Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-04-07 / 14. szám

mert annak köszönhetjük, mint a német róm. kath. tudományosság fejedelme Döllinger is elismerte, a biblia s az egyháztörténet alapos ismeretét. A goslári nagygyűlésen sokan hangoztatták, hogy az orthodoxia által annyira hangsúlyozott, inkább jogi, mint valláserkölcsi természetű „hitvalláshűség" még a legkiválóbb tudományos képviselőinek a körében sincs meg, s ha mégis a hitvallásoktól való eltérés miatt az egyházból való kilépést követelik, úgy azzal a „vallási igaztalauság" bűnébe esnek. A heterodoxia egész légióját találhatjuk a mai orthodoxia köreiben, a ref. egyházhoz és Rómához való viszonyának, a középkori csudafogalomnak, Krisztus kettős természetéről szóló tanának, az inspiráczió elméletének, a hegyi beszéd kötelező jellegének, az eschatologiának s a gazdagság és előkelőség felfogásának a tekintetében. „Az orthodoxia mai irodalma a bibliai kor- és vitakérdések felfogása tekintetében nem azt a benyomást teszi az olvasóra, mintha annak képviselői megkötve tudnák magukat az írás és a hitvallás betűje által". Épen nem volt szükség a Schieleféle „vallástörténeti népkönyvek" romboló munkájára, hogy a tudományos theologia terén, az orthodoxia körében is háttérbe szoruljanak a gyakorlatibb jellegű valláserkölcsi kérdések mellett p. o. a megigazulás, a kiengesztelés s az inspiráczió elméletei; s ki ütközik meg ma a liberális theologia köreiben egy Káhler, Liitgert, Schaeder, Grotzmacher, Seeberg, Kropatsek, Kaftan s „a régi hit" más „modern theologusának" itt-ott kardinálisabb vitás kérdésekben is megnyilatkozó heterodox felfogásain? Ügy látszik, némely orthodox körök előtt ismeretlen a „quod uni justum, alteri aequum" elve. Nem a Krisztus lényege és természete felett való dogmatikus vitatkozás, hanem az ő hitének és erkölcsiségének követése képezi az egyház lényegét és biztosítja annak fennállását. Az egyéni és társas közösségi életnek valláserkölcsi épsége és egészségessége nem függ dogmatikai formuláktól, hanem a megtisztult ismeret, vallásos érzület és erkölcsi akaratelhatározás és cselekvőség derékségétől. Nem a tan egysége és tisztasága, hanem annak követése a döntő a keresztyénségben. A goslári nagygyűlés a szabad meggyőződés s a szabad szó mellett foglalt állást. Tiirelmességet vallott még a türelmetlenekkel szemben is. Nem engedte magát megkötni a kortörténeti jellegű és értékű egyházpolitikai dolgok által, hanem az egy szükséges és lényeges dologra fektette a fősúlyt. Nem ismeri el az orthodox sajtó azt az általános czenzori hivatalát, mely tiltja a theol. tudományos vagy egyházpolitikai kérdések szélesebb körökben való megvitatását, Neki is érzéke van a tan egysége és tisztasága iránt, de nem abban az értelemben, hogy kizárja az evang. felfogásának gazdag változatosságát a lelkészeknél s a gyülekezetekben. Hisz a dogma ép úgy, mint a theologia, fejlődő valami s dogmatikai vagy theol. egyformaságot a protestantizmus nem ismer. A mire a nagygyűlés törekszik, az nem más, mint a lelkész és a gyülekezet s az egyes theol. irányok közötti testvéri szeretet, a maga legmélyebb értelmében, a mi viszont jogosulttá, sőt relatíve szükségessé teszi a különböző theol. iskoláknak és irányzatoknak „egyenjogúságát". Krisztus evangéliomának s a keresztyénségnek tisztább felfogása, értelmezése s hivő elsajátítása és követése körül ám folyjon a különböző theol. iskolák és felfogások között a küzdelem, de a szellem s a meggyőződés tiszta fegyvereivel s az egyház lényegének megfelelőleg. E végből nélkülözhetetlen az egyházpolitika erkölcsi jogosultsága, sőt szükségessége, mely egyházpolitika Németországban gyakorlati kivihetőségét tekintve, csakis az egyháztartományi lehet, mely pietista szétszakadozottságot vagy szűkkeblűséget nem ismer. Ezt a czélt szolgálja különösen évek óta a „Christliche Welt" s legújabban a legnagyobb német ev. egyháztartománynak, a porosznak. „Preuss, K. Ztg" czímű orgánuma. Már említettük, hogy Németországon van ma már egy „modern pozitív theologia" is, amelynek programmja is ismeretes előttünk. Seeberg berlini theol. tanár kezdeményezte ezt; tovább fejtette ki Kaftan T. (össze nem tévesztendő Ritschl geniális tanítványával, a nagyhírű berlini dogmatikussal) „az egyháztudományról" szóló négy fejezetes iratában, s rendszeresen összefoglalta Grützmacher rostocki theol. tanár „Studien zur system. Theologie" cz. művének „a modern pozitív theologia követelményeiről" szóló szakaszában. Főbb gondolatai a következők: A pozitív theologia is lehet modern, mivel „a modernizmus nemcsak elvetendőt és keresztyénellenest, hanem asszimilálót, a keresztyénségnek megfelelőleg átalakítót is foglal magában". Hogy a pozitív theologiának is modernnek kell lennie, kitűnik abból, hogy úgy a história bizonysága, mint a gyakorlat követelményei szerint a theologiának is meg kell értenie kora szavát és megvalósítania annak követelményeit. A valóban modern ember reális törekvésein ós szükségletein kell fölépítenie a modern keresztyén ember élet- és jellemképét és korántsem egy Kant vagy Goethe tüneményes eszményképén. Ennek a theologiának tartalma a fejlődés és a kijelentés fogalma körül csoportosul, ép azért ez is ismeri a keresztyénség vallástörténeti értelmezését. A fejlődés fogalmát, a tudománynak ezt a legsarkalatosabb motorát komolyan kell vennie a theologiának, nem csupán a modernek kedvéért, hanem a miatt, hogy elvégre az isteni kejelentésnek megtisztultabb felfogását nyerhessük s gyakorlatilag is hirdethessük a gyülekezetben. E fejlődés fogalma nem érinti a vallás és a keresztyénség lényegét, sőt inkább a fejlődő keresztyén istenfogalomnak megfelelőleg hozzájárul annak megtisztultabb felfogásához és megértéséhez. E fejlődés fogalmának átvitele az ószövetségre s a keresztyén egyházi tanfejlesztésre egész más és gazdagabb képét nyújtja az ószövetségi vallásnak és az egyházi dogmának. A kijelentés fejlődésének gondolata ma már nélkülözhetlen a theologiában, s nélküle valódi tudományos theol. ismeret nem is lehetséges. Ez teszi épen a jellegzetes különbséget a régi ó-protestáns s a mai