Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-07-14 / 28. szám

11 elein beszél a multak cselekedetéire!. Mennyi fájö emlék van ott, a mely mind a pápás intoleranczia szomorú folyománya! És ahogy a múltnak nagy megpróbáltatásai csak fokozták kitartásunkat, úgy ma sem riadunk vissza az olyan tűszúrásoktól, a melyekkel ingerelni akarnak bennünket. Tán nem is ingerelni, hanem megragadni minden alkalmat, a mely a jezsuita logika előtt alkal­mas kapaszkodó pont a mi ismeretes szabadelvüségünk és türelmességünk jó hírének befeketítésére. Hát ne felejtse a „Magyar Állam", hogy az ilyen dolgok a mi hitünknek és pedig nem pápás, hanem evangéliomi hitünknek rendíthetetlen erősségéből folynak. Az evan­gélioin világosságát és annak minden boldogságát ismerő édes szülötteit anyaszentegyházunknak nem tudjuk csak oly könnyen odaadni a Krisztus tanítását ,, bilincsekbe verő hierarchiának és ennek bármi néven nevezendő szolgai közegeinek. Mi ilyen vallástételt akarunk egykoron tenni: íme egy sem is el nem veszett azokból, a kiket nekünk adtál! A „Magyar Állam"-nak pedig a türelem, szeretet és józanság minden erejével ajánljuk, hogy ne gyűlölettói és vad fanatizmustól vészesen duzzadó haszon­talan, régi vagy űj könyvekből merítse fegyvereit, ha­nem vegye elő a róm. kath. egyházban még ma is lelánczolt bibliát, az majd megtanítja őt az igazság lelkének ismeretére és a lélek cselekedeteire. A pécsi ref. templom 1907. július 28-án tartandó felszentelő szertartásának sorrendje : Gyülekezeti ének a harangozás alatt: LXXXIY: 1., 5., 6, 223. dics, 1., 2., 3., 4., 5., 6. Kezdő ének. 74. dics. 1. Rendes ének. 234. dics. 1—2. Felszentelő imát mond Dányi Gábor, a felső-baranyai ref. egyházmegye esperese. Karének. Előadja a „Pécsi Dalárda". Felszentelő egyházi beszédet tart Baksay Sándor, a dunamelléki ref. egyházkerület püspöke. Gyülekezet éneke. CXXI1. zsolt. 3- v. Keresz­telést végzi Lukácsy Imre, diósviszlói ref. lelkész. Karének. Előadja a „Pécsi Dalárda". Gyülekezeti ének. 234-dics. 3. v. Ezen éneklés alatt azok, kik az Úrvacsora-osztás alatt nem kívánnak jelen lenni, eltávozhatnak. Ui vacsora­osztás. Az ágendát tartja és kenyeret oszt Morvay Ferencz, nagyvátyi ref. lelkész. A bort osztja Zeke Lajos, siklósi ref. lelkész. Úrvacsora utáni ének. 116. dics. 5. Bezáró imát és áldást mond Nyáry Pál, a pécsi gyüle­kezet lelkésze. Végének. XC. zsolt. 1. Délután fél 4 órakor tartandó istentiszteleten prédikál: Csúthy László, rózsafai ref. lelkész. ISKOLA. Értesítés a budapesti ref. theol. akadémiáról. 1. Az akadémia igazgatója Bilkei Pap István. Minden­nemű hivatalos megkeresések hozzá intézendők (Buda­pest, IX., Kálvin-tér 7. sz.). 2. A II. évet végzett növendékek a theologiai alap­vizsgálatot folyó évi szeptember 11-én tartoznak letenni. Jelentkezzenek szeptember 10-ig az igazgatóságnál. Akik a vizsgát le nem teszik, a III. évre fel nem vehetők, bennlakásban és más iskolai jótéteményben nem része­síthetők. 3. A jövő iskolai év szeptember 14-én nyittatik meg; az előadások szeptember 16-án veszik kezdetüket; A beiratkozás és anyakönyvezés szeptember 12-én és 13-án végzendő el; a konviktusi kosztozás szeptember 15-én délben nyílik meg. Előzőleg szeptember 7—94g pótló kollokviumok, 10-én pedig pótló vizsgák lesznek. A ki bármely okból nyilvános vizsgálatra nem állott az elmúlt tanév végén, szeptember 9 ig pótló kollokviumot, 10-én pedig pótló vizsgát tenni köteles. A ki kollokviumát szeptember 9-ig rendbe nem hozza s vizsgát nem tesz, az az egyházker. 