Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-01-27 / 4. szám

is, a harmadik egyetemet Debreczenben kérte felállítani. Akár nemzetiségi, akár kulturális szempontból vizsgáljuk is azokat a helyeket, a melyek az egyetemet igénylik, a legelső azok között Debreczen, a melyet mellőzni nem lehet. Csernoch János, az egyetemi magántanárok javadalmazásának rendezését, Hencz Károly a budapesti egyetemi tanárok botrányainak megvizsgálását követelte. E felszólalásokra válaszolva gr. Apponyi miniszter kijelentette, hogy a magántanárok ügyét rendezni fogja; az egyetemi tanárok ügyeibe azonban csak abban az esetben avatkozhatnék bele, lia azok az egyetemi rendtartásba ütköznének. Felszólalt Sághy Gyula előadó is ós méltán kifogásolta, hogy Hencz Károly úgy beszél a budapesti egyetemről, mintha az egyáltalán nem állana feladata magaslatán, hanem minden közintézmény között a legalacsonyabb fokra sülyedt volna alá. Ha vannak bajok, visszaélések, azoknak megszüntetésére törekedni kell; de hogy méltatlan generalizálással nem szolgálunk hasznára a magyar kulturának és egyik legfőbb kultúrintézményünknek, az bizonyos. Dr. Kecskeméthy István, Kolozsvár egyik képviselője, a kolozsvári egyetem néhány tanára ellen intézett támadást utasította vissza. A gimnáziumok tételénél első sorban báró Bánffy Dezső szólalt fel és az egységes nemzeti állam kulturája érdekében az összes gimnáziumok államosítását kivánta. Értjük, hogy miért, hiszen meg is mondta Bánffy. Azért, hogy a nemzetiségi gimnáziumok aknamunkájának vége vettethessék. A mikor azonban ezt megértjük tőle, mint politikustól, egyáltalában nem tudjuk megérteni, mint egyházpolitikustól. Igen sokszor rámutattunk már arra, hogy milyen veszedelme protestáns egyházunknak, lia a politika csak annyiban behurczoltatik is egyházi és iskolai életünkbe, hogy annak ügyei a politika szempontjából mérlegeltetnek. Ennek a veszedelemnek íme itt van egyik klasszikus példája báró Bánffy Dezső követelésében. 0, mint politikus, látja, tudja, hogy az egységes magyar nemzeti kultura megteremtésének milyen áthághatatlan gátjai a nemzetiségi felekezeti középiskolák. S hogy ezek a gátak leromboltassanak, hirdeti az összes , felekezeti gimnáziumok államosítását. A politikus tehát teljesen háttérbe szorítja benne az egyházi vezérembert, s delendumot kiált még a saját egyháza életfentartó intézményeire is. Ezzel a ténnyel még behatóan is foglalkozni kívánunk, a mit e referáda keretében nem tehetünk meg. Most csak annyit jegyzünk meg báró Bánífy kívánságára, hogy ha egyházi vezetőférfiaink eljárásában, a specziális egyházi körben igen gyakran kiütődni és kitörni látjuk a politikust, szeretnénk már egyszer azt is látni, hogy ugyanazok a férfiak, mint politikusok, a politikai téren is megmutatnák magukban az egyházi vezérférfiút! Erezve, hogy báró Bánffy kívánsága milyen jelentőségű, Bredicianu Coriolán nemzetiségi képviselő nyomban tiltakozott is a középiskolák államosítása ellen s védelmébe vette a nemzetiségi gimnáziumokat. Hajdú Frigyes a középiskolai tanárok fizetésrendezését sürgette a Széli-féle javaslat alapján, a prémiumos rendszerrel és az automatikus előléptetéssel. A 17-diki ülésben, a népiskolák tételénél br. Bánffy Dezső a népoktatás államosítását sürgette, ugyanazon okokból, mint a középiskolákét. Felszólalására és követelésére ez alkalommal mi is csak azt jegyezzük meg itt is, mint