Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-04-14 / 15. szám

ajánlották, időpontjául pedig az aratás utáni időt. Tár­gyalták a három milliós újabb államsegély kérdését is, s az volt a vélemény, hogy ez nem fogja fedezni a szükségleteket, mivel a kimutatások sok helyen hibás alapon készültek. Felkérték egyébként az egyházmegyét, hogy hasson oda, hogyha már több segélyt nem nyer­hetünk, a nyerendőből legelső sorban az egyházi adó­reform szükségletei fedeztessenek. Végül szükségesnek ítélték, hogy — miután az új zsinati törvények azt meg­engedik — a kerületi jegyzőkre és tanácsbirákra nézve a tízéves tisztújítás behozassék. Egyházmegyei választások. A felsőszabolcsi ref. egyházmegye lelkészi aljegyzőjévé ifj. Oörömbei Péter mándoki lelkészt választotta meg. — A nagykárolyi ref. egyházmegyében a mult héten bontották fel az esperesi és az egyik lelkészi tanácsbirói tisztre beadott szavaza­tokat. Abszolút többséget egyik jelölt sem nyert s így az esperességnél szűkebb körű szavazás lesz Berey József nagyecsedi és Havas Gyula börvelyi lelkészek, a tanács­biróságnál pedig Tukacs Lajos és Király István között. A debreczeni ref. egyházmegye f. hó 4—5. nap­jain tartotta meg tavaszi közgyűlését Debreczenben. A gyűlés hozzájárult ahhoz, hogy a derecskei népes gyülekezet lelkészi állása két papságra osztassék. Fog­lalkozott a gyűlés az orsz. ref. lelkészegyesület tervével is. Az egyesület megalakítását szükségesnek ítélték s kimondották, hogy abba az egyházmegye be fog lépni. Szeretetvendégség. A budapest-zuglói ref. egyház­rész helyibizottsága, úgy erkölcsi, mint anyagi tekintetben szépen sikerült szeretetvendégséget rendezett f. hó 7-én. Az est erkölcsi sikeréhez a sok szép és változatos ének-és zeneszámon kivül különösen hozzájárult Szilassy Aladár szabad előadása a budapesti ref. egyház életéből. Krdekesen, vonzóan rajzolta meg azt a 30 évet, mióta ő is ez egyház tagja, felmutatván a lassú, de folytonos fejlődést és erősödést, s azon czélokat, melyek a bpesti egyházban a közeljövőben megvalósításra várakoznak. Jellemzően magyarázta az áldozat jelentőségét. Ha az egyház, vagy embertársaink javára munkálkodunk, ha a közjó oltárára akár testi, akár lelki erőinkkel, vagy anyagiakkal adózunk, ha e munkánkban az Isten és emberek iránti tiszta szeretet vezet: azt nem tekinthet­jük áldozatnak, mert az nekünk jóleső örömet., belső boldogságot szerez. Igen szép volt Csűrös István biblia­magyarázata Dávidról és Sémeiről. A hirtelen fellobbanó haraggal szembeállítja a nyugalmat, a dühös boszúállás­sal a készséges megnyugvást. Majd dr. Fleischer Gyula szólt röviden : „mindenkor örüljetek" bibliai szavak alap­ján; ugyancsak ő mondott imát is, áldást kérve az Isten országa érdekében híven sáfárkodó munkásokra. A szeretet­vendégség 80 koronát jövödelmezett. Harcz az egy gyermekrendszer ellen. Baranya vármegye törvényhatósága legutóbb tartott évnegyedes rendes közgyűlésén jelentős és a többi törvényhatóság által is követésre méltó szocziálpolitikai javaslattal fog­lalkozott. Benyovszky Móricz grófnak, a vármegye főis­pánjának kezdésére ugyanis a vármegye elhatározta, hogy minden lehetőt megtesz a dunántúli és különösen a baranyamegyei magyarság között föllépett egygyennek­rendszer korlátozására. E czélból a törvényhatóság köz­ségről-községre összegyűjteti az egy gyermekrendszerre vonatkozó Összes