Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-06-30 / 26. szám

napi sajtó hasábjain, s hogy a r. kath. egyház ilyen néven is képes még mindig úgy szerepelni, mintha a magyar államnak hivatalos, uralkodó egyháza volna. Hasonló szervezettségét látjuk a sajtónak a szoczialisták táborában is. Napilapjaik, szaklapjaik, tudományos és népies iróik mind csak czéljaik szolgálatában állanak s ebben a szolgálatban nincs széthúzás, hanem egység és erő. Mi, protestánsok, ezen a téren is teljesen szervezetlenül állunk. Nemcsak hogy nincs protestáns politikai napilapunk, de még a tulajdonképeni egyházi lapok és folyóiratok sem állanak egymással szervezeti közösségben. Nincs protestáns sajtó- és védő-irodánk, a mely a politikai napilapokat a mi egyházi és iskolai életünk eseményei és mozgalmai felöl tájékoztatná és szükség esetén érdekeinket, becsületünket védelmezhetné. Látszólag a fejlődés jele közöttünk az újabb lapok és folyóiratok megindulása, — a valóságban azonban nem egyéb ez, mint különben is csekély erőink megosztása, a mikor ezeknek az orgánumoknak a munkásai vagy csupán a helyi érdekeknek szolgálnak, vagy pedig az életbevágó kérdések tárgyalásában ellentétes utakon járnak. Az ebből eredő bajokon nem a szabad verseny megakadályozásával, nem egyik-másik lapnak megszüntetésével, hanem a prot. sajtó munkásainak egy, a Pázmánymány-Egyesülethez hasonló és munkáiknak egyöntetűvé tevésére alkalmas szövetségbe összefoglalása által lehetne segíteni. Ebben a tekintetben, az utóbbi hetekben reménységre jogosító mozgalom indult meg, s talán nem sokára elérhetjük a prot. sajtószövetség megvalósulását. Hogy azonban ez a szövetség megfelelhessen hivatásának és hogy mind a politikai napilapok, mind a prot. sajtó munkásai kellően tájékozva lehessenek a felmerülő kérdések tekintetében és hogy egyházi és iskolai lapjaink egységes működése lehetővé váljék, feltétlenül szükség van egy protestáns sajtóiroda szervezésére is. Ennek felállításánál azonban nemcsak a prot. sajtó munkásainak kell felismerniök az égető szükséget s nemcsak nekik maguknak keli arra áldozatokat hozni, hanem fel kell ismerniök az égető szükséget az egyház hivatalos vezetőinek és kormányzó testületeinek is; mert hiszen itt nem anynyira a szerkesztők és kiadók, hanem az egyház érdekei forognak szóban. Ha a protestáns sajtóirodát fel akarjuk állítani, akkor annak létesítésénél semmi esetre sem nélkülözhetjük a hivatalos egyház szellemi és anyagi támogatását. S ina, a mikor már, hála Istennek, egyre s másra is tudunk valamelyest áldozni, a segítendő czélok közül, a magunk jól felfogott érdekét tekintve, nem hiányozliatik a protestáns sajtóiroda. Úgy látjuk, hogy az alakulóban levő prot. sajtószövetség, ha szerveződik, szervezni kivánja a prot. sajtóirodát is és annak szellemi és anyagi támogatására fel fogja kérni, mind az egyes kerületeket, mind az egyetemes gyűlést es a konventet. Szeretjük hinni, hogy egyházunk vezetői jóindulattal fogadják a törekvést s nem fogják attól megvonni segítőkezüket. Ismételten hangsúlyoznom kell, hogy itt nem a szerkesztők és kiadók érdekeiről, hanem az egyház jól felfogott érdekeiről van legelső sorban szó. Épen azért kérem mindazokat, a kiket illet, hogy ezt a nagyfontosságú ügyet kizárólag csak az egyház érdeke szempontjából szíveskedjenek elbirálni. Hamar István. Az országos református lelkészi nyugdíjintézetről. A belsősomogyi egyházmegye lelkészei folyó hó 6-án Somogyszobon tartott értekezletükön egy indítványt fogadtak el s határoztak hozzájárulás végett az összes egyházmegyék és kerületeknek megküldeni. Ezen indítványban az egyházmegye és egyházkerület útján a zsinatot sürgősen összehivatni s a lelkészi nyugdíj- és özvegyárvagyámintézetre vonatkozó törvényt akként kívánják módosíttatni, „hogy a tagokra ne legyen kötelező az összes szolgálati évekre való belépés, illetőleg fizetés és évi díj s ezeknek 4 százalékos kamatai, hanem minden lelkész saját belátása szerint állapíthassa meg visszamenőleg való belépését, esetleg engedtessék meg a tagoknak, hogy 1908. január 1-én is beléphetnek, befizetvén a belépési dijat. Az így belépők az évi díjat, a 3 és félszázalékot természetesen az idő óta fizetik, azonban szolgálati éveik is ezen időtől számíttatnak", vagy ha ez nem fogadtatnék el, úgy „mondja ki a zsinat, hogy az 50 évet meghaladott lelkészekre a belépés nem kötelező". Az indítvány egyszersmind nagyon heves támadást intéz a törvény ellen s annak majdnem összes főbb intézkedéseit megtámadja, helyteleníti. Legnagyobb sajnálatomra nincs többé közöttünk azon férfiú, a ki leginkább hivatott lenne e támadásokra a megfelelő választ megadni, kinek nevéhez fűződik az országos lelkészi nyugdij-és özvegy árva-gyámintézet létesítésének dicsősége, ki azon reményben húnyta le a közügyek érdekében megfáradt szemeit, hogy ezen intézménnyel magának soha el nem muló emléket emelt, de azon tudatban is, hogy ha a törvényben emelt épületből csak egyetlen tégla vétetnék is ki, úgy az egész romba fog dőlni. Mint a végrehajtó-bizottság elnökére, reám hárul azért a feladat, hogy az indítvány egyes tévedéseit helyreigazítsam s a felköltött aggodalmakat tehetségem szerint eloszlatni igyekezzem, a mely feladatnak nemcsak azért teszek szívesen eleget, mert nagy tisztelettel viseltetem azon nagvtudományú férfiú iránt, kinek aggódó lelkében az indítvány megfogamzott, de azért is, mert örömmel szolgálok az ügynek, habár nagyon nehezíti helyzetemet, hogy a törvény előkészítésébe, tervezésébe be nem folytam, az annak alapjául szolgált adatok ren-