Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-06-02 / 22. szám

nütt elfogadásra méltó indítványa volt az, hogy a filozófiai előkészítő tárgyak: a logika és a lélektan a két felső osztályban heti 2—2 órán taníttassanak. Az egyesület buzgó főjegyzője, S. Szabó József, az 0. R. T. E. megizmosodásáról tanúskodó jelentést terjesztett be, a mely szerint az egyesületnek immár 408 tagja vau. A pénztári jelentés szerint az egy egész évi bevétel 26 ezer korona, a kiadás 25 ezer korona volt; a tiszta vagyon: 16,539 korona. Az ünnepi közgyűlés végén a tanáregyesület a város legnagyobb szülötte emlékének hódolt: koszorút helyezett az igazi magyar művészi ihlet szülte szép Mátyásszobor talapzatára. A nagy nemzeti király iránt érzett kegyeletnek Sinka Sándor tagtársunk adott méltó kifejezést. Mindkét nap ünneplését közebéd fejezte be, a hol mi nagymagyarországiak kellően méltányoltuk az erdélyi legkellemesebb „spécziálitásokat", a jó kolozsvári ételeket. Az első napon a ref. kollégium és a theol. fakultás vendégei voltunk. E lap olvasói közül bizonyára sokan voltak már Kolozsváron, ismerik a kis magyar Athén tudományos és egyéb közintézeteit, régi templomait, szép sétaterét, különleges „fellegvárát" stb. Nem fárasztok senkit a város leírásával, a mely egy lexikonból is elolvasható. Csak arról a kellemes impresszióról szólok, a melyet a város reám, a ki azt most először láttam, gyakorolt. Régi templomok, zárdák, középületek, kettős fedelű czímeres magánpaloták és házak: régi dicsőségről regélnek; az új közintézetek, modern paloták stb. pedig nyilván megmondják a figyelmes szemlélőnek, hogy nem egy szép vidéki városban, hanem olyanban van, a mely egy igazi főváros jellegét hordja magán. De egyben — dicséretére legyen mondva — igazán nem fővárosias ; igazi magyaros vendégszeretetében, a melynek emlékét, egyéb kedves emlékekkel egyben, magunkkal hoztuk. Az 0. R. T. E. 6-dik vándorközgyűlése mindnyájunk ítélete szerint a siker jegyében folyt le. Hisszük, hogy e közgyűlés által az egyesület új erősbülést nyert népszerűségben, jelentőségben. Bárcsak egyéb kálvinista szunnyadó, vagy végelgyengülésben szenvedő intézményeink is hasonló életnek, virágzásnak örvendenének, mint ez az ifjú egyesület! P. MISSZIÓÜGY. Magyar külmissziói szövetség. — Dr. Lászlófalvi Eördögli Árpád nagykikindai kir. aliigyész megnyitó beszéde a Magy. Ev. Ker. Szövetségnek május 8-ikán tartott közgyűlésén. — Tisztelt Közgyűlés! A mikor Kolumbus Amerikát felfedezte, a világ dolgai folytak tovább a maguk rendjén. Senki sem sejtette, hogy oly dolog történt, a mi az egész világ képét megváltoztatja; oly esemény, melytől új kor számítását kezdik az emberiség történetében. Epen így vagyunk napjainkban a missziói munkálkodás csodálatra méltó, nagyszerű mozzanataival. A világ zajában, az élet forgatagában nem veszik észre. Pedig e nagy horderejű események új világok megnyiltát és a világ színpadán új népek felléptét jelentik. A misszió a modern kor leghatalmasabb kulturtényezője. És ereje, hatása nem lankad, nem csökken, hanem folyton öregbedik. Ennek igazolására elegendő lesz a német rajnai misszió példáját. felhoznom. Ennek állománya volt: 1897-ben 101 misszionárius, 60,000 keresztyén egyháztag, 500,000 márka költség. 1907-ben 194 misszionárius, 110,000 keresztyén egyháztag, 900,000 márka költség. Ez tipikus gyarapodás. Ilyen átlag az összes misszióké. Olyan szellemi mozgalomról van tehát szó, a mely nem hanyatlik, nem gyöngül és nem meddő, hanem emelkedik, izmosodik és jelentékeny eredményeket tud felmutatni. Itt az ideje, hogy ebből a fontos szellemi mozgalomból a magyar nép is kivegye a részét. Nálunk azonban, mint minden szellemi mozgalomnak és mindem az egész emberiséget érdeklő kérdésnek, úgy ennek is óriási előítéletekkel kell megküzdenie. A ref. zsinat, a midőn a világmisszió ügye a presbiteriánus szövetség kérése alakjában megjelent előtte : a misszió imahetének megtartására vonatkozó kérelmet visszautasította. És kijelentette a zsinat nemcsak azt, hogy a misszió imahetét nem tartja meg, hanem azt is, hogy ily külföldieskedö dologtól tartózkodik. Vájjon gondoltak-e arra a zsinat urai, hogy hiszen a keresztyénség és a reformáczió is külföldről jött hazánkba? Pedig azt hiszem, ez a két tény eléggé bizonyítja, hogy jó dolgot a külföldről is át lehet venni. Ha a magyar protestánsok nem mellőznék Jézus külmissziói parancsát: „Elmenvén, tegyetek tanítványokká minden népeket . . hanem azt megfogadva, jelentékeny külmissziót végeznének, ez rájok nézve is csak sok lelkierő és nagy lelkigazdagodás forrása lehetne. Mert a Jézus követéséből csodálatos erők fakadnak és az ő parancsának teljesítésétől nem marad el sohasem az Atya áldása. Az ág. evangélikusok jobban pártolják a missziót, mint a reformátusok. Ok, úgy látszik, a keresztyén külfölddel bensőbb érintkezésben vannak. Annál szomorúbb, hogy az ág. h. evangélikus testvérek között itt-ott hangok emelkednek, melyek kárhoztatják a reformátusok és evangélikusok együttes munkáját, mert félnek az unió gondolatától. Reméljük, hogy e hangoknak igen kevés lesz a követőjük. Hiszen az uniót senki sem erőszakolja. Nekünk nem az egyház szervezetében, sem a dogmákban, sem a külső rendben, hanem a munkában és a harczban van szükségünk az unióra, mert egyesült erővel gyorsabban és biztosabban vehetünk diadalmat a közös ellenségeken, a vakhiten és a hitetlen ségen. Szövetségünk azért ragaszkodik egyetemes protestáns jellegéhez s egyaránt hálával fogadja, ha kegyes