Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-01-13 / 2. szám

cs esperes. A naptári részen kivttl, az egyháztörténeti részben az amerikai magyar ref. egyházmegye életét fel­tüntető érdekes adatokat találunk benne ; a szépirodalmi részben pedig legnagyobb részben az egyházmegye lel­készeinek a dolgozatai olvashatók. EGYHÁZ. Lelkészi jubileum. Horváth Sándor, a pesti ev. magyar egyház nagyérdemű lelkipásztora, f. hó 7-én töltötte be lelkészkedésének negyvenedik és pesti lel­készségénekhuszonegyedik esztendejét. Az ebből az alka­lomból tartott presbiteri ülésen dr. Wagner Géza elnök méltatta szép szavakban a jubiláns érdemeit s kivánt neki Istentől erőt ós kegyelmet hivatala tovább viselésére. A presbitérium ülésén megjelentek Scholtz Gusztáv püspök és báró Prónay Dezső egyetemes felügyelővel élükön az ev. egyház lelkészi és világi notabilitásai közül is többen. Ülés után a Vadászkürt-szálló éttermében gyűltek össze vacsorára, a melyen sok szép felköszöntőben üdvözölték a derék és mindenek által tisztelt lelkipásztort. — Az üdvözlőkhöz mi is csatlakozunk s őszinte szívvel kivánjuk, hogy Horváth Sándort tartsa meg az Isten még sokáig, egyháza javára s mindnyájunk örömére 1 Megerősített püspökválasztás. Az erdélyi evang. egyházkerület, mint már említettük, dr. Teutsch Fri­gyes nagyszebeni lelkészt választotta meg püspökévé. Ézt a választást a király megerősítette. Lelkész választás. A Jcöbölkuti ref. gyülekezet Varga Bélát, a debreczeni kollégium segédtanárát hívta meg lelkipásztorává. Az új lelkész, a ki jelenleg a baseli egyetemen folytatja tanulmányait, állását a tavasszal foglalja el. Hegedűs Sándor emlékezete. A dunántúli ref. egyházkerület gyülekezetei f. hó 6-án emlékeztek meg gyászistentisztelet keretében Hegedűs Sándorról, a kerület elhunyt főgondnokáról. A komáromi gyülekezetben Antal Gábor püspök méltatta az elhunyt érdemeit. Egyházi aranykönyv. Balogh Gábor, a győri evang. reform, egyház tiszteletbeli örökös főgondnoka, a ki nejével, Szentmihályi Etelkával együtt már több ízben hozott szép áldozatot az Úr oltárára, legközelebb 500 koronát adományozott az új templom harangjai költségének a törlesztésére. Ez az 500 korona, mint a gyülekezet lel­készéhez intézett szép levelében írja, szabadságharczi honvédfőhadnagyi nyugdíja, nyolcz csatában és Budavár bevételében teljesített szolgálata jutalma. — Engedje az Isten, hogy a derék férfiú még sokáig élvezhesse szol­gálatai e nemes jutalmát! 1 S K O L A. Nyilvánossági jog. A vallás- és közoktatásügyi mi­niszter a bonyhádi evang. gimnázium ötödik osztályának az 1906/7. iskolai évre a nyilvánossági jogot megadta. A tanítói fizetósrendezés ügyében f. hó 2-án rend­kívüli gyűlést tartott Pápán a pápai ref. egyházmegye tanító-egyesülete. A gyűlés a Magyar Tanítók Országos Bizottsága által készített és a képviselőházhoz beter­jesztett Emlékiratot tárgyalta és azt egész terjedelmében magáévá tette. Kimondta, hogy az Emlékiratot levél kí­séretében megküldi az egyházmegye területéről választott országgyűlési képviselőkhöz s azokat a tanítók ügyének támogatására felkéri. A gyűlés kijelentése szerint a miniszter által bejelentett fizetésrendezési tervezet még ideiglenesen sem nyugtathatja meg a tanítóságot, mert alacsonyabb fizetést állapít