Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-06-16 / 24. szám

vedett; 5. a nyomtatványoknál, tankönyveknél az egyházi intézkedés érvényesülni fog-; 6. a szerzetesnők és iskolatestvérek is részesülni fognak az államsegélyben. „Ezek — mondja a czikk — mind olyan dolgok, melyek keresztülvitele a néppárt érdeme". „Elmondhatja tehát a néppárt, hogy olyan munkát végzttt, melynek eredménye talán századokon keresztül észlelhető lesz, s a történelem tanúskodni fog, hogy a hitvallásos oktatás és nevelés biztosítása érdekében becsületesen harczolt és dolgozott." Mindezeknek tanulságaképen pedig elvonja a czikk azt, hogy „micsoda hatalmas és szükséges tényező ma a parlamenti életben egy kimondottan keresztény párt" ; mindazok tehát, a kiknek szívükön fekszik az egyház érdeke, legyenek rajta, hogy „mentül erősebb legyen az a falanx, a mely a jogokat védeni fogja". Ezeknek a konstatált eredményeknek a mérlegelésébe és jelentőségük felmutatásába most nem akarok belebocsátkozni. Konstatálnom kell azonban azt, hogy a néppárti orgánum nem üres dicsekedésekkel áll elő, hanem valósággal elért eredményekre mutat reá, a melyek között kétségtelenül első helyen áll a püspöki tekintély megóvása és a szerzetesnők és iskolatestvérek állami segélyben való részesülése. A magyar r. kath. egyház azonban nemcsak az ország házában tud reá mutatni ilyen eredményekre, hanem a valláserkölcsi, az egyháztársadalmi és a szocziális élet téréin is. Ám emelkedjünk csak egy kissé magasabb nézőpontra és onnan tekintsünk le a körülöttünk hullámzó életre, s lehetetlen észre nem vennünk, hogy a hol okos, czéltudatos munkáról és sikerekről van szó, ott ma a római katholikus egyház vezet, mi protestánsok pedig messze elmaradunk, vagy pedig egyáltalában nem is szerepelünk a versenyben. A valláserkölcsi élet terén, míg mi csak a közönyösség, az elmaradottság, a veszteség felett sopánkodunk, addig a r. kath. egyház világszerte is, hazánkban is egy új revivalt mutat fel, hívei hitbuzgóságával, intézményei szaporodásával, fejlődésével és számbeli és erkölcsi hódításaival. Az egyháztársadalmi tevékenység terén, nálunk, protestánsoknál, még alig indult meg valamelyes tevékenység, s a mi megindult is, szerteszét ágazásában erőtelen; a róm. kath. egyház pedig irodalmi-, férfi-, női-, ifjúsági-, jótékony-, missziói-, iparosképző stb. stb. egyesületeivel ma már behálózza az egész országot, felöleli, akczióba viszi minden rendű és rangú híveit és pedig jól jegyezzük meg, egységes czéltudatos vezetés mellett. Mi, magyar protestánsok, főként lelkipásztorok, alig-alig foglalkozunk századunk nagy problémájával, a szocziális problémával, legfeljebb azokról a bajokról panaszkodunk, a melyeket az elemi erővel terjedő szoczializmus a párbér és a stólafizetés terén felidéz; a római katholikus egyház pedig a kígyó bölcseségével merül bele az áradatba, nem hogy azzal együtt úszva elragadtassék, hanem hogy azt a „keresztény szoczializmus" által ne csak romboló erejétől megfossza, hanem hogy épen a maga malmát hajtassa vele. Mindezek kétségtelenül nagyfontosságú eredmények, a melyeket, bármint akarnánk is, eltagadni nem lehet. A beismerés azonban nem elegendő, mert még rajtunk semmit sem segít. Ha a tükörben megláttuk a magunk fogyatékosságait és mulasztásait, akkor azoknak látása kellene, hogy tevékenységre is indítson bennünket. De még ez sem elég. A néppárti orgánum idézett czikke határozottan, öntudatosan mutat reá arra, hogy sikereinek titka a pártnak harczrakész tábor volta. Igaz; de az is igaz, hogy a néppárt, mint harczrakész tábor csak annak a hatalmas, egyértelmű és szervezett akcziónak a parlamenti exponense, a mely akczió kiterjed a valláserkölcsi, az egyháztársadalmi és a szocziális élet összes tereire. Egy bámulatosan szervezett, minden ponton összevágó és egyértelmű akczióval van itt dolgunk, a mely nem általában a keresztyénség, hanem a pápás „kereszténység" érdekeit védi s teljes diadalainak elérését munkálja, a mi egyértelmű a mi meg semmisülésünkkel, nemcsak, de a nemzet jövendő sorsának megpecsételésével is! Mit cselekedjünk tehát atyámfiai, férfiak?! Okuljunk az ellenfél szervezettségéből, akcziójában való buzgóságából, s ne csak szidjuk azt szüntelen, minden eredmény nélkül, hanem szervezkedjünk mi is, dolgozzunk mi is, áldozzunk mi is, egyakarattal, szent lelkesedéssel, mert máskülönben bizony „Mene, Mene, Tekel, Ufarsin!" Hamar István. ISKOLAÜGY. A tanítói javaslat végrehajtása. Apponyi Albert kultuszminiszter valamennyi egyházi főhatósághoz a következő átiratot intézte a tanítók fizetésére vonatkozó törvény végrehajtását illetőleg. 1. A törvényjavaslat 12. §-ának megállapítása szerint az iskolafentartók, a mennyiben t. i. a tanítók járandóságait, a javaslatnak megfelelőleg, akár önerejükből, akár államsegély elnyerése útján rendeznék, a mit államsegéllyel csak az esetben tehetnek, ha az új törvényben megállapított összes feltételeknek megfelelnek, úgy a három évi átmeneti idő laatt a tanítóknak csupán az 1895. évi XXVI. törvényczikk által megliatá-