a mit fentebb megjegyeztünk. Mezöfi Vilmos szoczialista képviselő a hadügyi költségek leszállításával a népoktatási költségek és a tanítói fizetések emelését sürgette, s erre vonatkozólag határozati javaslatot is terjesztett be. A népoktatás államosításának a sürgetése tekintetében csatlakozott hozzá Ajtay Aladár is, míg Simonyi-Semadan Sándor meg a felekezeti iskolákat vette védelmébe és a felekezeti és az állami tanítók fizetésének egyforma rendezését kivánta. Bredicianu Coriolán nemzetiségi ízü és a nemzetiségi népiskolákat védő, Csizmadia Ferencznek a tanítói nyugdíjilletéknek az iskola-fentartók által viselése ellen t szóló, Szmrecsányi Györgynek a tanítók sanyarú helyzetét panaszló és Mrksics Jákó nemzetiségi képviselő beszédei után gróf Apponyi Albert miniszter szólalt fel. Báró Bánffy és elvtársai államosítási törekvéseivel ; szemben a helyes középút megtartását s a nemzeti kultura megteremtésére közreműködő tényezők munkájának és áldozatainak megbecsülését hangsúlyozta. Elismerte, hogy az iskolák felügyeletében fogyatékosság van; de kijelentette, hogy a hiányok lehető megszüntetésére törekszik, s a népoktatásról szóló s általa benyújtandó törvényjavaslatban gondoskodni fog arról, hogy a magyar nemzeti érdekek kellőleg biztosíttassanak. Mezőfi határozati javaslatát, mely az összes iskolák államosítását és a tanítói törzsfizetéseknek 1400 koronában megállapítását kívánja, nem fogadhatja el sem elvi, sem pénzügyi szempontból. ígéri azonban, hogy gondot fordít a tanyai iskolázásra, a napközi tartózkodóhelyek létesítésére ; valamint azt is szeretné megvalósítani, hogy az iskoláztatás teljesen ingyenes legyen és hogy a községek az állami iskolák szervezésénél erejükön felül ne terheltessenek. A tanítóképzés tételénél báró Bánffy Dezső újból az államosítást, Szmrecsányi György pedig a tanítóképzés reformját sürgette. A 17-diki ülésben Polonyi Dezső és Bernáth Béla a testi nevelés nagy fontosságát hangsúlyozták; Simkó József a hazai művészet pártolását, Tutsek József pedig a múzeumok támogatását sürgette. Az egyházak segélyezése tételénél báró Bánffy Dezső tartott nagyobb szabású beszédet, a melyet lapunk más helyén közlünk. Veress József a protestáns papi kongrua megállapításánál tapasztalható visszásságokra mutatott reá, a melyek nem a magyar nemzeti ügynek, hanem a nemzetiségi érdekeknek kedveznek. A néppárt ama véleményével szemben, hogy a kormány által kilátásba helyezett 3 millió újabb segéllyel ki volna elégítve a prot. egyházaknak a 48. XX.-ban biztosított igénye, önérzetesen hangoztatta jogos követeléseink kielégítésének szükséges voltát, s az egyházak segélyezési kulcsaképen az egyházi és iskolai közterhek viselésében való részvétel mértékét ajánlotta. Ugrón Gábor arra a magyar nemzeti szempontból tűrhetetlen tényre mutatott reá, hogy a magyar görögkatholikusok képtelenek hozzájutni a magyar liturgiához, holott a legjelentéktelenebb balkáni népek is megnyerték már nyelvüknek az istentiszteletben való használatát. — Ez bizony szomorú tény, mert százakat, ezreket oláhosítanak el Magyarországon a magyar görögkatholikusok közül az idegen liturgiával; csakhogy nemcsak azt szeretnénk hallani, hogy Ugrón Gábor e tekintetben való panaszait a kultuszminiszterrel szemben juttatja kifejezésre, hanem azt is, ha oda kiáltaná az igazságot a saját egyháza magyar főpapjainak és magának a római pápának is!