Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-04-07 / 14. szám

irányzat esetén alapjában rendítheti meg1 egyházunk exisztencziáját. Az autonómiánkon ütött réseket nem szükséges külön-külön megmutogatnunk. Mindenki megtalálhatja azokat még gyenge szemekkel is, ha körültekint középiskoláink, elemi iskoláink s lelkészeink állami segélyeztetése körében. A veszedelmes függő helyzetet azonban nem mindenki veszi észre. Pedig, ha meggondoljuk, hogy egyházi és iskolai közintézményeink ma tetemes részben az állam segélyezése mellett tudnak csak exisztálni s ennek a segélynek egy jó részét még törvény sem biztosítja, hanem csak a változó kormányok jóindulata, könnyen megérthetjük a függő helyzet súlyos voltát s elképzelhetjük azt a földindulást, a mely elkövetkeznék reánk akkor, ha egy napon franczia irányt venne az államnak az egyházak iránt való magatartása és intézményeinktől megvonatnék az állami támogattatás. Hogy ma az állam még nem kiván szakítani az egyházakkal, az ne csaljon meg bennünket. Nemcsak Francziaországban, de hazánkban is vannak igen sokan, a kik az államot külön akarják választani a vallástól s a vallást s az egyházat privát ügynek és az államélettel semmiféle viszonyban sem álló intézménynek óhajtják minősíteni. Ez a felfogás terjedőben van s ha meglesz az általános választási jog, el lehetünk készülve reá, hogy ennek képviselői is lesznek a törvényhozásban. Gondolkoznunk kell tehát jó eleve, nemcsak az eshetőségek, hanem ama megoldási mód felett is, a mely mellett az állam és az egyház bekövetkezhető szétválasztatása és az államsegély megvonatása esetén is megállhatunk összeomlás nélkül és fentarthatjuk életszerveinket képező intézményeinket. Az első lépést erre a zsinat második deklarácziójában látom megtéve. Igenis, a magyar prot. egyház ama joga, hogy közintézményei állami táinogattatását kérhesse, nemcsak az 1848. évi XX. t.-czikkben, hanem a történeti múltban és az állam és a magyar nemzet javára teljesített szolgálatokban is gyökerezik. Más bevett felekezeteknek hasonló igényei ugyanerre a jogczímre és jogalapra nem helyezhetők. A magyar prot. egyházaknak joguk van ahhoz, hogy az állami segélyeztetés körében külön elbánásban részesíttetésiiket követeljék. Ennek kimondása azonban önmagában véve még nem elég, bármily nagyjelentőségű legyen is a deklaráczió. Ez még csak egy elv, a melynek testet kell adni. Csak elv, a melyet gyakorlatilag is keresztül kell vinni. A zsinat felhívta a konventet, hogy a két prot. egyházat közösen érdeklő ügyekben az ág. 'evang. egyház küldöttjeivel együttesen tanácskozó bizottság figyelmét hívja fel a deklaráczióban megjelölt történelmi kiindulási alapra is. Nézetem szerint azonban ezzel csak félmunkát cselekedett, a mennyiben megmaradt az állam segélyezés mai rendszere mellett s csupán csak az igények számára mutatott ki újabb alapokat, holott az állam segélyezés rendszerének olyan megváltoztatását kellene követelnünk, a mely egyfelől lehetővé tenné azt, hogy kiszabaduljunk ama nagy kalap alól, a mely alá a nemzetiségi egyházak miatt mi is odaszoríttatunk ; másfelől pedig olyan megoldásra vezethetne, a mely mellett nemcsak autonómiánk maradhatna épen, de egyházunk és intézményeink exisztencziája is biztosítva lehetne a beláthatatlan jövendőben is. Hogy mi volna szerintem az új rendszer és a megoldás, arról majd a következő czikkben szólok, ha Isten engedi. Hamar István. Mit jelent a superinspeetio az 1790—1. XXVI. törvényezikknegyedik szakaszának második bekezdésében? Benedek Sándor közigazgatási biró, a pesti református egyházmegye tanácsbirája, „A zsinati törvények helybenhagyására vonatkozó eljárás és a közjogi aggodalmak" czímen e becses lap f. évi 9. számában egy érdekes czikket tett közzé arról a kérdésről, melyet második budapesti országos református zsinatunk 1906 deczember negyedikén tartott ötvennyolczadik ülésén, az 1069. zsinati jegyzőkönyvi szám alatt olvasható határozati javaslat kapcsában én vetettem volt föl. Fejtegetésével én most érdemlegesen nem kívánok foglalkozni. Egyszerűen csak kijelentem, hogy a zsinaton mondott beszédemet egész terjedelmében változatlanul fentartom ma is, sőt Pokoly József kartársanmak szintén e b. lap hasábjain megjelent értékes közleményei alapján ma már valamivel meg is tudnám toldani. Szólásra csakis B. S.-nak az az állítása késztet, hogy egy ponton ténybeli tévedésben voltam volna, t. i. midőn a fönt érintett szakasz superinspeetio kifejezését, a mely B. S. szerint, — illetőleg az általa magyarul idézett „Corpus juris huugarici" szerint — főfelügyelet én felülvizsgálatnak fordítottam. Fölteszem tehát a kérdést, hogy az érintett szakasz kontextusában mit tesz a superinspeetio s igyekszem erre az álábbiakban feleletet adni. Nem azért, hogy az általam használt fordítást tüskön-bokron át megvédelmezzem, mert filologiai érvek kényszere alatt természetesen bármikor elejteném azt, hanem, mert abban a meggyőződésben vagyok, hogy B. S. részén van a téi^beli tévedés s mert a kérdésnek elfogulatlan szakemberek által leendő tisztázását felszólalásommal is szeretném provokálni. Azzal, hogy a latin szó egyik vagy másik jelentéséhez, a zsinaton szóban forgott szempontból, micsoda következtetések csatlakozhatnak, vagy nem csatlakozhatnak. egyáltalában nem foglalkozom. De megállapítom,