Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-04-21 / 16. szám

az egyik hazai kerület konzisztóriuma által, de a kit ennek daczára is alkalmazott lelkésznek, mint ellenpapot, a hazai mozgalom gyöngítésére a Reformed Church amerikai magyar egyházmegyéje? Én elismerem és meg is vagyok róla győződve, hogy Kalassay S. lelkésztársam közlött propoziczióját legjobb indulatból hozta felszínre, a miből azt látom, hogy kezdenek az eszmék tisztulni. Nem tudom ugyan, hogy konventünk kiküldöttének, Bede Lászlónak, sikerül-e az ellentétek kiegyenlítése ? Igazán óhajtandó volna ez, hogy Amerika magyar kálvinista népét egy akolba hozva, hitéletében új korszakot nyitna meg, hogy azután közös erővel munkálnánk anyaszentegyházunk javát. Tudom azt is, hogy vannak, a kik szerencsétlen eszmének tartják a magyar egyházmegye megalakulását, és annak vezetőségére kancsal-szemekkel nézve, a kárhoztatás köveit dobják. Én, aki annak a magyar egyházmegyének tagja voltam, jó lélekkel merem állítani, hogy olyan kipróbált férfiak kezében van, a kik biztos kikötőbe vezetik egyházaik hajóját, s a kik fajszeretetöket, a hazai egyházhoz való ragaszkodásukat soha és semmi körülmények között meg nem tagadják. S milyen szép lenne az, ha az egyetértés lelke megteremtené az amerikai kálvinizmus jövőjét, mely az önállóságra törekvésben nyilvánulna. Ha a vezetőkben meglenne a jó akarat a csatlakozáshoz, akkor az együttes működés meghozná a maga gyümölcsét, nemcsak a lelkiismeret megnyugtató öntudatában, hanem egy erős magyar kálvinizmus megteremtésében, s akkor lenne csak igazán boldog az oczeánon túl letelepedett magyar reformátusság. Mert én nem hiszem, hogy az Egyesült-Államok törvényeinek tiszteletben tartása mellett lehetetlen volna az, hogy a kivándorolt magyar ref. hivek egy testbe, a hazai egyház testébe olvadjanak, akkor, a mikor ez által az egybeolvadással nemzeti czélok és a fajszeretet ápolása járna karöltve. Nem hiszem, hogy az amerikai közvélemény rossz szemmel nézné, ha azok, a kik arra hivatva vannak, őszintén felvilágosítanák e felől a segélyző amerikai egyházi hatóságokat. Ezekben óhajtottam a Kalassay lelkésztársam által az Amer. Ref. Lapjában felhozott tervekre észevételeimet megtenni s aggodalmaimnak kifejezést adni, anélkül, hogy bárkit is őszinteségemmel sérteni akarnék. Dömény Zoltán, ev. ref. lelkész. RÉGISÉG. Adalékok a dunamelléki ref. egyházkerület történetéhez. Megkezdjük a dunamelléki ref. egyházkerület régi latin jegyzőkönyve adatainak közlését ott, a hol Földváry László ismert nagybecsű munkája végződik, az 1757-dik esztendőnél és folytatni kívánjuk egész az újkor hajnalhasadásáig, a hol az 1790/91. XXVI. t.-cz. a magyar közjognak hosszú ideig tartó és a magyar protestantizmusra nézve annyi nehéz szenvedésnek forrásává vált tévedését ki nem igazítja. Ne ütközzék meg az olvasó, ha nem mindent kap fordításban, hanem nagyobb számban fog találkozni — bár csillag alatt is — latin nyelvű közlésekkel, instancziákkal, dekrétumokkal, hatósági levelezésekkel stb. Vajha a Földváry-féle Adalékokból se maradtak volna ki azok a leginkább latin nyelvű okmányok, a melyeket a tudós szerző hangya szorgalma összeszedegetett, de a melyeknek kicsinyes pénzügyi szempontokból ki kellett maradni a nagybecsű kollekczióból, s most ott vannak és ki tudja, meddig is ott maradnak a régi szuperintendencziális jegyzőkönyv fakult lapjain, vagy a levéltár aktacsomói között. Az okmányok csak addig elsőleges források, a míg eredeti nyelvi alakjokban — írásban-e, vagy nyomtatásban, már mindegy — állanak a kutató és biráló ész rendelkezésére. A ki valamikor a dunamelléki ref. egyházkerület pragmatikus történetének megírására vállalkozik, nem nélkülözheti ezeket, mert ezek képezik a történeti hitelesség tanúbizonyságait. Közlésük így a tudomány szempontjából indokolt. Rendszert, tárgyi vagy helyi csoportosítást se keressünk a közlendőkben. Ezt tenni csak az eseményeket utólag szemlélő, rendező, pragmatikus történetíró és nem a krónikás feladata. A szuperintendencziális kézalatti jegyzőkönyvek krónikák, az egymásután felmerülő egyházi események chronologikus megrögzítései. Az eredetiben még az a kisebb csoportosítás sincs meg, a melyet itt a római számok után zárjelbe tett előzetes tárgyi megjelölésben találunk. Azon se ütközzék meg az olvasó, hogy ha az egyházkerület határait túllépő eseményeket is felvesszük ez adalékok közé. A dolog természete szerint az egyetemes vonatkozású kérdések tárgyalása elől az egyházkerületek nem zárkózhattak el. A mi pedig itt vagy amott tárgyaltatott, az a jegyzőkönyvből ki nem maradhatott. Legtöbbször nagyon fájdalmas körülmények adtak erre okot; az üldözések, a fokozatos elnyomatásra irányuló hatalmi törekvések és túlkapások sohasem voltak csak helyi jellegűek. Azt sem mondjuk, hogy a közlendők •— legalább alakilag — vonzó, lebilincselő olvasmányok lennének. De hiszen csak adatokat közlünk, eseményeket sorolunk fel, a régi krónikások, leginkább a generális scribák által megalkotott formában; csak az ősök által összehordott köveket állítjuk közelebbi rendelkezésre. Ha jő a rendező, alkotó kéz, találja azokat készen és illeszthesse be a helyre, a hol ama nagy épületben örök helyük vagyon. A mi pedig a közlemények belső értékét, a régi és az ezeket megszólaltató krónikástól független precziózitását illeti, azt mindenki tudja, ismeri. Vajha mégis annyi jó indulattal és érdeklődéssel találkoznának ez adalékok, a minővel mi azokat a régi fakult írásokból kibetűztük.