Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-09-08 / 36. szám

ó-gyalai lelkész; a csurgói főgimnázium képviselőjévé Vida Károly igazgató ; tanító-képviselőkké Száz Ferencz veszprémi és Végh István vámosladányi tanítók. Püspöki canonica visítatio. Dr. Bartók György erdélyi ref. püspök most tartotta meg a széki egyház­megyében a canonica visitatiot és eközben részt vett szept. 1-én a bálványos váraljai templomszentelésen. Skót vendégek Budapesten. A dunamelléki ref. egyházkerület tavaszi közgyűlése bizottságot küldött ki a végre, hogy a theologiának a Kálvin-téri épületből kihelyezése ügyével kapcsolatban kezdjen tárgyalást az egyesült skót szabad egyház budapesti zsidó misziója bizottságával a misszió Hold-utczai épületének a theologia számára megvétele ügyében. Az egyesült skót szabad egyház zsidó missziójának bizottsága a tárgyalás megej­tésére James Macdonaldot, a skót állami nagypecsét őrét és Dr. Lundei orvost küldötte ki, a kik f. hó 3-án érkez­tek Budapestre. Tiszteletükre a misszió vezetősége, f. hó 4-én este szeretetvendégséget rendezett, a hol külföldi vendégeink szíves ovácziókban részesültek, annyival is inkább, mivel James Macdonald az a derék férfiú, a ki már évek hosszú sora óta összegyüjtögeti az Edinburgba menő magyar theologusok stipendiumát. A szeretetven­dégségen a volt stipendisták közül is többen jelenvol­tak, sokan pedig levélileg üdvözölték nemes patrónu­sukat. Skót hitrokonainkat a legmelegebben üdvözöljük körünkben, s őszintén óhajtjuk, hogy látogatásuk a test­véries jóviszony szilárdítására szolgáljon. Egyházkerületi gyűlés. A tiszáninneni ref. egyház­kerület f. hó 24—25. napjain fogja megtartani közgyű­lését Sárospatakon. Egy pánszláv lelkész büntetése. Több ízben meg­emlékeztünk már Csaplovics Jánosról, az antalfalvi evang. gyülekezet papjáról, a ki, pánszláv érzelmeiből kifolyólag, folytonos mesterkedésekkel és a gyülekezet hasonló érzelmű tagjainak felbujtogatásával meggátolta a magyar nyelvű istentiszteletek tartását. Az egykázkerületi elnök­ség e miatt fegyelmi vizsgálatot rendelt el Csaplovics ellen, a melynek főtárgyalása a mult héten folyt le Antalfalván, báró Ambrózy Béla felügyelő és Kramár Béla esperes elnöklete alatt. A bíróság, a két napig tartó vizsgálat alapján, Csaplovicsot bűnösnek találta és hiva­tala elvesztésére ítélte. A horvát-szavonországi evang. egyház ügyében Ábaffi Miklós esperes nyilatkozatot tett közzé egy Zágrábi lapban, s nyilatkozatában, a melyben a különszakadás szándékát nem czáfolja, azzal védekezik, hogy a határozatot a horvát országos komány felszólítására hozták és hogy elismerik a bán döntési jogát a magyarországi egyetemes egyháztól elszakadás ügyében. Abaffi esperes úr véde­kezését igen különösnek tartjuk. Ha a határozatot a horvát komány felhívására hozták, akkor ilyen felhívást a horvát-szlavonországi ref. gyülekezeteknek is kapniok kellet volna, ilyen felszólításról azonban nincs tudomá­sunk. Hogy pedig ebben a kérdésben a bánnak döntő joga lehetne, arról sem tudunk semmit. Mi úgy tudjuk, hogy ebben az ügyben egyedül csak zsinatnak és az egyetemes gyűlésnek van döntő joga s ezek a forumok bizonyára foglalkozni is fognak ezzel a nagyfontosságú kérdéssel. A pesti evang. egyházmegye f. hó 4-én tartotta meg közgyűlését Kacziány János esperes és Fabinyi Gyula elnöklete alatt., A gyűlés legfontosabb tárgyát az