Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-05-12 / 19. szám

Érdekes szónoka volt a gyűlésnek a birminghami egyetem rektora: Sir Olivér Lodge, hírneves fizikus, a ki mint dilettáns theologus már eddig is nagy szolgálatot tett a ker. apologetikának és a kitől még sok jó dolgot várhat a ker. hit védelme. Most nem régen adott ki egy ilyen czímű kis munkát: „A tudománnyal szövetkezett hit lényege, egy rövid kateehismus szülők és tanítók számára". Bár keresztyén theologiai szempontból sok kifogás hangzott el e kis könyvecskével szemben, abban azonban mindenki egyetért, hogy szemben a tudósok mostani agnoszticzizmusával, a szerző lelkében mély tisztelet lakik a keresztyénség lényegét alkotó igazságokkal, illetve alapítójával szemben. Itt a gyűlésen a ker. türelemről és az egymás meggyőződése iránti tiszlelet kötelességéről beszélt, kiemelve különösen azt, hogy az emberektől inkább azt kell kérdeznünk: mit cselekszel, mint azt: mi a véleményed. A keresztyénségnek, niondá. szüksége van ugyan hitvallásokra, de csak olyanokra, a melyek Istennek tetsző cselekedetben olvadnak fel. Szóval egy teljes világosság és több élet után vágyó, kutató léleknek megnyilvánulása volt a nagy tudós itt elhangzott nyilatkozata is. Megjelent a gyűlésen Campbell, a londoni City Temple mostanában annyira emlegetett lelkésze is. 0 vele, illetve az ő „új theologiájával" majd más alkalommal foglalkozom részletesebben; de most mégis felemlítek annyit, hogy Colensonak a mult század közepén megjelent s a bibliára vonatkozó könyve óta nem jelent meg olyan theol. munka, a mely oly nagy és oly általános konsternácziót idézett volna fel, mint a mult hó 20-án megjelent „New Theology", a jelzett szerző tollából. Nem volt még eddig alkalmam elolvasni ezt a könyvet egész terjedelmében; de a már eddig is megjelent bőséges kivonatokból és nemcsak az egyházi, de napilapokban is fölös számmal megjelent ismertetésekből, kritikákból kifolyólag az ón véleményem is csatlakozik azokéhoz, a kik bár beismerik, hogy a közelmúlt időben nem érte a keresztyénséget veszélyesebb támadás Angliában, mint az említett munka, de ennek daczára is oda konkludálnak, hogy a ker. igazság: „jam alios vidít ventosl" Többen úgy jellemezték a Campbell új theologiáját, hogy a mi benne mint theologia szerepel, az tulajdonképen nem theologia és nem is új; hogy az nem egyéb, mint a Hegel-féle ideális pantheizmusnak, pantheisztikus monizmusnak felfrissítése és a szocziális ethikára való alkalmazása. Egy kis kitéréssel elmondom a Campbell-féle új theologia eddigi történetét. Campbell a nagy szónoknak, Parkernek utóda. Jellemző az angol társadalomnak nagy érdeklődésére az ilyen kérdések iránt, hogy január hónapban egyik nagy angol világlap, a „Daily Chronicle" interview alakjában közölte hasábjain az új theologia fő elveit. Tehát nem valami olyan elméletről van itt szó, a mely megelégszik azzal, hogy a theol. kollégiumok falain, vagy a professzionátus tudósok íróasztalán, tudományos szemlék hasábjain nyerjen megvitatást, hanem olyanról, a mely utat akar törni magának az egyházi és társadalmi élet minden intézményébe. A „New Theology" egy mindenki által érthető nyelven, nagy ékesszólással megírt olyan könyv, a mely a benne foglalt eszméket a nagyközönség ítélőszéke elé állítja és elfogadtatása esetén arra számít, hogy a ker. szószékről most már ezekbe az új formákba beleöntött — kényszerített — igazságok hirdettessenek. Ennek a theologiának néhány pantheisztikus alapgondolata: Isten nem egyéb, mint ama titokzatos Erő, a mely az Universumban megnyilvánul és a mely jelen van e csodás egésznek mindem atomjában. Hogy is lehetne valami, a mi Istenen kívül volna ? Hiszen minden, a mi van, tulajdonképen nem egyéb, mint az universumban magát kifejező Isten. A mindenségen kivül és felül nincs Isten, a ki ebben mind magasabb meg magasabb létalakokban fejezi ki magát. Ezen létkifejezés tökélyesbüléséhez mi is segédkezet nyújthatunk, ha igazak vagyunk önmagunkhoz, lényegünkhöz, illetve az ezt alkotó istenséghez. Úgy hát bűn sincs, legfeljebb negáczió. A mi Jézus személyiségét illeti, azt mondja: hiszem, hogy Jézus igazi Isten, hiszen 0 egy az Atyával, mint maga mondá; de az ő istensége ós az emberé között e tanításból kifolyólag természetesen csak egy esetleges és fokozati különbség van; mert hiszen voltaképen minden ember, a ki felismeri valódi lényegét, elmondhatja: én és az Atya egy vagyunk. Miután nincs bűn, oly értelemben, mint ezt a ker. ethika tanítja: Isten nem törődik a bűnnel, az őt nem bántja. Hogyan is bánthatná? hiszen minden bűn csak egy fázis a tökélyre törekvő létmegnyilvánulásban. így hát nincs is szükség megváltóra, olyan értelemben, mint a hogy a keresztyénség eddig tanította. Feltámadás, ítélet, örökélet stb. gyermekszobába való mesék. A maga mezítelenségében ez az új theologiának a lényege ; de ez tetszetős és sok helyen megtévesztő nyelvezetbe, legtöbb esetben bibliaiba felöltöztetve jelenik meg, ép úgy, mint a teozófia is. A mi Campbell tanításában valódi keresztyén jelleget hordoz magán és a mi rendszerének vonzóerőt kölcsönöz, az tulajdonképen ellenmondásban van filozófiájával. Midőn p. o. a helyettes elégtételről szól, akkor a bűnt már nem úgy tünteti fel, mint az ember valódi lényegét alkotó isteni öntudat megnyilvánulásának negáczióját, hanem úgy, mint önzést. A helyettes elégtétel nem egyéb, mint az Önzetlenség győzelme az önzés felett. Krisztus önzetlen önfeláldozása által váltott meg bennünket; de minden ember potenczialiter Krisztus, a mennyiben megváltója lehet felebarátjának, a szó valódi értelmében. (Folyt, köv.) B. Pap István.