Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-07-21 / 29. szám

II. Sz. Virágh Mihály — Ráday Gedeonhoz * Tekintetes Ur! Bizodalmas Nagy Érdemű Fautor Uram! Midőn 24. Xbr. 1758. Tekintetes Darvas Josef Urnák, Nagy érdemű Fő Curátor Uramnak levelét venném; abban megíratott bizonyos dolgok között igy informáltattam; hogy az Filialis Ecclésiáink dolgában: nem külömben asszú szőlő borokk; mint honorariumokk vételekben s' fel szállíttatásokban lett költekezésben az repartitio szerént reánk esett 233 „— két száz harminczhárom Rhén. forintokat kiszámlálván, az Úrhoz Kgldhez küldeném, mely informatiónak engedelmeskedvén, az említett summát márjás és peták pénzekből elkészítettem, és imé az Urnák Kgldk küldöttem, hogy hűséges kezek által az Úr Dolyanban T: N. Vzlő Darvas Jósef Urk kezében adatni fogja. Melyre én is mély alázatossággal kérem az Urat, hogy ebben nékem assistálni, és a' dolgot czéllyára bocsáttani méltóztassék lészen ezen dolog Isten dicsősségére, és az Urnák Kgldnek Isten s' emberek előtt való kedvességére. Igen szeretném, ha az szekszárdi árva Reform. Ecclesiának az Úr előtt is repraesentáltatott sorsárul valamiben informáltathatnám. Reliquum : Midőn az Tekéntetes Urat kegyességgel tündöklő Uri Famíliájával edgyütt, ez ujj esztendőben az Isteni kegyelem által való meg ujjitásra az én Istenemnek ajánlanám, magamat ismét az Urnák szives szeretetében lekötném, vagyok Kún Sz. Miklóson 18. Januarii 1759. Tekéntetes N:Vzlő Urk Kgldnek igaz jó akarója Virágh Mihály D. M. superintendens m. k. Közli: Molnár János, erzsébetfalvai ref. lelkész. BELFÖLD. Naplójegyzetek. — Emlékezés a M. P. I. T. hajdúböszörményi vándorgyűlésére. — III. A templomi ünnepély végeztével a vármegye ünnepe következett, a városháza nagytermében tartott vármegyei díszgyüléssel. A nap égetően sütött s az ezernyi nép várván-várta már, hogy ő is lásson és halljon valamit. Mintegy félóra múlva felvonultak végre a hivatalosak a szobor előtti emelvényre. A közönség egyik, kiválasztott része az, elzárt térségen belől elhelyezett padsorokban, * Boríték, s így czímezés, nincs. Abból a körülményből kiindulva, hogy Virághnak Darvashoz szóló leveleit mindenkor Ráday inviálta, a levelet Rádayhoz intézettnek kell tekintenünk. M. J. a másik, nagyobb része a korlátokon kivül állva, bizonyos izgalommal leste, hogy mi fog történni. A vármegye főispánja, Veszprémy Zoltán szólt először, üdvözölvén e nagy nemzeti ünnepen egybesereglett közönséget. Erre három hajdúváros egyesült dalárdáinak magasan szárnyaló dala hangzik fel. Utána Balthazár Dezső esperes, kinek az ünnepségek rendezésében kiváló része volt, állott fel teljes papi díszben s tartotta meg ünnepi beszédét. A kissé távolabb állók nem sokat értettek a szép, magvas beszédből: csak azt látták, hogy egyszer csak lehull a lepel a szoborról s a Holló Barnabás művészi ihletének gyönyörű alkotása ott ragyog a forró nap verőfényében . . . Ezer meg ezer ajkról harsant fel az éljen s az egyhangú dicséret: igazán szép szobor! Az emelkedett hangulatot csak még jobban fokozza Benedek Jánosnak, az ismert jeles írónak s a böszörményiek országgyűlési képviselőjének, messzire hallható s roppant lelkes hangon előadott gyönyörű ódája, melynek csaknem minden versszakánál meg-megújult a sokaság riadó éljenzése. Kovácsy Gyula alispán és Somossy Béla polgármester tetszéssel fogadott beszédeik után az egyesült dalárdák a nemzeti imát intonálták s valóban megható volt, midőn födetlen fővel ezer és ezer ajk énekelte a dalosokkal együtt: Isten áldd meg a magyart!... Nem kevésbbé érdekes volt a temérdek koszorú elhelyezése a szobor talapzatára. Első sorban Justh Gyula tette le a nemzet nevében a képviselőház, utána Darányi Ignácz miniszter a magyar királyi kormány koszorúját. Mindketten, valamint az utánok következők is, pár tartalmas szóból álló beszédet mondottak, mit a közönség egyenkint megéljenzett s úgy tették le koszorújokat. Ilyenformán ez az aktus meglehetős hosszasan tartott, mert — dicsérettel legyen mondva — az országnak igen sok törvényhatósága, a protestáns egyházaknak csaknem mindenik főiskolája és számos kulturális s társadalm egyesület rótta le ilyen módon a nagy szabadsághős emléke iránti hódolatát. Minden zavaró inczidens nélkül, emelkedett hangulatban, szépen, méltóságteljesen folyt le ez a nagy nemzeti ünnep, a mely után, ősi magyar szokás szerint természetesen elmaradhatatlan volt a magnum áldomás. A vasútállomás melletti népkertben a nép ezrei számára főztek, a városháza udvarán felállított sátorban pedig a fővárosi vendégeket és vidéki küldöttségeket, valamint az irodalmi társaság és az értekezlet tagjait látta vendégeiül Hajdúböszörmény város áldozatkészsége. De sajnos, mind a nép mulatságát, mind az urak bankettjét hirtelen kerekedett eső, mely lassanként valóságos felhőszakadássá vált, zavarta meg s mosta el a szó szoros értelmében. A sátor fedele nem nyújthatott kellő biztosságot a bankettezőknek, kik eleinte kifeszített esernyőik alatt próbálták megvédeni drága díszruhájokat, no meg menteni a dúsnak ígérkező ebéd ételfogásaiból is azt, a mit lehetett. Ám az egyre nagyobb erővel meg-megzúduló záporeső felülről is, alulról is elárasztván minden talpalatnyi helyet,