Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)
1907-07-14 / 28. szám
részéről csatlakozik a mozgalomhoz, felhívja az egyházmegye lelkészi karát a f. évi szept. 18-án Budapesten tartandó alakuló kongresszuson való részvételre és az egyesületbe belépésre, s végül, hogy jegyzőkönyve útján felterjeszti ezt az ügyet az egyházmegye közgyűlésére is és kéri annak hivatalos, pártoló állásfoglalását. A tárgysorozat ezzel ki is merült. Biczó Pál kosdi lelkész hálaadó imádságával, majd a 137. dics. 6-dik versének s végül a Himnusznak elóneklésével rekesztettük be tanácskozásunkat. Utána pedig következett a lelkészi lakáson a, mind vendégszeretetben, mind a fogások számában, magyaros közebéd, a melyen természetesen nem hiányoztak a felköszöntők sem. Ezekről azonban, bár volna több, a melyről érdemes volna megemlékezni, nem akarok szólani, nehogy hosszúra nyúljék a referáda. Zárom tehát azzal, hogy virágoztassa az ég a hévízgyörki kis egyházat, éltesse ennek buzgó lelkipásztorát, a kálvinista papságot pedig, a buzgó világi elemmel együtt, forrassza össze az a szeretet és egyetértés, a mely a hévízgyörki értekezleten megnyilatkozott. H. I. Naplójegyzetek. — Emlékezés a M. P. I. T. hajdúböszörményi vándorgyűlésére. — H. Szöts Farkas titkári jelentéséből, mint szomorúan ismerős hang, most is felhangzott a panasz a rendkívül felszaporodott tagdíjhátralékok miatt. A választmány ugyan tőle telhetőleg próbálja orvosolni e már komikussá vált bajt, de hogy fog-e neki sikerülni, ahhoz kétség fér. Mert a manapság annyira megnehezült életviszonyok között szinte nem is csoda, ha sokan nem bírnak kötelezettségüknek eleget tenni. Mindamellett nem tagadom, engem nagyon lehangolólag érint, hogy e magas értelmi s erkölcsi színvonalon álló társaság tagjai közt is lehetnek oly laza lelkiismerettel bírók, hogy önként vállalt kötelmeik lerovására még csak nem is gondolnak. S a másik, a mi ugyancsak fájdalmasan esik lelkemnek : Társaságunk tagjainak még mindig alacsony létszáma. Vegyük ki ezeket a fizetni nem akaró s így csak numeráló, de valóságos tagoknak nem tekinthető egyéneket az összes létszámból: s megdöbbenéssel látjuk, hogy aránylag mily kevesen érdeklődnek ezen nagy czélok valósítására hivatott közös protestáns intézményünk, a M. P. I. T. iránt. Nos hát, ha fel nem ébredünk a közöny álmából s nagyobb odaadással nem támogatjuk, hanem hanyatlani engedjük e nagyfontosságú egyesületünket : bizony-bizony méltatlan utódai leszünk az általunk most annyira ünnepelt hitbuzgó őseinknek, s dicsőség helyett csak szégyent fogunk hozni arra a protestantizmusra, a melynek ügyéért a hitvédő Bocskay és kurucz hajdúi három századdal előbb vért s életet áldozának. S aztán, az igazat megvallva, mi abban az édes hitben voltunk, hogy egy Bocskay István szobrának a leleplezésével kapcsolatosan tartott vándorgyűlésünkön mind együtt lesz úgyszólván az egész magyar protestáns Sión, fő-fő őrállóival és vezéreivel, az összes püspökökkel és főgondnokokkal s kerületi felügyelőkkel egyetemben . . . Bizony, sajnosan esett tapasztalnunk, hogy tíz püspökünk közül csak egyetlenegy: Antal Gábor, ugyanannyi főgondnokunk s kerületi felügyelőnk közül mindössze ketten : gróf Dégenfeld József és Zsilinszky Mihály tisztelték meg jelenlétükkel idei vándorgyűlésünket, s hogy rajtok kivül a protestáns