esperesnek és az esperességi felügyelőnek megválasztása képezte. A választásra kiküldött bizottság jelentésének meghallgatása után felbontották az egyes egyházközsé­gek szavazatait, a melyekből kitűnt, hogy esperesnek Kacziány Jánost, esperességi felügyelőnek pedig Fabinyi Gyulát újra megválasztották. Ezután tudomásul vette a közgyűlés az esperes évi jelentését és a zárószámadáso­kat. A pesti magyar egyház új választási szabályzatának tervezetét Morhács lelkész ismertette, a ki különösképen azt kifogásolta, hogy abban a világiak befolyása túlteng. A közgyűlés azonban, többek hozzászólása után, túl­nyomó többséggel jóváhagyta a szabályrendeletet, a mely ily módon már a mostani iskolaévben érvénybe lép. Utána Wolf József lelkész előadásában elfogadták a rendbüntetésről szóló szabályrendeletet, valamint Sommer Gyula lelkész előadásában az alkotmányrevizió tárgya­lása ügyében hozott jelentést. Több egyházmegyei tisztség betöltése s a közgyűlési kiküldöttek megválasztása után a gyűlés véget ért. A gömöri ref. egyházmegye őszi közgyűlése aug. 27-én folyt le Tornaallyán. A gyűlés beiktatta hivatalába a két új tanácsbirót: Diószeghy Dezsőt és Réz Lászlót; ügyésszé pedig dr. Székely József putnoki ügyvédet választotta meg. Megtették az intézkedéseket az új zsinati törvény életbeléptetése és az ezzel kapcsolatban szük­séges választások megejtése iránt. Kerületi képviselőkké, titkos szavazat utján, lelkészi részről Buzi Mártont. Simon Istvánt ós Réthy Andort, világi részről Máriássy Andort, Diószeghy Dezsőt és dr. Székely Józsefet válasz­tották meg. A lelkészi nyugdíjintézeti törvényt illető­leg kimondották, hogy kérni fogják a lelkészi belépési járulékoknak addig leendő felfüggesztését, a míg a kongrua 2400 koronára nem emeltetik vagy legalább is az ötödéves korpótlékok nem folyósíttatnak; továbbá, hogy azoknak az özvegyeknek járulékából, a kiknek férjei az özvegy-árva gyámintézetnek már tagjai voltak, semmi levonás ne történjék ; hogy az özvegyek járuléka 1909-től kezdve 800, az árvák segélye 250 koronában állapítassék meg; hogy azoknak a lelkészcsaládoknak, a melyeknek feje a 6 karencz év alatt halna meg, a befizetett összeg temetési költség vagy végkielégítés czímén utaltassék vissza. Foglalkozott a gyűlés a Sáros­pataki főiskola vitás dolgával is ós egyhangúlag helye­selte az igazgató-tanács azon eljárását, hogy Zoványi Jenőt nem igtatta be igazgatói állásába. Egyházmegyei tanácshiróválasztás. A máramaros­ugocsai ref. egyházmegy, a gr. Teleki Gyula lemondása folytán üresedésbe jutott tanácsbirói székre Marikovszky Menyhért, máramarosszigeti felsőbb leányiskolái igazgatót választotta meg. Harangavatás. Az üllői ref. gyülekezet f. hó 15-én avatja fel és szólaltatja meg a buzgó egyháztagok áldo­zatkészségéből öntetett új harangokat. A gyülekezet ünnepélyén Mády Lajos esperes mond felavató imát, Bárdy Pál hévízgyörki lelkész prédikál, Károssy Gyula vasadi lelkész és Kiss Ödön kunszentmiklósi gimn. tanár úrvacsorát osztanak, Baranyay Károly kisoroszi lelkész keresztel, Máthis Márton szadai lelkész esket, Mócsy Mihály helybeli lelkész pedig a harangok történetét mondja el és az adakozók névsorát olvassa fel. Isten­tisztelet után közebéd lesz. GYÁSZROVAT. Klaar Fülöp, ar budapesti evang. egyház hitoktató­lelkésze, f. hó 1-én Ujverbászon elhunyt. Legyen áldott emlékezete!

Next

/
Oldalképek
Tartalom