a Budapestre, szept. 18-dikára összesereglett ref. papságra, nemcsak azok részéről, a kik a lelkészegyesület barátai voltak, s nemcsak azok részéről, a kik aggódva tekintettek a mozgalom eredményei elé, hanem a politikai és a társadalmi körök részéről t

is. Figyelve várta mindenki, milyen álláspontot fog elfoglalni a lelkészegyesület, különösen a hivatalos egyházzal való viszony és az 1848. XX. t.-cz. végrehajtása kérdésében, s hogy vájjon a kongresszus külső lefolyása méltó leszen-e a magyar kálvinista papság komoly, nagy szellemi és erkölcsi erőt képviselő státusához. A kongresszus sikerét, a mi az érdeklődők számát illeti, már eleve biztosította a jelentkezettek nagy száma, a mely, eltekintve a Budapesttel szomszédos és megjelenésüket előre be nem jelentett lelkészektől, 527-re rúgott. A jelentkezettek közül elmaradt ugyan egynehány, el még azok közül is, a kik pedig szerettek volna megjelenni, de a kiket az épen ezekre a napokra kitűzött gyűlések és vizsgálatok hivatalosan visszatartottak; az elmaradottakat azonban bőven pótolták az előzetes jelentkezés nélkül megjelentek, úgy hogy 18-dikára több, mint 500 lelkész sereglett össze az ország minden részéből, a kik, miután igen sokan otthon maradt lelkésztársaik megbízását is magukkal hozták, legalább is 6—7 száz lelkészt képviseltek. Belső sikerét tekintve a kongresszus szintén nagyjelentőségű volt. Nem hiányzott ugyan belőle a szűkebb látókörű és a turbulensségre, demagógiára hajló elem sem, de ez csak az előértekezleten és a kongresszus végén tudott inkább szóhoz jutni. Maga a kongresszus, a maga teljes egészében és a tagok le nem fogyásáig kimondott határozataiban, egyáltalában nem igazolta a vele szemben táplált aggodalmakat. A higgadtabban gondolkozó többség megmutatta, hogy bár sok nehéz gond nyomta lelkét és igen sok az, a minek megvalósulását óhajtja, mégsem vesztette el fejét, hanem meg tudta fontolni a lehetőségeket, a melyeknek határáig elmehet