Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-03-24 / 12. szám

semmi kifogást sem telietek, sem én, sem a másik ter­vező. Csupán azt kell hangsúlyoznom, hogy az ne mint bizottsági, hanem csak mint privát tervezet tekintessék, annyival is inkább, mivel az előkészítő-bizottság bizonyára gondoskodni fog egy másik tervezet kidolgoztatásáról. 8. A 8. §-nak a czikkiró szerinti szövegezéséhez teljes megnyugvással hozzá tudnék járulni; úgyszintén az 5. §-éhoz is. 4. A 6. §. hatkoronás tagdíját csak abban az eset­ben tartom elégnek, ha az egyesületi folyóirat két heten­ként egy-egy, vagy havonként két-két íven jelennék csak meg. A folyóirat dolga pénzdolog is, s a ki ismeri a lapkiadás mesterségét, az tudja, hogy 5—600 példány mellett — mert többre ne számítson senki! — mit lehet adni évi 3 koronáért. 5. A 29. §. olyan módosítását, hogy az alapsza­bályok a felettes egyházi hatósághoz is felterjesztendők, én, a ki az egyesületnek a hivatalos egyházi hatóságokkal való békés együttműködését óhajtanám, el tudnám fogadni; vigyázzon azonban Szuhay barátom a fejére, mert e javaslata miatt még bizonyosan be fogják azt törni némelyek! 6. A 80. §. ellen nemcsak a czikkiró, de már mások is felszólaltak és tiltakoztak. Pedig ahhoz legfeljebb abból a szempontból lehet hozzászólni, hogy feloszlás esetén a vagyon hova legyen fordítandó; egyéb tekin­tetben azonban nem. Nem pedig azért, mert annak a §-nak minden, a belügyminiszter jóváhagyását elnyerni akaró alapszabályban benne ^e^lennie. Ha nincs benne: megerősíttetést semmiképen sem nyerhet. Ne gondolja tehát a czikkiró, hogy azt a tervezők azért vették volna bele, mert feltételezték, hogy az egyesület az állam vagy tagjai megkárosítására törekedhetnék valamikor, vagy hogy már gondoskodni kívántak volna az egyesület halotti bizonyítványáról; hanem csak azért mert „muszáj" volt belevenni s bele „musszáj" azt venni a közgyűlés­nek is, ha belügyminiszterileg megerősített alapszabályok szerint akarja szervezni az egyesületet. Hamar István. IRODALOM. Irodalmi pályázat. A M. Prot. Irodalmi Társaság pályázatot hirdet Koszorú czímű kiadványsorozatának 1907. évi tíz füzetére. Kívántatnak evangéliomi vallásos és erkölcsi elbeszélések, rajzok, életrajzok, jellemképek prózában vagy versben. Tartalmilag az a fő feltétel, hogy az evangóliom lelke és ereje lüktessen berinök, hogy a hitre erősítőleg s az erkölcsre nemesítőleg has­sanak. Alakilag az a fő, hogy népszerűen és tősgyöke­res magyar nyelven szóljanak. A füzetek terjedelme egy kis nyomtatott ívnél rövidebb és másfélnél hosszabb nem lehet. A közlésre elfogadott dolgozatok a Társaság­tulajdonába mennek át és ívenként 50 (ötven) koroná­val díjaztatnak. A pályázat nyílt, bárki részt vehet benne; jeligés levélke nem szükséges. A kéziratok folyó évi június 15-ig a Társaság alulírott titkárához (Budapest, Kálvin-tér 7. sz.) küldendők be. A választmány határoza­tából Budapest, 1907 márczius 15-én, Szőts Farkas, tár­sulati titkár. „A madarak ós fák napja" czímen 64 oldalra terjedő füzet jelent meg Vaday Józseftől. Ez a mű az Orsz. Állatvédő Egyesület pályázatán kivül álló anyagot adja meg a madarak és fák napja megtartásához. Tartalma: 1. Á tanító teendője a programmkészitésnél. 2. Program­mok mindenféle iskola számára. 3. Eredeti alkalmi ver­sek ós mondókák. 4. Kisebb és nagyobb (minden osztály­beli) tanulók beszédkéi, előadnivalói a madarakról, fákról stb. Gyakorlati munka, mely az ünnepély előkészítésénél jó szolgálatot tesz. Ára 1 kor (és a postadíj). Megrendel­hető Vaday József, ig. t. czímén, Nagyváradon. EGYHÁZ. Lelkészválasztások. A szabadszállási ref. gyüle­kezet Baksay Árpád duna-szentbenedeki lelkészt, — a kecskeméti evang. gyülekezet Melczar Dezső segédlelkószt, az eperjesi evang. gyülekezet Korhely Géza sátoralja­újhelyi lelkészt választotta meg lelkipásztorává. Tanácsbiró-választás. A nagybányai ref. egyház­megye Sinka Lajos nyugalomba vonult tanítót, az Orsz. Ref. Tanítóegyesület tiszteletbeli elnökét tanácsbirájává választotta. Tisza István főgondnoki beiktatása. A dunántúli ref. egyházkerület április hó 30-án fogja megkezdeni tavaszi közgyűlését Pápán. A megállapodások szerint ekkor fog megtörténni gróf Tisza Istvánnak a főgondnoki hiva­talba való ünnepélyes beiktatása is. Hegedűs Sándor alapítványai. Néhai Hegedűs S. családja a boldogultnak a budapesti ref. egyház javára tett 10,000 koronás alapítványát 18,000 koronára pótolta ki, a Nagypénteki Református Társaságnak pedig 8000 korona alapítványt juttatott. Egyházi algondnok-választás. A budapesti reform, egyház a dr. Kovácsy Sándor főgondnokká választása folytán megüresedett algondnoki székre folyó hó 17-én egyhangúlag dr. Vámossy Károly ügyvédet választotta meg. Esperes-helyettesítés. A soproni alsó ev. egyház­megye esperese: Farkas Mihály nagygerezdi lelkész, betegsége folytán nem láthatván el esperesi teendőit, a szükségessé vált helyettesítéssel Gyurátz Ferencz püspök Hérints Lajos farádi lelkészt, egyházmegyei főjegyzőt bízta meg. A kispesti ref. egyház f. hó 24-én d. e. 10 órakor avatja fel új orgonáját s ugyanazon napon, d. u, 3 óra­kor az orgona-alap javára orgona-hangversenyt rendez. Az orgona-felavató t ünnepély sorrendje a következő: 1. Jövel szentlélek Úr Isten ! (37. dics. 1. vers). 2. Örven­dezzen már e világ! (8- dics. 1. 2. vers). 3. Ima ós felavató beszéd, mondja: Mády Lajos esperes. 4. Praelu­dium. Orgonán előadja: Krausz Gusztáv zene- és ének­tanár. 5. Ének. Előadja: a kispesti ref. énekkar. 6. ím bejöttünk nagy örömmel {74. dics. 1. 2, 6. vers). 7. Ün­nepi beszéd. Tartja: dr. Pruzsinszky Pál theol. tanár. 8. E gyülekezeten ... (1. dics. 7. vers). A délutáni orgona-hangversenyre 2 K, 1 K és 50 filléres jegyek kaphatók.

Next

/
Oldalképek
Tartalom