Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)
1907-01-20 / 3. szám
Végül a 12-es bizottság ülését nyomban megtartván, a következő irányelveket tűzte maga elé: a) alapszabályokat készíttet az értekezlet számára, ezeknek megszerkesztésével megbízza a bizottság Hamar Istvánt és dr. Székely Józsefet; h) az alapszabálytervezetet a bizottság elnöke közzé teszi a prot, jellegű lapokban, hozzászólás végett; c) a bizottság tagjai megjegyzéseiket a tervezett alapszabályt illetőleg a leendő kongresszus előtt juttassák az elnökséghez írásban; d) elnök a bizottság tagjait a kongresszus előtti napra bizottsági ülésre hívja egybe, az alapszabály végleges megállapítása végett, mely másnap az értekezlet (alakuló gyűlés) elé lenne terjesztendő; e) kimondja a bizottság, hogy az értekezlet tagja lehet minden papi jellegű egyén; f) de tagsági joggal csak a fizető tag bírhat; g) a tagsági díj 2—4 koronában állapítható meg; h) a legközelebbi gyűlés, kongresszus Budapesten, májusban tartandó meg. Ezek mind ismeretes dolgok, megírták a lapok annak idején. Ha azokat mégis, a hiteles jegyzőkönyv alapján, így egymás mellé állítva csoportosítottam, ezt azért tettem, hogy észrevételeimet hozzájuk fűzhessem. Mert az idő gyorsan halad, az alakuló gyűlés ideje szárnyakon közeledik, a próbálkozásunk iránt való érdeklődés a nagyközönség, s a kikért s a kiknek érdekében létesítni óhajtjuk, lelkésztársaink részéről ez ideig, ha igazat akarunk szólani, egyenlő a semmivel. Fel akarjuk hát tenni nyiltan azt a kérdést: az egyesület czélja nem helyes-e, nem méltó feladata-e a papságnak, illetlen e a lelkész állásához ? Nem szent czélt szolgál-e, olyat, mely egyházi, valláserkölcsi téren régóta kiáltó szavakkal hangozik? Két főczél nyomul itt előtérbe: az egyházak valláserkölcsi és anyagi felvirágoztatása az első, a lelkészek különös érdekeinek védelme s az 1848. XX. t.-cz. alkalmas módon végrehajtására törekvés a második. (A többi csak a módozatot szabályozza.) E két főczélt a lelkészeknek szerves testületté tömörülése által kívánja szolgálni, sőt elérni. Az a kérdés, hogy ezek a czélok nem érhetők-e el az alkotmányos szervezetek útján, melyek minden fokán a lelkészeknek közvetlen befolyás van biztosítva; czélszerű-e, hogy e czélok elérésére a lelkészek, mint ilyenek, a világi elemtől különválva, testületté tömörüljenek? Az első kérdésre nem-mel, az utóbbira igen-nel felelünk. Megkísértjük ez állításunkat igazolni is. Ha egyházi szervezetünk, úgy, a mint meg van alkotva, a maga presbitériumával, egyházmegyei közgyűlésével, fel a zsinatig, a czél megvalósítására alkalmas volna, akkor egyházunk, valláserkölcsi életünk arról a magas polczról, melyen a mult századok buzgóságtól hevült napjaiban állott, nem is hanyatlott volna olyan mélyen alá. Azt pedig nem mondhatjuk, hogy e szervek érzéketlenek lettek volna eme czélok iránt, hiszen ezt szolgálta volna a canonica visitatio, a gyűlésekből kiküldött megbízottak, s ezt a többször, több alakban (nagyon is gyakran s nagyon is különböző alakban) megújított szigorú határozatok. De mivel a bajok nemcsak meg nem szűntek, de hovatovább nagyobbakká és elviselhetetlenebbekké lettek: ez világosan mutatja, hogy e bajok (kikapcsolva az anyagi felvirágzást) az alkotmányos szervek útján nem orvosolhatók. A valláserkölcsi nyomorúság hivatott orvosa a lelkész; neki kell ezen a seben rajta tartani gyógyító kezét és pedig állandóan. Időszakos gyűlések törvényt, szabályrendeletet hozhatnak, de boldogítólag nem kormányozhatnak s nem orvosolhatnak. Az évenként egyszer tartott gyűlés legodaadóbb, legmelegebb jóakarata egy-egy határozatban nyer befejezést; de hol marad a tett, a végrehajtás? De maga a határozat is megfelelő lehet-e, ha annak hozatalában nem a szakértők, a hivatottak döntenek, hanem a szótöbbség? Újra, nyomatékosan megjegyzem, — minden félreértés kikerülése végett — hogy tisztán és kizárólag vallási (templomgyakorlás, házi, keresztyénies élet, sákramentomokkal élés stb.) és erkölcsi életről (egyeneslelkűség, jámborság, bűnöktől irtózás, tiszta, kegyes nyelv stb.) beszélek e helyen ós egyébre nem vonatkoztatom. De hát ki fogja meg a lelkész kezét, hogy befolyását ne érvényesíthesse ? íme, itt a nyomós ellenvetés. Épen ez az alkotmányos szervezet, a mely a papi hivatást korlátozza s egyes lelkészek buzgólkodását nem egyszer s nem egy helyen oly ítéletnek vagy legalább is megvitatásnak, néha meghurczoltatásnak tette ki, hogy másodszor nem kért belőle. Igen, mert ha kifogásolta az erkölcstelen életű egyén egyházi tisztségre megválasztását, felebbezés útján, könnyen szégyenben maradt, s még világi bírósággal is meggyűlt a baja, mint különczködönek, s nemcsak az ő kedve ment el, de a mások kedvét is elvette az erkölcsjavítástól, a vallásosság ébresztő serkentgetésétől. Ezt csak úgy példaként vetettem fel. De minden példa nélkül előttünk az élő bizonyság: a ¥ ¥ V Vegyülik orosz teát, rumot, likőrt Schnitzer Mór teaüzletében BUDAPEST, VI., Váczi-körút 9. Alapíttatott 18BO._ >t >4 a Y