Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-04-21 / 16. szám

ségileg meghívott főfelügyelőt Raab Károly esperes üdvözölte meleg szavakkal, méltatva a jubiláns érdemeit. Ugyanez alkalommal leplezték le az ünnepelt főfelügyelő mellképét is, a melyet az egyház gyűléstermében helyez­tek el. Az imgi ref. egyházmegye f. hó 3—4. napjain ülésezett Ungváron. A gyűlésen meg nem jelent Komjáthy Béla gondnokot a társelnöki székben Nyomárkay Aurél tanácsbiró helyettesítette. Az esperesi jelentés, a mely a gyülekezetek valláserkölcsi életéről kedvező képet rajzolt, kegyeletesen emlékezett meg az egyházmegye elhunytai­ról és meleg szavakkal annak jubiláló lelkipásztorairól. Komjáthy Gábor ungvári lelkész hivataloskodása 25-dik, Szölössy Gyula cseppelyi lelkész pedig 30-dik évét töl­tötte be ebben az évben. A gyűlés maga is a legszivé­lyesebben üdvözölte a két érdemes férfiút, a kik válaszuk­ban további hűséges szolgálatukat Ígérték. A lelkészi és tanítói változások tudomásul vétele és a megválasztottak­nak hivatalaikba való beerősítése után, sajnálattal érte­sült a gyűlés Szabó Józsefnek a lelkészi, Szabó Lajosnak a világi tanácsbiróságról lemondása felől. Az előbbi 80 éves korát, az utóbbi betegeskedését hozta fel lemondása indító okaképen. A közgyűlés méltányolta is Szabó József lemondását, s érdemei elismerése mellett elrendelte a megürült tanácsbirói szék betöltését. A Szabó József lemondása folytán megürült tanügyi bizottsági elnökségre Szűcs István tanácsbirót választották meg. Szabó Lajos lemondását azonban a gyűlés nem fogadta el, hanem elhatá­rozta, hogy hivatala továbbviselésére kéri fel az érdemes férfiút. Az iskolai és tanítói földeknek az egyházak nevére való telekkönyvi átíratása, a tanfelügyelő felebbezései folytán akadályokba ütközvén, a közgyűlés a kerületet kéri fel a szükséges lépések megtételére. Az ágtelki gyülekezetnek, papi lakás építéséhez, 2000 korona segélyt szavaztak meg. A vallásfelekezetből kilépés felülvizsgálata. A vallás- és közoktatásügyi miniszter, egy előfordult eset­ből kifolyólag, egy vallásfelekezetből való kilépés tár­gyában hozott elsőfokú határozatnak a felülbírálása kér­désében elvi jelentőségű határozatot hozott, a melyből kiemeljük a következőket: A minisztérium eddig is már több esetben mint másodfokú hatóság döntött a vallás­felekezetekből való kilépés és áttérés ügyeiben fölmerült vitás kérdésekben és csak kivételes esetekben bízta a fokozatos elbírálást a közigazgatási hatóságokra, a mely esetekben delegált hatáskörben jártak el. Arra való tekintettel, hogy többnyire csak tények megállapítása és alakszerűség megtartása alkotja a vizsgálat tárgyát, és mert a törvényekben és rendeletekben meghatározott szabályoknak egyöntetű alkalmazása, ezekben az ügyek­ben kívánatos, — ennélfogva, az igazságügyminiszterrel egyetértőleg, megállapodott abban a vallás- ós közok­tatásügyi miniszter, hogy a vallásfelekezetekből való kilépés, vagy áttérés alakszerűségeinél fölmerülő vitás kérdésekben elsőfokban a járási főszolgbiró, illetőleg polgármester illetékes a határozathozatalra és az eme határozat ellen esetleg beadott fölebbezések felől a má­sodfokú s egyszersmind végleges döntést a vallás- és