egyház örök hálájára érdemes Bocskay István szobránál is egyházunk nagyjai közül még csak a dunamelléki egyházkerület főgondnoka: Darányi Ignácz földmívelésügyi miniszter rótta le a hála és kegyelet adóját, voltaképen ő sem az anyaszentegyház, hanem a királyi kormány képviseletében. S espereseink, egyházmegyei gondnokaink s felügyelőink is — bár elég szép számmal voltak jelen, — a Bocskayünnepségek keretében épen nem érvényesültek. Azaz nem domborodott ki kellőképen ez ünnepélyeknek kiválóan protestáns egyházi jellege, a mi elérhető lett volna pl. az által, ha espereseink s gondnokaink vezérlete alatt papjaink százai ünnepi díszbe öltözve s zárt sorokban vonultak volna fel. Bezzeg, a pápás egyház kitűnően ért ahhoz, hogy minden alkalommal, még a polgári s nemzeti ünnepélyeken is, előtérbe nyomuljon s ezzel domináló voltát a köz- s társadalmi élet összes nyilvánulásaiban folyton-folyvást éreztesse. • * A közgyűléssel egyidejűleg a tiszántúli egyházkerület egyházi értekezlete a főgimnázium nagytermében gyűlésezett. Sokan voltunk, kik oda is el szerettünk volna menni; de talán még számosabban voltak olyanok, kiknek nehezükre esett, hogy az egyidejű gyűléstartás miatt az irodalmi társaság közgyűlésén részt nem vehettek. De siettek is tiszántúli kollégáink röviden végezni, úgy hogy közgyűlésünk végére ők is átjöhettek a közeli főgimnázium épületéből mihozzánk, s ők is segítettek nekünk megéljenezni új elnökeinket: Antal Gábort és Zsilinszky Mihályt s a helyökbe választott alelnököket: Baksay Sándor és gróf Tisza István urakat. E választáshoz részünkről csak gratulálni tudunk s a legszebb reményeket fűzzük régi és új vezéreink jövendő működéséhez . . . Megtartottuk betegeskedő s leniondani akart titkárunkat, SzÖts Farkast is, azon a fontos helyen, a a melyet évek során át annyi buzgósággal ós lelkiismeretes munkássággal töltött be. Majd a közgyűlés végeztével a szokásos ismerkedési estélyre mentünk; a melyen jól esett viszont látnunk és szeretettel ölelnünk a talán rég nem látott kedves kollégáinkat, barátainkat. De persze, az ismerkedés ós találkozás kissé nehezen ment a több száz főből álló nagy sokadalomban . . . Hogy kik voltunk együtt, sajnálom, hogy ezúttal nincs módomban egyenkint megnevezni. De néhányat — a hűséges vándorapostolok leghívebbjét — mégis fel kell említenem. A legutóbbi ismerkedési estélyen, Sopronban, még heten voltunk, a kik egyetlenegy vándorgyűlésről sem maradtunk el. E hetes szám, fájdalom, most már ötre olvadt le. Hegedűs Sándor és Stromp László sorainkból kidőltek s csak ötünknek engedte meg az isteni kegyelem, hogy a tizedik vándorgyűlésen is részt vehessünk és egymással találkozhassunk. Ezek a következők: Szőts Farkas, Masznyik Endre, Földváry László, Varga László s e sorok írója. Püspökeink közül, mint említém, ezúttal csak Antal Gábor jött el. Az esperesi karból mint legbuzgóbbakat: Sütő Kálmán, Szikszay Zoltán, Görömbei Péter, Kiss József és Handl Vilmos espereseket emelem ki. Szépen voltak képviselve a theol. akadémiák. Debreczenből ott volt az egész tanári kar: Balogh Ferencz, Csiky Lajos, dr. Erdős József, Sass Béla ós Erőss Lajos. Debreczenből ezeken kivül tömérdek sokan jöttek még el: tanárok, egyháziak és világiak, férfiak és nők vegyesen. A sárospataki theologiát Zoványi Jenő, a kolozsvárit dr. Kecske-