Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)
1907-07-21 / 29. szám
Most a nyugdíjintézetnek kötelezett tagja lesz s tartozik 23% belépési járulékot 4%-os kamatjával együtt fizetni s öt évig 372%-os tagdíjat. A belépési járulék összege 460 korona a 23%-ban s 460 korona a 4°/0 -ban 25 évre visszamenőleg, vagyis 920 korona. Az évi tagdíj pedig a 3'5°/0 ban: 70 korona, a mely 5 éven 350 koronát jelent s így ennek a lelkésztársunknak a belépési s 5 évi tagdíj járuléka: 1270 korona. Fizeti ezt a tartozását, mondjuk 1908-ban, mint első ötödrész-évében, kifizetvén az 1270 kor. első ötödét, vagyis 254 koronát, a mely után marad a tartozás 1016 korona. A második ötödrészt is kifizeti, vagyis ismét fizet 254 koronát, a mely után a tartozás 762 korona marad. Ámde ekkor, a mikor ez megtörtént, kidől a férfiú s a 19. szakasz második kikezdése szerint ezt a 762 koronát az özvegy 2 év alatt egyenlő részletben tartozik kifizetni, illetőleg ezt egyenesen levonják évjáradékából s a helyzete a lehető legkétségbeejtőbb, a legnyomorúságosabb lesz, mert íme az 1910-ik s az 1911-ik évben ez lesz a kegyetlen számtani s még kegyetlenebb való állapot: 500 koronából fizet 331-et, marad tehát 169 koronája s a második esztendőre is ugyanennyi! Sőt ha az időközi kamatot is számítjuk, a minthogy számítani is kell, bizony ez az 1910. és 1911. évi járadéka az özvegynek nem lesz több 120—130 koronánál, a mely hogy egy özvegy papnénak elég volna s elég tartozik lenni, ezt csak azok állíthatják, a kiknek nincs szívok s emberi érzést nem hordoznak keblökben. Ez az egyetlen példa is elegendő arra, hogy minden nemes érzésű ember rögtön így szóljon: ez nem maradhat így, ezt az első lépésnél meg kell szüntetni, mert egyetlen özvegy papnét sem szabad ezzel a legkegyetlenebb paragrafussal sújtani, hogy az özvegyek épen úgy bírálandók el, mint az árvák, a kikről ugyanez a szakasz a harmadik kikezdésben egészen emberiesen gondoskodik, kimondván, hogy „az árvák . . . tekintet nélkül a néhai atyjuk által teljesített befizetésre, árvaságra jutásuk után azonnal . . . neveltetési . . . segélyben részesűtetnekí í . Az özvegyek és árvák helyzete egyaránt keserves, siralmas, könyörületet, parancsoló. Azért ellenmondás nélkül és a legkisebb ellenvetésnek a félretevésével is föltétlenül kimondandó, hogy „az özvegyek épen úgy, mint az árvák, tekintet nélkül a teljesített befizetésre, az évjáradékban azonnal részesülnek. Ezt parancsolja maga az özvegyi állapot, ezt az emberi érzés, ezt a gyámintézetnek eddigi állapota, ezt az, hogy a nyugdíjintézetnek az özvegygyei szemben semminemű kötelezettsége nincs, mert ha volna, . em gyámintézeti évjáradékot adna, hanem olyan ny ^gdíjintézetit, a mely legalább a 600 koronát biztosítaná 1200 kor. fizetés után! A kinek szíve meg tud indulni az özvegyek keserves állapotán, az ne késsék ezt a legkegyetlenebb paragrafust megszüntetni s olyanná tenni, hogy abban a könyörtilet és humanizmus foglaljon helyet, s mely a számtani mérleget sem érinti semmiféle alakban sem. Az alsóborsodi lelkészeknek hivatalos úton is előkerülő ily szellemű indítványát ajánlom minden lelkésztársam figyelmébe, mindenekfölött pedig szíve nemes érzéseibe s vonzalmába. Ajánlom az ifjú lelkésztársak érdekében is, a kik a 33% és az 5 évi 33l /2 °/o fizetési kötelezettséggel korai kidőlésitk esetén épen olyan keserves állapotban hagyják özvegyeiket, mint a 25 — 30 éves szolgálati idővel rendelkezők. Már pedig a hol sem az ifjak, sem az öregek nem nyernek semminemű könnyebbülést, ott a változtatást minden körülmények között meg kell teremteni! / Dr. Tüdős István. A prot. érzület lazulása. Senki sem tagadhatja, hiszen mindnyájan tudjuk, hogy protestáns egyházunk nagy és nehéz bajokkal küzd. Van ezek közt olyan, a mely intézmények helytelen voltában leli magyarázatát; a másiknak egy-egy ósdi és elavult szokás a szemmel látható oka; nem egy — fájdalom — áldatlan személyes ellenségeskedésnek a következménye. Mindezek az egészséges fejlődést nagyban akadályozzák ugyan, de okos körültekintéssel korszerű szellemi felvilágosultsággal, békés megértéssel gyógyíthatók, vagy legalább is a javulás útjára téríthetők. Sokkal szomorúbb ezeknél az a baj, a melyet minden figyelmes szemlélő az emberek nemtörődömségnek tetsző közönyösségében észlelhet. A nagy gondoktól való elfásultságban vagy korunk jellemző léhaságában van-e az ok, nem tudjuk. De mintha nem volna ma elég érzékünk még a külső ellenségek jelentőségének mérlegeléséhez sem, nemhogy belső sebeink nehéz veszedelmét fel tudnók fogni teljesen. Csak egy esetet vegyünk az előbbiek közül. A közélet tisztítását czélzó és nap-nap után emlegetett tervekben minket tekintetbe nem vesznek azok, a kik e tervek megvalósításánál a vezetőszerepre vannak hivatva már állásuknál fogva is. Minduntalan halljuk emlegetni, hogy erős katholikus szellemre, valami jó katholikus hírlapra van szükség. De soha nem szerepel itt a keresztyén jelző. Sokkal nagyobb lekicsinylése ez a mi protestáns egyházunknak, mint első tekintetre látszik. Úgy tüntetik fel a dolgot, mintha tiszta közerkölcsöket csak az ő elveik létesíthetnének és a mi puritán egyszerűségünk-
