Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-06-09 / 23. szám

meg* a lelkeket, hanem állandóvá is lehetne! Nyomában mindenesetre áldásos munka indulna meg, s nemcsak a hanyatlásról, pusztulásról, hanem a fejlődésről és a belső megépülésről is számot adhatnánk akkor! A másik kedvező benyomást a protestáns sajtó értekezletén nyertem. Az értekezletre csak a sajtó képviselői voltak ugyan meghíva, s mégis egész sereggé nőtte ki magát az érdeklődők száma. S az a hangulat, az a meggyőződés, a mely ezt az értekezletet dominálta, megint csak azt mutatta, hogy világos látásunkat kezdjük visszanyerni; látjuk immár azokat a veszedelmeket, a melyek bennünket kívülről, az ultramontán reakczió részéről fenyegetnek, s érezzük azt is, hogy ezeknek elhárítása végett öntudatos és czéltudatos munkába kell állanunk. Bizalmas természetű levén az értekezlet, annak lefolyásáról részletes tudósítást nem adhatunk; de azt nyiltan megmondhatjuk, hogy azokról a veszedelmes jelenségekről beszélgettünk, a melyek az újabb időben az egyháztársadalmi és egyházpolitikai téren mutatkoznak, a klerikalizmus merész előrenyomulása és sikerei következtében. S ezeket a jelenségeket nemcsak a sajtónak éberségre kötelezett képviselői konstatálták, hanem az érdeklődő résztvevők is; és általános volt a kívánság, hogy a sajtó és a közvélemény, egymást támogatva igyekezzék a reakcziónak útjába állani. Ébredezünk tehát itt is. A lelkek, a melyek abban a hitben ringatták magokat, hogy a múltnak sötét árnyai végleg visszaüzettek odvaikba, s hogy a törvények oltalma elégséges a felekezeti békesség biztosítására: látják immár, hogy liitökben megcsalatkoztak, s hogy a régi sötét kéz, ha nem üt is nyilt támadásban testünkön kínzó sebeket, de alattomban tovább és pedig sikerrel szövögeti hálóját a lelkek megejtésére, építgeti az alapokat hajdani korlátlan uralma visszaállítására. Es nemcsak látják immár ezt a titkos aknamunkát, hanem érezzük a tömörülésnek, az egyértelmű védekezésnek a szükségét is. Vajha ez a latas és érzés necsak a protestáns sajtó képviselőit tudná egy táborba tömöríteni, hanem fel tudná támasztani a protestáns közönségben a sajtó munkája iránt való áldozatkész rokonszenvet és a támogatás kötelességének tudatát is! Főként erre volna szükség. A protestáns sajtó eddig is igyekezett kötelességét teljesíteni; ezentúl pedig még inkább igyekezni fog arra. De szellemi és anyagi támogatás nélkül munkája csak lelket, testet emésztő vergődés, a mely között sokszor feltolul a munkások ajkára Jeremiás próféta panaszos szava: „Kinek szóljak és kiket kérjek, hogy hallják?!" De a fülek mintha megnyílnának immár. Mintha nagyobb lenne az érdeklődés a sajtó munkája iránt. Ha ebben benyomásunk nem csalóka látszatból, hanem a gondolkozás, a szellem tényleges jobbra fordulásából fakadt volna, akkor a hajdúböszörményi ünnepnapokat nemcsak olyanokként jegyezhetnénk fel, a melyek, mint a villámnak fénye, egy pillanatra megvilágították a sötét látóhatárt, hanem a melyeken a lelkeket valóban át is hatotta, meg is termékenyítette Bocskay szelleme! Adja Isten, hogy valóban így is legyen! Hamar István. TÁRCZA. Boeskay szobra előtt. írta és a hajdúböszörményi szobor leleplezésén elszavalta: Benedek János. Zordon hideg érczből kifaragva, öntve, Lelke kinek nap volt s a szíve meleg; S hogy a rideg képmást hódolva köszöntse : Az egész magyarság felé közeleg. Mert a szabadságnak hős bajnoka voltál, Mert a te nagy lelked tündökölő oltár ; Mert hála tenéked: hitünk tüze ég — S él a magyar nemzet, él még ez a nép ! Magyarok Mózese, hajdúk Messiása, Két koronád is volt, de félretevőd; — Te nem törekedtél a trónrajutásra; Egy volt ideálod: a nép, csak a nép. De király vagy mégis: szíveink királya; Koronának legszebb : a nemzeti hála. Mit ér a hazug szín, a szolgai máz? A te néped téged nem igy koronáz. Hajh! zordon idő volt; megfogta e népet Valami nagy átok, mint lidércz-nyomás; Keletről a török, nyugotról a német Es benn a hazában rút visszavonás. Csattogása között idegen agyarnak Legszörnyűbb ellene magyar a magyarnak. Préda gyanánt osztják, fosztják javait — Rablánczon a nemzet, rablánczon a hit. Sírját a magyarnak ezer ördög ásta, Fenekedve lesték, a mint haldokol; Itt Belgiojoso, ott a bitor Básta, Ádáz nyomaikban nyilt már a pokol. Könyörgeni sincs hol, feldúlva az oltár, Sión kőfala is romokba omolt már, Szanaszét a honban romlás, pusztulás ... Ki megszabadítson, hol a Messiás?