közoktatásügyi minisztériumnak tartja fönn. Orgona-megrendelés. Ömbód község (Szatmár m.) a református templom részére szükséges új orgona készítésével Országh Sándor rákospalotai (Bpest mellett) orgonagyárost bízta meg- A mű a legújabb csőrendszer szerint, díszes szekrénnyel készül ós f. évi augusztus 1-én lesz a használatnak átadva. ISKOLA. Prot. szellemű történeti tankönyv. Az Orsz. Ref. Tanáregyesület Kiss Lajos szegedi főreáliskola! tanárt bízta meg egy, a 8-dik osztály számára szóló, prot. szellemű magyar történelmi kézikönyv megírásával. A munka elkészült és a bírálóknak: Géressi Kálmánnak, Kulcsár Endrének és Bodrogi Jánosnak az ítélete szerint nagyon sikerült. A könyv legközelebb nyomatás alá kerül és már a jövő tanévben használható lesz. Előre is felhívjuk reá iskoláink történettanárainak a figyelmét. Uj tanár. A pápai reform, főgimnázium igazgató­tanácsa, a Hódmezővásárhelyre kinevezett Csépke Andor helyére dr. Szabó Miklós tanárjelöltet, az Eötvös-kollé­gium növendékét hívta meg helyettes tanárrá. EGYESÜLET. A Lorántífy Zsuzsánna-Egyesület f. hó 19-én este a reform, gimnázium dísztermében teaestélyt rendezett a következő tárgysorozattal: 1. Ima és bibliamagyarázat. Tartotta Böszörményi Jenő, a L, Zs. E. misszionáriusa. 2. Sucher : Női kar. Előadta az énekkar. 3. Felolvasás. Tartotta Miklós Elemér. 4. a) Delibes: Magándal „Lakmé" operából, b) Schumann: Wanderlied. Énekelte dr. Kovács József, zongorán kisérte Krausz Gusztáv. 5. a) Chopin-Wilhelmj : Nocturne. b) Dworak: Humoreszk, c) Tschai­kovszky: Allegro. Előadta Reyéczy Ilona, hegedűművésznő, kisérte Krausz Gusztáv. 6. Haydn: Hymnus. Előadta az énekkar. A Nagypénteki Ref. Társaság f. hó 19-én tartotta meg évi közgyűlését a budai ref. templomban. Az egye­sület évi működésére még visszatérünk. A Budapesti Ref. Ifjúsági Egyesület f. hó 16-án az Erzsébet-körút 7. sz. alatti teremben szeretetvendég­séget rendezett, mely alkalommal az egyesület üdvözölte tiszteletes Kónya Gábor urat, a magyar ker ifj. egye­sületek első utazótitkárát. KÜLÖNFÉLÉK. A Fonciére közgyűlése. A Foficiére Festi Biztosító­intézet Budapesten f. hó 11-én tartotta meg rendes évi közgyűlését, Kilényi Hugó miniszteri tanácsos elnöklete alatt, melyen 26 részvényes vett részt, 418 szavazat képviseletében. Elnök üdvözölvén a részvényeseket, a jegyzőkönyv vezetésével'dr. Menza Artúrt bízta meg, annak hitelesítésére pedig dr. Pollák Imrét és Vermes Lajost kérte fel. Az igazgatóság jelentése legelsőbben is igen melegen parentálja el az intézet elhúnyt alelnökét, illetőleg vezérigazgatóját, szepesváraljai Sarbó Vilmost, a ki csaknem 40 esztendőn át szolgálta az intézet érde­keit a legönzetlenebb odaadással. Az intézet üzletforgalma az elmúlt évben ismét örvendetesen fejlődött. A díjtarta­lékok az életágazatban az emelkedéssel 22..132,147*70 K-t, az elemi ágazatokban pedig 2.489,068*30 K-t tesz. úgy hogy a díjtartalékok összege az üzletév végén 24.681,215 76 K. A hivatalnokok és szolgák nyugdíjegyletének vagyona 1906. év végén 1.108,345*40 korona, A tiszta nyereség 251,992*74 K, a melyből a tartalékalap javadalmazása után 5 százalékos osztalékul 150,000 koronát s 2 száza-

Next

/
Oldalképek
Tartalom