1903. évi közgyűlésének 68. sz. jegyző­könyvi határozata értelmében osztályismétlésra utasíttatik, és pedig olyképen, hogy ha az illető exmisszióban volt, abból visszahivatik és az osztályt az intézetben köteles ismételni. Az indokolatlanul elmaradottak tantárgyanként 5 koronát tartoznak az ifj. segélyegyesület pénztárába befizetni. 4. Az újonnan felvett növendékek az anyakönyve­zésért 4 koronát, a tanári nyugdíjintézetre 6 koronát, az indexért 1 koronát, az önképzőkörre 4 koronát, a segélyző egyesületre 2 koronát, a törvénykönyvért 20 fillért, összesen : 17 korona 20 fillért kötelesek fizetni az igaz­gatónál. A régi növendékek az anyakönyvezésért, indexért és törvénykönyvért ujabb díjat nem fizetnek. Tandíj semminemű nincs az akadémián. A növendékek kötelesek az önsegélyző egyesület által kiadott s évfolyamaikon szükséges kompendiumokat megvenni, a miért is figyel­meztetjük a növendékeket, hogy használt kompendiumokat ne vásároljanak. 5. Felvételért és a jótéteményekért való folyamod­ványok aug. 20-ig küldendők be az igazgatóhoz. A folya­modványokhoz érettségi, orvosi bizonyítvány és kereszt­levél melléklendő. A felvételt illetőleg különösen figyel­mébe ajánljuk a folyamodóknak az egyházker. közgyűlés 1903. évi 68. sz. jegyzőkönyvi határozatát, a mely szerint az intézetben végzett növendékek kötelezve vannak azokat a szolgálati éveket, a melyeket az egyházi törvény a lelkésszé választhatás jogának megszerzését illetőleg előír, egyházkerületünkben eltölteni. É szolgálati évek eltöltése előtt senki sem nyerhet elbocsátó levelet más egyházkerületben leendő Szolgálatra. A régi növendékek aug. 20-ig szintén kötelesek bejelenteni, hogy a jövő tanévben is hallgatói kívánnak lenni az intézetnek. A ki a kitűzött határidőre nem jelentkezik, úgy tekintetik, mint a ki eltávozott az intézetből, s helyére más fog felvétetni. 6. Az akadémia rendes növendékei, a mennyiben a hely engedi, az internátusban ingyen lakást, fűtést, kiszolgálást és ünnepi legácziót kapnak ; a konviktusban pedig annyi jótéteményt, a mennyit a létszám megenged és a konviktusi pénztár megbír. A konviktusi egész díj az 1906/7. iskolai évben 38 korona volt, s kaptak érte a növendékek délben 3, este 1 tál ételt. A növendékek a rájok eső kosztpénzt a hónap öt első napján előre kötelesek befizetni az igazgatónál. 7. A bennlakó növendékek ágyneműről, annak és fehérneműjöknek mosatásáról magok tartoznak gondos­kodni. 8. Az internátusban fürdőszoba van, a melyet ingyen használhatnak az akadémia rendes növendékei. Budapest, 1907. június hó. Az igazgatóság. A budapesti skót misszió leányintézetébe leendő felvételért július 15-ig kell folyamodni. A folyamod­ványok Burgess Edith czímére küldendők Budapest, V., Hold-utcza 17. sz. alá. Bölcsészeti tanszék betöltése a sárospataki fő­iskolán. A dr. Székely György budapesti polg. iskolai tanítóképzőhöz való kineveztetésével megürült filozófiai tanszék betöltésére nézve a főiskolai igazgató-tanács dr. Kácz Lajos ottani gimnáziumi vallástanárt ajánlja pályá­zat mellőzésével megválasztatni. Erthetetlenség. Csak nem régen adtunk hírt olvasó­inknak egy iskolai intézkedésről, a hol a felügyelőség az elengedhetetlen szempontok és rendelkezések mellő­zésével, nagyon is érthetetlenül járt el. Most ismét a

Next

/
Oldalképek
Tartalom