meg, mint a tanítók emlék­irata ; mert különbséget tesz az állami és a nem állami s a különböző helyeken működő tanítók között; mert a felekezeti tanítóknál a kántori jövedelem is beszámít­tatik a fizetésbe, holott az állami tanítóknál ez csak mellékes jövedelemnek tekintetik; s végül mert a nem állami tanítók harmadik és negyedik korpótlékát csak 100— 100 koronában állapítja meg. A pápai ref. egyházmegye tanítósága tehát az Emlékiratban lefektetett elvekhez ragaszkodik és minden jellegű tanítóra nézve teljesen egyenlő elbánást kiván. Jóltevök emléke. A szászvárosi Kim-kollégium elöl­járósága és az Erdélyi Közművelődési Egyesület gyűjtést indított meg a végre, hogy nagy alapítóinak és jóltevői­nek: Kun Kocsárdnak és gróf Kun Gézának szobrot emelhessenek. A szobrokat a szászvárosi kollégium előtt levő téren szándékoznak felállítani. A budapesti theol. akadémián a félévi kollok­viumok január hó 10-től 29-ig tartanak. 29-én délelőtt lesz az elsőévesek félévi nyilvános vizsgája. Ugyanaz nap d. u. 3 órakor tartja a theol. választmány gyűlését. A második félévi előadások febr. hó 4-én kezdődnek. A bölcsészet-pedagógiai tanszékre megválasztott rendes tanár, dr. Pruzsinszky Pál, a második félévben foglalja el tanszékét, Bölcsészet-pedagógiai tárgyakon kiviil heti 2 órán szocziologiai előadásokat is fog tartani. Az Orsz. Pedagógiai Könyvtár és vele kapcso­latos pedagógiai olvasó- és állandó tanszerkiállítás (VIII. Szentkirályi-utcza 47. sz., Ferencz József Tanítók Háza) nyitva van állandóan és díjtalanul, az ünnepnapok kivé­telével : hétfőn d. u. 3—6-ig, szerdán cl. u.. 3—6-ig, csütörtökön d. e. 9—12-ig és d. u. 3-—6-ig, szombaton d. u. 3—6 ig és vasárnap d, e. 9—12-ig. Az olvasóban 98 hazai és külföldi tanügyi lap áll az érdeklődőknek rendelkezésére. . EGYESÜLET. A Bethánia-Egyesület ez évi közgyűlését jan. 6-án tartotta meg a ref. főgimnázium dísztermében. A köz­gyűlés tárgyai voltak: a választmány jelentése, néhány indítvány tárgyalása ós a választmány megújítása. Az egyesület elhatározta, hogy több szövetségi konferencziát tart ez évben, esetleg vidéken is. A választmányban csupán annyi változás történt, hogy néhány új választ­mányi tagot küldöttek be. Ez idő szerint a választmány a következő tagokból áll: dr. Szabó Aladár elnök, Kecs­kemétiig István dr. alelnök, Vargha Gyuláné, a női választmány vezetője, Csűrös István és Pauer Irma tit­károk, Antal Gézánó pénztáros, Csűrös Istvánné ellenőr, Biberauer Richárd, Forgács Gyula, Szabó Aladárné, Bibc­rauer Richárdné; ezek mellett újjonnan megválasztva: Kováts Lajos, Nyári Pál és Dingha Gáborné. A választ­mányjelentéséből említésre méltó, hogy a Bethánia által kezdeményezett élő keresztyén szövetségek munkája ma már 9 városban talált munkásokra. Szép eredményeket ért el az egyletnek Kováts Lajos által vezetett énekkara. Az egyesület évi bevétele az 1906-dik évben 8242 K volt, kiadása 6579 kor., de ebből 2113 kor. takarékpénztárba tett összeg. Hisszük, hogy az egyesület igazi munkaterén, a lelki ébresztésben is becses eredményeket ért el és — a választmány jelentésének szavaival zárva be tudósí­tásunkat, — „reméljük, hogy a Bethánia-Égylet a követ­kező évek alatt a virágzás és megerősödés nem is remélt magaslataira jut el".

Next

/
Oldalképek
Tartalom