Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1907 (50. évfolyam, 1-52. szám)

1907-03-24 / 12. szám

Véletlenséget vagy szándékosságot lássunk-e ezeknek a legfontosabb ügyeknek a tárgyalások legvégére kitolásában ?! Nézetünket senkire sem akarjuk oktrojálni, de úgy ítéljük, hogy itt nemcsak a véletlenség, nem az énekeskönyv ügyének hosszadalmas tárgyalása játszott szerepet, hanem a szándékosság, a vezetők részéről való taktikázás is. Ehhez hasonló eseteket bőven sorolhatnék fel úgy általában a protestáns, mint különösen a magyar protestáns egyház történetéből, a mikor a császári, királyi, vagy a kormány taktika a kiéheztetés politikájához folyamodott, hogy terveit zavartalanabbul keresztülvihesse. Czélját talán ideig-óráig el is érte. De tudom azt is, hogy az ilyen taktikázásnak mindenkor megtermett a keserű gyümölcse is, nem egyszer az elnyomni törekvő hatalom ellen való fegyverfogásban ! Tudjuk, hogy voltak sokan, a kik nemcsak azon a bizalmas értekezleten fejezték ki aggodalmaikat, tiltakozásukat a királyi megerősítő záradék kijelentései és közjogellenes kifejezései ellen, de kifejezést kívántak azoknak adni a plénumban is. Az a sürgetés, hajszolás azonban, a mely a zsinati üléseknek a harmadik napon okvetlen befejezését kívánta, lehetetlenné tette a kérdések behatóbb tárgyalását, a vélemények őszinte nyilvánítását. így a legfontosabb kérdés tárgyalása „simán", vita nélkül folyt le. A zsinat meghozta a lapunk mult heti számában már említett határozatokat, s a „méltóság" meg volt mentve! Ám, hogy a lelkekbe visszafojtott s kitörést nem nyert vélemények és érzelmek nem támasztanak-e olyan kelevényeket egyházi közéletünkben, a melynek mérgét csak hosszú idő lesz képes paralizálni ?! — erre a kérdésre nem mernénk tagadólag felelni. A magunk részéről azonban őszintén kijelentjük, hogy a zsinat tárgyalásainak e végső akkordja nem elégített ki bennünket, s bármint hangoztassák is, hogy a zsinat „méltósága" megóvatott, nem látjuk vele teljesen megóva egyházunknak a zsinat méltósága felett álló érdekeit! Végül intézkedett a zsinat az új törvénykönyv kinyomatása iránt s üléseit bizonytalan időre elnapolta. Báró Bánffy Dezsőnek a zsinat üléseire és törvényalkotására visszatekintő beszéde után, az ülésszakot Antal Gábor püspök imádsága rekesztette be. H. I. Az orsz. ref. lelkészegyesület alapszabálytervezetéhez. Igazán csodálatos időket élünk. Elégületlenség, panasz foglalja el a szíveket is, az ajkakat is. Egyéni hiúság, sértett becsvágy ma képes elsorvasztani minden vérmes gondolatot; képes megölni minden üdvös eszmét, még egyházi életünk mezején is. Mintha hiányoznék keblünkből az a magasabb erkölcsi erő, a mely nélkül semmi nagy dolgot alkotni nem lehet. Mintha a lelkipásztorok egy részének a szívét nem a szeretet és az egymás kölcsönös megbecsülése lelkesítené, .— de valami más, a mely már is a széthúzásnak, a bomlásnak csiráit rejtegeti magában. Országos ref. lelkészegyesületet akarunk szervezni, a mely czélul tűzi ki, krisztusi elvek alapján, a beteg egyháztársadalom meggyógyítását, a szegénységgel küzdő egyházak és lelkipásztorok szellemi és anyagi ügyeinek előbbrevitelét, felvirágoztatását. S mindezt szervezni akarjuk a kölcsönös szeretet alapján. És mi történik? Bizonytalan trombitaszóra ugyan, de mégis a jelzett időben, 50—60 lelkipásztor összejön. Bizonyos elvekben megállapodnak. S alig jelenik meg e nagyfontosságú egyesület alapszabálytervezete: már olvassuk ,nyilatkozat" alakjában annak visszavonását. Olvasunk leczkéztetést, meghurczoltatást, kipellengérezést, gyanúsítást. S ebben az a megdöbbentő, hogy szóval és tollal egymás ellen épen azok a lelkipásztorok támadnak, a kiknek feladatuk volna az eszme megvalósítása. Igazán elkeseredik az embernek a szíve, ha ilyeneket lát. Vagy egészen elfeledtük már, hogy nekünk a szeretetnek, türelemnek lelkét nemcsak prédikálni kellene, de ennek útmutatása szerint kellene cselekednünk is ?! Én azonban, mindennek daczára tisztelettel kijelentem a következőket, azon hiszemben hogy a nagy többség véleményét s meggyőződését tolmácsolom: 1. A tervezetet alapmunkálat gyanánt elfogadom. 2. A visszavonó „ Nyilatkozat "-ot tudomásul nem veszem. 3. A lelkészegyesület megalakítását föltétlenül kivánom. Nem habozom kimondani, hogy évekkel azelőtt (1904. ápril. 8), mikor a felsőborsodi egyetemes lelkészértekezleti gyűlésen én és elvbarátaim ezt a nagyfontosságú kérdést legelőször fölvetettük, mi is némi bizonytalanságban voltunk afelől, hogy mit is akarunk hát?! Nem habozom kimondani, hogy a köriratunkra beérkezett hivatalos feleletek kezeinket megkötötték, s mivel a többség kibontott lobogónk alá nem állott, egyelőre felhagytunk az eszme megvalósításával s — — vártuk csendességben a boldogabb időket, a mikor a közvélemény maga fogja követelni hangosan az egyesület megalakítását. Azt éreztük, hogy erre szükség van. Azt tudtuk, hogy ennek a kedvező időnek elébb vagy utóbb, de okvetlen meg kell érkeznie. Hogy ki ós mikor veti fel újból ez életbevágó, üdvös gondolatot: avval nem törődtünk. Mi boldogok voltunk abban a tudatban, hogy az elhintett mag életrevaló volt, s ha a szívek termőföldje csirába bocsátja : az nevekedni, virágozni, gyümölcsözni is fog, anyaszentegyházunk és mindnyájunk hasznára! S mert ez volt s ez ma is tántoríthatatlan megyőződésem: én az alapszabálytervezetet lelkem melegével üdvözlöm s teljesen alkalmasnak találom arra, hogy azt a nagygyűlés, kellő módosításokkal, elfogadja. Elfogadom pedig az alapszabály tervezetet a tárgyalás alapjául azért, mert ez a tervezet mindama czélokat, feladatokat, jogokat és kötelességeket megjelöli, körülírja, a melyeknek keretében kell mozogni szerintem is egy országos lelkószegyesületnek. Tagjai közé felvesz minden lekészjellegű egyént, tehát kizárólagossággal nem vádolható. Szerves összefüggésben kiván lenni a kerületi és megyei lelkészértekezletekkel. Ez lenne a a tető, míg a többi szervezett és szervezendő kerületi és megyei értekezletek lennének e hatalmas építménynek többi lényeges ós alkotó részei. Mindenik szerv