Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-07-14 / 28. szám

hitével mind magasabbra és magasabbra, hogy lelkem szárnyain az örök, végtelen világba emelkedjem ... Tarts meg engemet ott én Istenem ! A káté 70 lapra terjed, s szól a hitről, a törvény­ről, az imádságról, a szentségekről; a függelékben imádságok vannak. A kátét nem merem ajánlani, mert meggyőződésem, hogy az ajánlat nélkül is megtalálja az utat minden kálvinista családhoz, mely mint a nagy Kálvinnak lelke által egyesített, egységes család, lábaihoz ül, mint én, hogy lelkének fényét, szívének értünk buzgó szere­tetét az ő könyvéből érezze ! A másik füzet, szintén Czeglédi Sándor fordításá­ban : „Az egyház reformálásának szükségességéről". Ára 80 fillér. Kálvin e könyvét, melyet 1543-ban írt, a követ­kező szavakkal terjeszti V. Károlyhoz : „A leglegyőz­hetetlenebb császárhoz, V. Károlyhoz, a nagytekintélyű fejedelmekhez s a más rendekhez, kik most Speyerben birodalmi gyűlést tartanak Alázatos buzdítás, hogy az egyház kelyreállításának gondját komolyan vegyék föl. Mindazok nevében, kik Krisztus uralma alá vágyódnak, írta: Kálvin János. Az igazság ereje, mellyel a reformáczió ellenségeit meggyőzni akarja, s az a rettenthetlen bátorság, mellyel az igazságot a fejedelmek szeme elé állítja, az egyház­nak romlottsága, az emberek tévelygése, s az evangéliom világosságának helyreállítása, oly erővel vonulnak el szemeink előtt, hogy látjuk és érezzük azt a nagy küz­delmet, melyet Kálvin az ő Krisztusáért megkezdett, s melyet Isten segedelmével mindenáron diadalra akar segíteni. Kálvin minden könyve foglalja el méltó helyét könyves polczainkon, s a belőle kisugárzó erő töltse be minden magyar kálvinista lelkét! Keresztesi Samu. BELFÖLD. A pesti ref. egyházmegye értekezlete. Tavaly a budaőrsi kamara-erdő hűvös lombjai között fekvő s a Nagypénteki Társaság által fentartott „Erzsébet Szeretetház", az idén a kies Galga-völgyben épült s akáczok és gyümölcsfák által beárnyékolt Héyízgyörk látta vendégeül a pesti ref. egyházmegye lelkészi értekezletét. Hévízgyörk egyike az egyházmegye legkisebb gyüle­kezeteinek. Maga az egész falu sem nagy s ha hozzá­vesszük még,-hogy ez a kis község is három: református, evangélikus és róm. kath. egyház között oszlik meg népességében, a melynek talán a legcsekélyebb része tartozik a ref. egyház kötelékébe, valóban felvetődhetett némelyek lelkében az, a helybeli lelkész által is felemlí­tett gondolat, hogy vájjon nem volt-e merész dolog, hogy épen ez a kis gyülekezet, illetve annak lelkipásztora hívta meg vendégéül az egyházmegyei lelkészi értekez­letet? Erre a kérdésre azonban igen helyesen adta meg a feleletet a kis gyülekezet lelkipásztora, a mikor ki­jelentette, hogy a meghívásnak egyik fő indító oka épen az volt, hogy a nagyobb, népesebb gyülekezetek lelki­pásztorai hadd lássák, miként élnek a perifériákon, a felekezeti határokon élő kis gyülekezetek és minő mun­kát fejtenek ki önfentartásuk érdekében. Ebben a tekintetben valóban tanulságos lehetett a hévízgyörki értekezlet. Legelső sorban is csinos parókhia köszöntötte a megjelenteket. A parókhia udvarán virágos kert, továbbad a kertben szép fejlődésnek indult fiatal gyümölcsfák, lombos szőlőlugas, dolgos méhek által körül­rajzott méhes, rendben, tisztán álló gazdasági udvar, mind arra mutattak, hogy a ki abban a parókhiában él, a rendnek, a csinosságnak embere, a természet kedve­lője s mint ilyen, nem lehet rossz pásztora a keze alá adatott kicsiny nyájnak sem. S hogy nem rossz pásztora, annak legékesebb bizonysága az a csinosan renovált kicsiny templom, újonnan épített tornyával, a mely ugyan­csak a parókhia udvarán állva, hivogatólag tárta fel a megjelentek előtt ajtaját. Mily nagy változás ment itt végbe az utóbbi 10—12 esztendő alatt! Ezt csak azok tudják megmondani, a kik ismerték a régi rozzant parókhiát, a fatornyos, düledező templomocskát, a bozóttal felvert parokhiális és gazda­sági udvart és az elárvult, erőtelen kis gyülekezetet. Hogy miként jutott ez a kicsiny, a kálvinista felekezeti határon más felekezetek között élő gyülekezet ilyen el­árvult állapotra, — ne keressük. Elégedjünk meg azzal, hogy az utóbbi időben adott a Gondviselés ennek a gyülekezetnek két olyan lelkipásztort, a kiknek buzgó­sága nemcsak összeszedegette a szétszórt csontokat, de azokba az Úrnak lelke által életet is lehelt. Keresztesi Samu, újabban Bárcly Pál lelkipásztorsága alatt eltűnt a régi, elszomorító kép s helyét a szerény, de édes boldogság képe foglalta el. A szétszórt csontok valóban megelevenedtek, az új generáczió munkához fogott, hű­séges lelkipásztorai vezetése alatt és jóltevői támogatá­sával és nem csak a romokat, a bozótot távolította el, hanem épített, díszített is, oly mértékben és olyan ered­ménnyel, hogy annak látása csak örömmel töltheti el a mult szomorú képét is ismerő lelkeket. Hévízgyörkön valóban tanulságot meríthettünk arra nézve, hogy miként kell élnie, dolgoznia egy kis, maroknyi gyülekezetnek, s miként kell élnie és munkálkodnia egy ilyen maroknyi gyülekezet lelkipásztorának. Vajha ezt a tanulságot elvonták volna a nagyobb, erősebb, kevesebb küzdelemmel élő gyülekezetek jelenvolt pásztorai is I Akkor az esztendők multa nem a romokat szaporítaná, hanem az újabb fejlődés és a fokozatos virágzás mutatója lenne az egész pesti ref. egyházmegyében! Mindez nem tartozott szorosan a tárgyra. S ha velők mégis ennyit foglalkoztam, részben azért tettem,.

Next

/
Oldalképek
Tartalom