Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-07-21 / 29. szám

vágyunk, álmunk, reménységünk. A melyek eddig is összefűztek bennünket Istenországa, hazánk és egymás szeretetében, s a melyek ezután legjobb erőinket, szét­húzást nem ismerő törekvésünket kell hogy képezzék. Magyar református lelkészek! Istennek szent lelke övezzen fel titeket lankadást nem ismerő munkássággal. Mutas­sátok meg, hogy miként kell nagy ideálokért kitartással küzdeni! Gyűljetek össze a magyar haza minden tájé­káról és építgessétek mi Sionunk falait 1 A gyűlésen résztvenni kívánók ebbeli szándékukat, már a kedvezményes vasúti jegy kieszközlése czéljából is, a bizottság elnökével, Morvay Ferencz ref. lelkészszel (Nagyváty, u. p. Szentlőrincz, Baranyam.) közöljék. PÁLYÁZATOK. Pályázati hirdetmény. A kecskeméti ref. jogakadémián a magyar és osztrák magánjog, továbbá a magyar bányajog tanszéke meg­üresedvén, a tanszékre ezennel pályázat hirdettetik. A tanszéken az első félévben a magyar magánjog heti 5 órában, az osztrák magánjog heti 6 órában, a II. félévben a magyar magánjog heti 5 órában, a magyar bányajog heti 2 órában adandó elő, s ezenkívül e félév­ben 3 órában a szaktárgy köréből vett specziális kollégium illetve praktikum vagy szeminárium tartandó. A tanszék javadalmazása — a mennyiben rendes tanárral töltetik be — a kecskeméti ref. egyház pénz­tárából folyósított 3200 korona törzsfizetés, 600 korona lakbér és a hatodik szolgálati évtől ötévenként ismét­lődő és 1000 koronáig emelkedő 200 korona ötödéves korpótlék, valamint a szabályszerű tandíj- és vizsgadíj osztalék. A rendes tanár tagja az országos tanári nyugdíj­intézetnek. Nyugdíjjogosultságát és fizetési kötelezettsé­gét az 1894. évi XXVII. t.-czikk szabályozza. Rendes tanárokul csak oly pályázók választhatók meg, a kik a szaktárgyak valamelyikéből egyetemi magántanári képesítéssel bírnak. A mennyiben ily kép­zettséggel bíró egyének nem pályáznak, a tanszék rend­kívüli tanárral fog betöltetni. Rendkívüli tanárokul választhatók azok, a kik jog­tudori oklevéllel bírnak, kötelesek azonban ezek két év alatt az egyetemi magánképesítést megszerezni. A rend­kívüli tanár a magántanári képesítés megszerzéséig 2400 kor. törzsfizetést és 600 kor. lakpénzt húz. A rendes tanár számára megállapított javadalmazás őt a magántanári képesítéssel ellátó miniszteri intézvény keltét követő hó 1-től illeti; 200 korona ötödéves korpótlékhoz való jogo­sultsága azonban szolgálatbalépése időpontjától kezdve számíttatik. Úgyszintén a szabályszerű tandíj- és vizsga­díj-osztalékra is szolgálatbalépése idejétől van igénye. A más tanintézetnél rendes vagy rendkívüli tanári állásban megszakítás nélkül eltöltött évek úgy a nyugdíj­jogosultság. mint a korpótlék tekintetében teljesen be­számíttatnak. A megüresedett tanszéket a kecskeméti ref. egy­háztanács választás útján tölti be. A megválasztott tanár tanszékét 1907 szeptember hó 10-ig lesz köteles elfog­lalni, s ez időtől kezdve lép a tanszéket megillető java­dalmak élvezetébe. A állásra csak prot. vallású jelöltek pályázhatnak. Pályázni kívánók eddigi tanulmányaikat, minősítésüket, esetleges hivatali alkalmaztatásukat, katonai szolgálatra kötelezettségüket, vagy az alóli mentességüket és rövid életrajzukat feltüntető pályázati kérvényüket, egészségi állapotukat igazoló hatósági orvosi bizonyítvánnyal együtt és pedig ha közszolgálatban állanak, közvetlen felettes hatóságuk útján, különben közvetlenül, 1907. évi aug. hó 4-i g alulírotthoz, mint a jogakadémiai igazgatótanács h. elnökéhez nyújtsák be. Kecskemét, 1907 július 13. Mészáros János, a jogakadémiai igazgató-tanács h. elnöke. Pályázat A felsöbaranyai reform egyházmegyébe kebelezett csarnotai ref. egyház lelkésztanítói állására pályázat hirdettetik. Ez állás a dunamelléki ref. egyházkerület 1896. októberi közgyűlésének 126. sz. végzése által III. osz­tályúnak soroztatott s a lelkészi fizetés a vallás- és köz­okt. miniszter által 1600 koronáig 405 kor. 69 fillérrel kiegészíttetett. A megválasztandó lelkésztanító állását a választás jogerőre emelkedése után azonnal elfoglalni köteles s a mennyiben tanítói oklevéllel nem bírna, egy év alatt azt megszerezni tartozik. A kellőleg felszerelt pályázati kérvények Dányi Gábor felsőbaranyai ref. espereshez Kiscsányba, u. p. Oszró, Baranyam., 1907. aug. 11-ig küldendők. Kúnszentmiklós, 1907. július 5. Baksay Sándor, püspök. KÜLÖNFÉLÉK. Tavaszi gyógyítások. Az életet ébresztő tavasz meleg napsugaraival földünk minden élő szervezetére hihetetlen hatással van. Életet ad és életet vesz! Dtóbbit sok beteg embertársunk szomorú kimúlása bizonyítja, a kik áldozatai a márcziusi nagy ébredésnek. Mert a tavasz melege nemcsak a test élettani sejtjeit szaporítja, hanem ilyenkor a testet emésztő kóros sejtek is rohamosan fej­lődnek és pusztítják a szervezetet. Ez okból ép tavasz­kor szorul az emberi test leginkább az orvosi tudomány támogatására, mely hivatva volna ellenálló-képességét öregbíteni a kóros folyamatok rohamos fejlődését vagy egészen megakadályozni, vagy legalább körülhatárolni, visszaszorítani. A most uralkodó gyógyirányok között ezen hivatást legtökéletesebben teljesíti dr. Kovács J. fővárosi orvos új gyógymódja, a vérgyógyítás, Hemopatia. Ezen gyógymód kizárólagosan a vér vegyi tisztítását, a vérkeringés rendezését és új élettani tökéletes vérképződést

Next

/
Oldalképek
Tartalom