népszaporodási, gazdasági, népéleti, szocziologiai adatokat, hogy így ezt a szövevényes, más­más helyen különböző okokból pusztító társadalmi beteg­séget a maga egészében megismerhessék. Koszits Kamill alispán vezetésével az egész tisztikar, a jegyzőkkel együtt, nagy lelkesedéssel és szívesen vállalkozott a nehéz és fáradságos munkára, mely egyelőre az adatok összegyűjtéséből fog állani, hogy azután helyenkint különböző konkrét javaslatokkal léphessenek föl. A mun­kálatokat egy erre a czélra kiküldött nagybizottság végzi, a melynek előadója Buday Dezső dr., árvaszéki tb. ülnök és egyetemi magántanár. A nagyfontosságú akcziót a legmelegebben üdvözöljük, s hisszük, hogy annak támo­gatására a legszívesebben fogják szolgálataikat felaján­lani a baranyai papok ós tanítók is. ISKOLA. Az Országos Ref. Tanáregyesület f. évi közgyűlé­sét május hó 22. és 23. napján Kolozsvárt tartja meg, kapcsolatban az ottani ref. kollégium 300 éves jubileumá­val. A tanáregyesület elnöksége, a mint a Debr. Prot. Lap írja, már elkészítette a közgyűlés programmját, melyet a kolozsvári rendezőbizottsággal közölt. Ennek jóváhagyása után azonnal kinyomatja és szétküldözi az elnökség a közgyűlési meghívót, a kollégiumi ünnepély, az egyesületi közgyűlés, az ezzel kapcsolatos dolgok és az ezt követő erdélyi kirándulások részletes programm­jával együtt. EGYESÜLET. Tájékoztató. 1. A „Magyar Protestáns Irodalmi Társaság" és a „Tiszántúli Ref. Egyházi Értekezlet Hajdúböszörmény városa és a hajdúböszörményi reform, egyház együttes meghívása folytán, ez évi közgyűlését. Hajdúböszörményben tartja, mely alkalommal a „Magyar Evangéliumi Belmissziói Egyesület" is összejövetelt tart. A jelentkező tagok elszállásolásáról s a vasúttól a városba szállításáról a helyi rendezőbizottság gondoskodik. Fel­kéretnek tehát a tisztelt tagok, hogy 1907. május hó 1-ső napjáig a hajdúböszörményi református lelkészi hivatalhoz czimzett tudósításukban szíveskedjenek jelezni, hogy Hajdúböszörménybe melyik vonattal érkeznek s kivánják-e, hogy elszállásolásukról gondoskodva, legyen ? Óhajtandó volna, hogy az együttes ünnepélyes fogadtatás megejthetóse czéljából a vendégek jún. hó 1-sŐ napján a dél­utáni félhat órás vonattal érkeznének — 2. A fent említett testületek elnöksége a keresk. minisztériumnál közbenjárt, hogy a gyűlésre utazó tagok a M. Á. V. vonalain kedvez­ményes jegyet nyerhessenek. Az igazolványokat a helyi református lelkészi hivatal fogja idejében kézbesíteni. — 3. Június hó l én este 6 és fél órakor a Mag}ar Protestáns Irodalmi Társaság közgyűlése a városház nagytermében, ugyanakkor a Tiszántúli Ref. Egyh. Értekezlet közgyűlése a főgimn. nagytermében, — 4. Június hó 1-én este 8 órakor ismerkedési estély lesz a Beregszászi vendéglő termében. — 5. Június hó 2-án reggel 8 és fél órakor gyülekezés a városháza földszinti tanácstermében, a hon­nan a tagok együttesen mennek a közelben eső Bocskay­téri templomba, hol az ünnepi istentiszteletet 9 órakor a M. P. I. T. ós a T. T. R. E. É. együttesen tartják. — 6. Ugyanazon napon, templom után, a Bocskay-szobor leleplezésének ünnepsége. — 7. Ugyanazon napon déli 2 órakor a város által adadó társasebéd. Az ebédjegyeket a vendégek az étkezőhelyiségben helyükbe hordva veszik át. — 8. Ugyanazon napon délután 4 órakor a Magyar Ev. Belmissziói Egyesület összejövetele a városháza nagy-

Next

/
Oldalképek
Tartalom